Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 2. szám
készült egyenruha tisztítására pedig akkor egyedül a ruhakefe szolgált. Magyarországon 1868 és 1884 között a vasúti tisztek nem viseltek egyenruhát. Az állomásfőnöknél alacsonyabb rangú hivatalnokok sötétkék posztóból készült, ezüst paszománnyal és ezüst színű szárnyaskerékkel díszített szolgálati sapkát hordtak. Az állomásfőnökök 1870-ben egy rövid ideig vörös színű sapkát viseltek, de ez nem vált be, mert az utazóközönség gyakran összetévesztette az állomásfőnököket a szintén vörös sapkás hordárokkal. A magyarországi vasúttársaságok szerették volna, ha nemcsak a szolgák és az altisztek viselhetnének egyenruhát. Éveken át kérvényezték, hogy a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium engedélyezze a hivatalnokok „facultativ" egyenruháját. A miniszteri jóváhagyás ugyan nem született meg, 1884-re mégis „sok vasút igazgatója befolyását forgalmi hivatalnokaira annyira felhasználta, hogy már a forgalmi hivatalnokok nagy része tényleg egyenruhát visel". A minisztérium ezt látva végül is beleegyezését adta. Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter 1887-ben utasította a vasúttársaságokat, hogy tegyenek javaslatot új vasúti egyenruhára. A tervezetben a vasútigazga- tók vállszalagot kértek maguknak, mert rangjukhoz kevésnek találták a karkötőt. A vállszalagot a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőség ellenezte, mert nagy mérete miatt „a por, csapadék, mozdonyfüst, macska stb. által való bepiszkolódásnak inkább ki van téve, használata kényelmetlen, különben is a nagy feltűnés nem szükséges”. Ilyen előzmények után terjesztette fel az egyenruha szabályrendeletét a királyhoz Baross Gábor. Erre, az esemény jelentőségének kihangsúlyozása miatt, a vasúttársaságok külön kérésére került sor. A legfelsőbb királyi jóváhagyás megérkezése után, 1888. május 18-án vezették be a magyarországi vasutasok új egyenruháját. A hivatalnokoknak sötétkék sapkát, sötétkék zubbonyt, sötétszürke nadrágot, felöltőt és fehér bőrkesztyűt írtak elő. Az altiszti egyenruha ugyanolyan szabású volt, mint a hivatalnoki, de ezen a rangjelzők és a zsinór- zat ezüst színű. A hivatalnokok saját költségükön szerezték be egyenruhájukat. Az altisztekéről és szolgákéról a vasúttársaság gondoskodott. Az 1888-as rendelet nem oldotta meg a hivatalnokok régi vágyát, továbbra sem lett díszegyenruhájuk. Ezt különösen azért fájlalták, mert osztrák és német kollégáik már rendelkeztek díszegyenruhával. Az 1890-es években a vasúti hivatalnokok harcot indítottak a díszegyenruháért. Érvelésük szerint a millenniumi ünnepségek fényét a vasúti díszegyenruhával is emelni kellene. Sok hivatalnok kardot is képzelt a díszegyenruhához. Szóvá tették azt is, hogy az egyenruha nem alkalmas társasági viseletre. A harc eredményeként a MÁV 1895-ben díszegyenruha tervezetet készített, mely kalpagból, nadrágból, atillából, felöltőből, kardból és kardkötőből, nyakravalóból és kesztyűből állt. Minden ruhadarab gazdagon díszített volt. A szabályrendelet előterjesztése során a következőkkel támogatták kívánságukat: „még az erdészek és állatorvosok is viselhetnek kardot”, másrészt „a hivatalnokok általános óhaja a kard, mely nélkül bármely egyenruházat töb- bé-kevésbé mindig a libériára emlékeztet csak". A minisztérium elutasította a tervezetet, hiába hangzott el az az érv, hogy a kard délceg megjelenést biztosítana a vasutas tiszteknek. A századforduló éveiben újból fellángolt a vasúti egyenruha vitája. A hivatalnokok az alacsony presztízsre, a tekintély hiányára panaszkodtak. Úgy vélték, hogy „az utazó közönség sem tekintene bennünket többé engedelmes és köteles szolgának, ha rangunk, társadalmi állásunk külső kifejezése egyenruhánk alakjában kifejezésre jutna". A minisztérium pénzhiányra hivatkozva nem engedett az új vasúti egyenruhát kérőknek. Pedig a MÁV 1912-ben még művészeket is felkért az új egyenruha tervezésére. A magyar vasúti egyenruhák első hetven évének rövid áttekintésekor szembeötlő, hogy az egyenruhák tervezéDíszegyenruha-tervezet, 1900-as évek közepe Hivatalnoki díszegyenruha-terv, 1906 sénél mennyire nem figyeltek a célszerűségre. Az egyenruha nem volt praktikus munkaruha. Az 1868-ban elrendelt atilla kényelmetlen, a testesebbeknek kifejezetten előnytelen volt. Az 1888- ban bevezetett posztónadrág nyáron meleg, télen hideg volt, a zsinórzat könnyen leszakadt, a ruhadarabokat hosszú ideig viselték. A vasúti egyenruha célja a testületi szellem, az összetartozás erősítése, a szolgálati érintkezés megköny- nyítése volt. Fel sem merült, hogy ezeket a szempontokat összeegyeztessék a praktikus munkaruha követelményeivel. FRISNYAK ZSUZSA 21
