Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 2. szám
Már Bécs sikeres felmentése után (1683) Európa-szerte elterjedt a nagybeteg török birodalmat ábrázoló karikatúra. Buda elfoglalásával pedig már rövidesen bekövetkező halálát várták világszerte. Hogy ez nem következett be, sőt a győzelem lendülete is lefékeződött, abban alapvetően két tényezőnek van szerepe: a pogány—keresztény antinómia nevében keresztes hadjáratot hirdető-szervező-támogató pápai trónon a XI. Incét követő Vili. Sándor a napi politikai érdekeknek rendelte alá a török kiűzését, valamint a kontinentális hegemóniára ügyelő Napkirály, XIV. Lajos Habs- burg-ellenes és törökbarát iránya. 1689-ig, Ince pápa haláláig a pápai kincstár úgyszólván valamennyi bevételét a „szent szövetség” céljaira áldozta, és a sikerek sem maradtak el. Bádeni Lajos őrgróf, a császári csapatok fővezére Szerbiában, Nis mellett, majd Vidinnél arat győzelmet a morálisan szétesett, bár létszámfölényben lévő török csapatok fölött, ám a közelinek látszó kegyelemdöfés mégis elmaradt. A török szultán éppen Vili. Sándor trónra lépése idején, 1689 őszén hadseregének lázongása és a kisázsiai felkelés miatt, valamint az elszenvedett vereségek hatására békét akart kötni Lipóttal. Igaz, a győztes számára elfogadhatatlan feltételek alapján. Követei révén azt kívánta, hogy Lipót adja vissza Belgrádot és Agonia turcica a Száva jobb partját, s ennek fejében kész lett volna átengedni a Duna bal partján szerzett erősségeket. Ha Lipót nem fogadná el a feltételeket, akkor a szultán legfeljebb négy-öt évre szóló fegyverszünetet hajlandó kötni, míg rendezi sorait, s legyőzi Velencét. 1690 első napjaiban Lipót kiadta a követek útját, s a pápához fordult hathatós anyagi segítségért, „megfelelő segélyért”. Vili. Sándor azonban az elismerő szavakon kívül kézzel fogható támogatást nem küld. Ugyanakkor, szinte ezzel egy időben a pápa Lengyelországban is mindent elkövet, hogy Sobieskit a háború folytatására ösztönözze, ám az anyagi támogatásról ez esetben is „hallgatagon” szól. Azaz még csak nem is ígér. Lipótot a török és a törökkel szövetségben lévő francia hatalom elleni kettős háború teljesen kimerítette. Ugyanekkor a Velencéből származó Ottoboni (Vili. Sándor) hajóval és katonákkal támogatja Velencét. Lipót pedig érje be ezzel az áttételes segítséggel. Vili. Sándor kitérő válaszainak igazi mozgatója valójában XIV. Lajos megnyerése volt, aki nemcsak szövetségre lépett a kereszténység legfélelmetesebb ellenségével, hanem még támogatta a Thököly-vezette magyarországi elégedetleneket is, s Krakkóban diplomatái, Bethun és Forbin azon fáradoztak, hogy Lengyelországot eltántorítsák a „szent szövetségtől". Sőt, a Rajna mentén nyíltan is harcolt Lipót ellen, megosztva annak erejét. A törököt így csak megfélemlítette, de kiűzetésének meggyorsítása francia kézbe került. A Napkirály ellen 1688- ban szövetségre lép a II. Jakabot elűző Orániai Vilmossal és Spanyolországgal, aki viszont a korábbi angol uralkodóval, II. Jakabbal szövetkezik. Bár mindenki jól ismerte XIV. Lajos török kapcsolatait, mégis úgy tűntethette fel magát, mint a hite miatt trónjától megfosztott Stuart Jakab védőjét, s így a katolikus érdekek zászlóvivőiéként tet- szelgett. A Lipót vezetése alatt létrejött koalíciót „az eretnekek szövetségéinek nevezte, s Ince pápát is az eretnekek támogatásával vádolta. Annyira féltékeny volt Lipótra, hogy amikor Vili. Sándor Belgrád eleste után százezer forintnyi segélyt küldött a győzőnek, római képviselője Zsoldosok Keresztesek és törökök harca
