Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 1. szám
táblát készítettek, hogy az üzenet gyorsabban járjon. A molnárcéh fennmaradt két táblája közül az egyikkel Tarján városrész mestereit, a másikkal az újutcaiakat értesítették. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum tizenöt ilyen táblát őriz gyűjteményében, melyek három késői bádogtábla kivételével mind fából készültek, magasságuk húsz és harmincöt centiméter között van. Míg az országos példák azt mutatják, hogy a XIX. századnál korábbi darabok csak szóbeli üzenet közvetítésére szolgáltak, addig itt már a legkorábbiakat is irattartó szekrénykével látták el. Megformálásukban és díszítésükben a nagy európai stílusáramlatok, a reneszánsz, a barokk és a rokokó hatása tükröződik, de némelyiken a népművészet elemei fedezhetők fel. A táblákra faragott motívumok egy-egy mesterség legjellemzőbb szerszámait vagy termékeit ábrázolják. A vásárhelyi táblák között időrendben első a csizmadiacéh 1754-es táblája, ugyanis ez a legkorábban alakult és legnépesebb céh. A tábla áttört faragású kerete emlékeztet a vásárhelyi faragott és festett tükörkeretekre, sőt a rajta található festéknyomok arra utalnak, hogy valaha ez is színes lehetett. A mesterség jelvénye a középen elhelyezett, kihúzható falap mögött van: egy csizmát és a bőr simítására szolgáló ,,musta” nevű szerszám körvonalait égették bele. „N Szabó Mártony Uram csináltató Czemesterségé- ben 1777”-ben a szabócéh gondosan faragott, többféle stílus jegyeit magán viselő tábláját. Ovális formája barokkos, a tábla közepén elhelyezett ablak azonban még a XVI—XVII. századi táblák egyik formájára, a reneszánsz tárcsapajzsra hasonlít. Szélén rokokó ízlésű faragott levélfüzér és szalagdísz fut körbe. A pajzs alakú ablakon kapott helyet a mesterség jelvénye, a nyitott olló, melyet itt két oroszlán tart. Az olló fölött egy nagy fejű gombostű, alatta pedig vasaló látható. A jelvényeket a császári címerből ismert kétfejű sas foglalja magába. A szintén népes takácscéh barokkos tábláinak egyike 1834- ben, a másik 1840-ben készült. Előlapjuk ajtaján a takácsok Európa-szerte ismert címere, a háromszögbe állított három vetélő található. A táblák hátoldalára a kétfejű sast faragták, melynek ábrázolása az egész országban a leggyakoribb a takácscéh tábláin, s a császártól kapott kiváltságaikra utal. A molnárcéh két ovális táblája az 1853-as évszámot viseli. Az ácsmesterséggel való szoros kapcsolatuk miatt a famegmunkálás eszközeit ábrázolták rajtuk. A XIX. század második felének táblái már kevésbé változatosak, mind könyv alakú, szétnyitható, berakásos díszítésű. Ilyen a tímárok 1855-ös és a kőművesek 1897-es táblája. A fazekasok 1888-as táblájának érdekessége, hogy a céhszervezet 1872-ben megszűnt, de Vásárhelyen az Ipartestületen belül működő Tálas Szakosztály a régi módon közvetítette az üzeneteket tagjainak egészen 1953-ig. A céhbehívótáblák történeti, művészettörténeti és néprajzi szempontból egyaránt értékes darabok. Egy több száz éves múltú szervezet tárgyi emlékei egyben fontos technikatörténeti dokumentumok, hiszen egyes darabok rég kihalt mesterségek szerszámait örökítik meg. NAGY VERA A takácsok táblája, 1834 A takácsok táblája, 1840 A szabócéh 1777-es táblája 39