Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 1. szám
/4Z= ÖRDÖGTRILLA SZERZŐJE rét megalapozta, a vonóvezetés új módszerében rejlett. Quantz, Nagy Frigyes fuvolatanára, az éles szemű és vájt fülű pedagógus elismerően számolt be Tartini hegedűjátékáról, amely minden magasságban és tempóban egyformán köny- nyednek és biztonságosnak tűnt. A francia Lahoussaye így írt róla: „Nincs szó, amely kifejezhetné csodálatomat, amelyre hegedűhangjának kifejező tisztaságával, vonásainak varázsával, egyszóval: művészetének tökéletességével késztetett!” A kor követelményeinek megfelelően pedagógiai tapasztalatait elméleti traktátusokban adta közre a nagy hegedűs. Különös gondot fordított a hangszeres ékesítések megvalósításának kérdésére. 1782- ben Párizsban közreadott elméleti munkájában foglalkozott a felfelé, lefelé irányuló ékesítések, trilla, tremolo, mordent magyarázatával, de érintette a rögtönzött, valamint lejegyzett kadenciák elméleti és gyakorlati tanát is. A Vonó művészete című traktátusában nem kevesebb, mint ötven változatot mutatott be egy Corelli-témára. Kompozícióinak nagy része kéziratban maradt ránk: mintegy száznegyven versenymű, ötven triószonáta, százötven hegedűszonáta és néhány vokális egyházi mű. Hegedűversenyei Vivaldi mintáját követik. A kortársak különösen nagyra becsülték témáinak erőteljes, kifejező arcélét. Mindmáig legismertebb műve, az ördögtrilla nevet viselő szonáta hegedűre és kontinuóbasszusra. Ez a műve Assisiban keletkezett, a Cer- nohorsky mellett töltött tanulóévek idején. A mű létrejöttének közelebbi adatait a neves csillagász, Lalande beszámolójából ismerjük, aki feltehetően a zeneszerzőtől hallottak alapján olaszországi útinaplójában örökítette meg azt: „Egy éjszaka azt álmodtam, hogy az ördög alkudott a lelkemre. Minden sikerült nekem: újdonsült szolgám csak úgy leste kívánságaimat. Hirtelen ötlet sugallatára a kezébe adtam hegedűmet, hadd lássam, hogyan boldogul vele. Legnagyobb meglepetésemre tökéletes biztonsággal kezdett játszani egy szonátát, amelynek nagyszerűsége legmerészebb képzeletemet is felülmúlta. Teljesen magával ragadott, lélegzetem elakadt, s ekkor — felébredtem. Felkaptam a hegedűmet és megpróbáltam utánozni azt, amit az imént hallottam. De hiába. Akkor megírtam „az ördög szonátáját”, amely, bár legjobb valameny- nyi művem között, mégsem érte utol azt, amely álmomban megszólalt”. Vonósnégyeseit Tartini „négyszólamú szonátáknak” nevezte. Ezekben a műfaj korai példáit teremtette meg. Feltűnően modern e művek tematikus anyaga, az addig egyeduralkodó, rövid témákat komplex témarendszerekkel váltja fel. Zenei újításai csak a felületes szemlélő előtt tűnnek merőben technikai jellegűeknek. Tartini zeneszerzői munkája mindig költői ihletből fakadt, ezt az ihletet számára Petrarca versei jelentették. A komponáláshoz mindig egy-egy Petrarca- sor hangulatát használta fel, amelyet titkos kód formájában tüntetett fel a kottapapíron. Tartini hetvennyolc esztendős korában, 1770-ben hunyt el Páduában. PÁNDI MARIANNE 13
