Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)

1989 / 1. szám

VESZPRÉM A Közép-Dunántúl gazdag történel­mi múltú városa Veszprém, mely­nek ősi magja az északnyugatról délkelet felé húzódó Várhegy volt. A mintegy fél kilométer hosszú, környezetéből körülbelül negyven méternyire kiemelkedő sziklás hegy­gerinc északnyugati pontján valószí­nűleg már évezredekkel ezelőtt épül­tek erődítmények. A Várnegyed egy­kor az északnyugati belső és a dél­keleti külső várból állt. A mai Vár­negyed a belső vár legdélibb pont­ján, a XVI. századi várbástya, a kora középkori fal maradvány és az ugyan­csak középkori eredetű Tűztorony körül csatlakozik a jórészt a XVI. századtól kezdve kiépült környező városrészekhez. A veszprémi vár IX. századig visszavezethető múlt­járól kevés megbízható adat maradt fenn. A Várhegy területén valószínűleg már a történelem előtti időben is laktak különböző ide települt népek. E feltevést a környékbeli urnateme­tőkben talált újkőkori és bronzkori leletek, főként hamvasztási edény- és csontmaradványok támasztják alá. A Várhegynek és környékének kivételesen kedvező a földrajzi fek­vése. A Bakony hegység keleti lej­tője vadászatra és fakitermelésre alkalmas, a Balatonig terjedő lan- kás terület egy részén humuszos a termőtalaj, kedvező az éghajlat, a Séd pedig vizet ad. Emellett a Várhegy belső térségét három égtáj felől védi a hegygerinc. A római korban a mai Veszprém területe Kö- zép-Pannonia pretóriuma volt. A népvándorlás korában pedig főként avar törzsek laktak itt. Az avarokat leigázó frank és bajor hódítók Ot- rahu néven létesítettek erődítményt a Várhegyen. A honfoglaló magya­rok emlékét ma is ismert helység­nevek őrzik. Ilyen az Árpád leszár- mazottainak nevét viselő Tevel, Fájsz és Jutas. A honfoglalás kori Veszprémet a Képes Krónika csak említi, de Anonymus már egész fe­jezetet szentel ,,Beszprém”-nek. Le­írja, hogy a magyarok a Dunántúlnak ezt a részét 900 tavaszán özönlötték el, Ösbő és Őse vezérletével. A veszprémi erődítmény ostroma Anonymus szerint, Bihar vára mel­lett, a honfoglalás legádázabb csa­tája volt. Az ellenfelet illetően a névtelen jegyző megállapítása pon­tatlan; az erődítményt ugyanis hon­foglaló elődeink nem római hadak­tól foglalták el, hanem az a frank birodalom előretolt keleti őrhelye volt. Rommaradványok tanúsítják, hogy a X. század első évtizedeiben már vár állott a hegygerinc északi pont­ján. Ezt a várat a Szalóki nemzetség tagjai lakták, tőlük Géza fejedelem vette birtokba, és tette fejedelmi szálláshellyé. Géza 997-ben bekö­vetkezett halála után két hercegi trónkövetelő: István és Koppány lé­pett fel utódlási igénnyel. Egymás ellen vívott csatározásaikból átme­netileg Koppány került ki győzte­sen, aki ezután az István lakta veszp­rémi várat vette ostrom alá. A vé­dők hősiesen kitartottak, míg Hont és Pázmány vezérletével Esztergom felől meg nem érkeztek a felmentő seregek, amelyek leverték Koppány hadait. István király felnégyeltette a trónkövetelőt, testének egy darab­ját a vár kapujára szögeztette ki. A veszprémi vár az államszervezés idején megyei székhelyként jutott fontos szerephez, a királyi család is gyakran megfordult itt. Az 1002- es pannonhalmi és az 1009-es veszp­rémi birtokadományozásról szóló ok­levél bizonyítja, hogy az István ala­VÁRA pította veszprémi püspökség az ez­redfordulón már működött. A hegy­gerinc földsánccal körülvett pere­mén belül kőépület állt, amely is­pánsági és püspökségi székhelyül szolgált. A világi és egyházi hata­lom képviselőinek ide költözése idején szentelték fel azt a kápol­nát, amely egy honfoglalás kori templom helyén épült. Ez a kápolna egyes vélemények szerint azonos a korábban Szent Mihály templomnak, később Szent György kápolnának nevezett egykori körtemplommal. 7

Next

/
Thumbnails
Contents