Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 1. szám
1985 nyarán Balogh Tessza színházi kosztümtervező hagyatékából egy kothgasser stílusú emlékpohár került a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába. A poharat fekete, henger alakú, vörös bársonnyal bélelt bőrtok védi. Talppereme rovátkolt díszítésű, a szájperem felé enyhén kihajló köpeny kétharmad része vastagon aranyozott, a szájperem alatt széles fekete alapú mezőben áttetsző zománcfestésű rózsacsokor fut körbe, ez alatt barnás árnyalatú rozetta-szegély. A pohár jelöletlen, az analógiák azonban arra engednek következtetni, hogy az 1830- as évek első felében Csehországban készült. Az önmagában is tetszetős tárgy a benne elhelyezett tintával írt feljegyzés szerint az egyik legragyogóbb pályát befutott magyar énekesnő, Schodelné tulajdona volt. Időközben a sárgult papíron az írás megkopott, a pohár utóéletére vonatkozó sorok alig olvashatók. A bizonyító okirat szövege: „Ezen billikomot néhai Schodel Jánosné Klein Rozália örökében hagyományozó, mint a Kolozsvárt 1836 sept. 20-a görcsmirigy elhaltak dalestjén Lukats Moriz ajándék... E Ujházy..." E sorokból kiindulva kíséreljük meg Schodelné életútját és a pohárhoz fűződő kapcsolatát feltárni. A kolozsvári színház 1823-tól szerződteti Déryné Széppataki Rózát, a nemzet első prózai és énekes primadonnáját, aki pesti, miskolci és kassai szerződések után ekkortól ismét Kolozsváron játszik. Az 1833-ban meginduló Honművész című folyóirat elragadtatással ír Dérynéről, aki egyaránt játszott drámát, vígjátékot, operát és fáradhatatlanul minden este színpadra lépett. A harmincas évek közepére azonban játékának fénye megfakult. A színház vezetősége mindent elkövetett, hogy közönségét megtartsa, és a kicsiny társulat nagyszabású, divatos darabokat adjon elő. Változatos volt a program 1836-ban is, de még a kedvelt Déryné és Szerdahelyi, az akkori színházi vezető jutalomjátékára is kevesen jöttek el. Nyáron bezárták a színházat, és később is csupán egyetlen nagysikerű előadásról ad számot a Honművész, ez pedig Schodelné Klein Rozália vendégfellépése volt. A kolozsvári születésű ifjú énekesnő sikeres külföldi vendégszereplések után 1836-ban visszatért Kolozsvárra férjéhez és gyermekeihez. Ekkor már meghódította a pozsonyi közönséget: mindjárt első színre lépésével 1829-ben, a Bűvös vadász Agátha szerepével, az Irgalma- sok Kórháza javára rendezett előadással, továbbá a bécsi színpadot is. Férjével, aki öt éves korától zenetanára volt, Olaszországba ment, ahol magas szintű képzésben részesült az éneklés és színjátszás terén. Ezután művészkörútra indult Németországba, itt beleszeretett egy zongoraművész, aki megszöktette, de mindvégig tovább is képezte a tehetséges fiatalasz- szonyt. Hazatérése idején, 1836-ban kolerajárvány tört ki Kolozsváron. Talán ez is befolyásolta a színház gyér látogatottságát. Schodelné azonban nagysikerű jótékonysági előadást tartott a kolerában elhaltak árvái és nyolc hidelvei leégett család javára. Az estélyen németül, olaszul, magyarul énekelt, legnagyobb sikerét a Vesztaszűz Júliájának szerepében aratta. Schodelné különleges adottságokkal rendelkező, sikerre született egyéniség volt. A korabeli kritikák szerint már puszta megjelenésével megnyerte Schodelné emlékpohara, 1836 14 Barabás Miklós: Schodelné, 1845
