Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 2. szám
Igazhívők / ' ekszereí Törökös-balkáni ékszerek a battonyai leletből Az oszmán-török ötvösség történetét tanulmányozva egy sajátos ellentmondással kerülünk szembe. Annak ellenére ugyanis, hogy a Prófétának tulajdonított mondások, tettek és szokások gyűjteménye, az úgynevezett Hadisz tiltja az igazhívők számára az arany- és ezüsttárgyak használatát, a korabeli írásos források szép számmal említenek ilyen tárgyakat. A szultáni udvar pompájáról, az arany és ezüst edények, ékszerek, lószerszámok bőségéről tanúskodnak például azok a listák, melyek a különböző ünnepek idején a szultánnak, illetve a szultánfiaknak ajándékozott tárgyakat sorolják fel. Azonban nemcsak a szultáni udvar tagjai, hanem a városi polgárság képviselői is viseltek arany-ezüst ékszereket, használtak ezüstből készült edényeket. Bizonyítják ezt azok az edirnei ötvösöktől származó, XVII. századi hagyatéki leltárak is, melyek több százezer akcse értékű ötvöstárgy leírását tartalmazzák. Az iszlám törvények ilyen mértékű mellőzésében valószínűleg nagy szerepet játszott az a tény, hogy az oszmán-törökök hódításaik során hatalmas zsákmányra tettek szert. Gondoljunk csak a balkáni nemesfémbányák megszerzésére vagy a per- zsiai, illetve az egyiptomi hadjáratok során kezükbe kerülő kincsekre. A kialakuló török ötvösség nemcsak az anatóliai ősi hagyományokat olvasztotta magába, hanem átvette a meghódított területekkel együtt az ott élő mesterek tudását, szokásait és azok hagyományait is. Ez az átvétel sokszor egészen közvetlen módon, a mesterek áttelepítésével történt. I. Szelim szultán például a perzsa sah fölött aratott győzelmét követően nemcsak hatalmas zsókmány- nyal tért haza, hanem még az ügyes tebrizi mesterembereket is összeszedette, hogy Isztambul kézműiparát felvirágoztassák. Szerencsés módon fennmaradt egy oklevél, mely az 1526-ban, a szultáni udvarban dolgozó ötvösök nevét tartalmazza. E lista szerint az ötvennyolc ötvös közül mintegy harminc volt helyi születésű, a többiek főként a Balkánról, elsősorban Boszniából érkeztek, de voltak közöttük Oroszországból, Albániából, Hercegovinából, Bulgáriából, Macedóniából származó mesterek is. Az ötvösök feje ekkor Hoca Mercan tebrizi perzsa ötvös volt, s a listán rajta kívül még három ötvös is szerepel, akiket I. Szelim Tebriz elfoglalása után telepített Isztambulba. A meghódított területekről érkező mesterek befolyása a továbbiakban sem csökkent. A XVI. század végén a szultáni udvar legismertebb ötvöse a Boszniából származó Meh- med volt. E sok ágból táplálkozó oszmán-török ötvösség sajátos szépségű, a mai ember számára is komoly értéket jelentő műalkotásokat hozott létre. Sajnos e tárgyak nagy része nem érte meg korunkat. Áldozatul esett annak a kényszernek, mely a pénzhiánnyal küszködő kincstárat a fémtárgyak beolvasztására ösztönözte. Egy 1790-ből származó jegyzék például felsorol háromszáz ezüst és ötven aranytárgyat, melyeket abban az évben olvasztottak be. A török ötvösség reánk maradt alkotásai közül külön figyelmet érdemelnek az ékszerek. Az edirnei ötvösök hagyatéki leltárai a török ékszerek számos fajtáját sorolják fel: arany vagy ezüst fejdíszeket, turbándíszeket, gyöngyös vagy aranyszállal varrott hajpántokat, gránát-, rubinvagy smaragd-köves fülbevalókat, arany nyakláncokat, karpereceket, gyűrűket. E gazdag listákat olvasva szinte meglepően kevésnek tűnnek a török uralkodók ékszerei. A török szultánok ugyanis nem viseltek olyan ékszereket, mint az európai uralkodók. Kiegészítőik az aranyból készült turbándíszekre, a ritka és értékes anyagú övekre és a gyűrűkre korlátozódtak. A török ötvösök magyarországi tevékenységéről ma még keveset tudunk. Ismert tény, hogy Budán pecsétgyűrűket véső török mester dolgozott, azt is tudjuk, hogy Gyulán, a várban élő számos török mester között tevékenykedett Kujumdzsu (Ötvös) Hüszejn is, s a legutóbbi évek kutatásai egy székesfehérvári török ötvösműhelyt is feltártak. A gyűjteményeinkben ma fellelhető darabok azonban nagyrészt nem itt készültek. Részben az itt élő törökség hozta és használta őket, részben pedig ajándékként került egy-egy darab, főként gyűrű magyar családok tulajdonába. A pecsétgyűrűk fontos szerepet játszottak a török világban, hiszen az emberek jó része nem tudott írni, a hivatalos iratok alá pecséttel nyomták a nevüket. Éppen ezért a legtöbb gyűrűn általában a tulajdonos neve, évszám vagy egy rövidebb szövegű, bajtól óvó kegyes fohász olvasható. E gyűrűk általában ezüstből 8
