Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)

1989 / 2. szám

David portréja Marat halála a férje a haza védelmében halt meg. David a Marat halálával föművét festette meg. A realista keménységű portré kompozíciója függőlegesek és vízszintesek geometrikus rendjére épül. A portréiról ismert festői vibrálású, egyszínű, sima háttérből reliefszerűen emelkedik ki a figura. A háttér hiányt, vesztességet sugall, csakúgy mint a végsőkig leegyszerűsített színvilág. David a halál megrázó látványát átszellemítette, morá­lis, történeti jelképpé emelte. Az előzőektől eltérően jeleníti meg a 13 éves Joseph Barra hősi halálát. A gyermek katona a rábízott lovakat védelmezve halt meg. Történe­téhez még hozzátették, hogy a rablók a király éltetésére akarták rábírni, de ó „éljen a köztár­saság" kiáltással halt meg. David időtlenné emelte a figurát, csupán a szívéhez szorított ko­kárda utal a korra. A háttér halványlilákra, rózsa­színekre épített vibráló festése felerősíti a fáj­dalom, a múlékonyság érzetét. A forradalom után újra a római történelemből vett témák és antik mintákból kiinduló ábrázolásmód jellemzi törté­neti képeit. Napóleon udvari festőjeként készített nagyméretű, sokalakos vásznai inkább a hú kró­nikás, mint az ihletett festő munkái. GELLER KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents