Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 2. szám
m honfoglalás kori Magyarország várakban és várszerű erődítmé- /M nyékben leggazdagabb része a Dunakanyartól északkeletre húzódó, nagyrészt a mai Nógrád, kisebb részben Észak—Pest megye, a volt Hont megye és az 1920 óta Szlovákiához tartozó Gömör— Kishont megye területe volt. E vonulat főleg a VII—IX. században a Kárpátmedence északi részének legészakibb lakott területe volt. A Nógrád megyei várak anyaguk, rendeltetésük és építési stílusuk szerint a kora középkori és középkori várépítészet Európa-szerte elterjedt fajtáit tükrözték. A legkezdetlegesebb földvárakat a fa- vagy palánkvárak váltották fel, ezeket követték a kővárak. Utóbbiak elterjedésében lényeges szerepe volt a hadi- technika fejlődésének is, főként az ágyúk általánossá válásának. A középkori várak eleinte főképp védelmül, majd hadjáratok indításának kiinduló bázisául szolgáltak; e funkciójukhoz kapcsolódott a kőváraknak az a fajtája, amelyet a várurak, kastélyszerű építménnyel bővítve, tartózkodási helyül is használtak. A kezdeti, torony nélküli várakat követően, a belső vagy külső toronnyal (néhol mindkettővel) ellátott, szabályos vagy szabálytalan alaprajz szerint épült várak, valamint az olasz típusú bástyavárak jöttek létre. A honfoglaló magyarok felső-tiszavidéki, majd Duna—Tisza közi megtelepedésük után, a nyugatra irányult rablóhadjáratokat megelőzően, előbb Itália földjén kalandoztak, s a Dunántúlra visszatérve, Pannóniát dúlták fel, majd a Dunán ismét átkelve, a Cserhát és a Mátra aljáig vonultak. E területen szétszórtan, részben földsáncok köré telepedve, morva, szláv, jazig, avar és más népek tartózkodtak. A magyarok hét törzse birtokába vette a középhegység e területeit, majd észak felé vonulva a Nyitra és a Vág Hollókő völgyét is elfoglalták. A morva birodalom teljes összeomlásakor Nógrád megye egész területe a magyarok birtokában volt, s minthogy itteni csatákról sem Anonymus, sem más krónikások nem tesznek említést, feltételezhetően harc nélkül foglalták el azt. Ennek során vették birtokukba a szikla- halmon épült Nógrád várát és Balassagyarmat vidékét. Azt, hogy a magyar törzsek a X. század elején már véglegesen letelepedtek e területen, hiteles írott adatok hiányában is bizonyítja a pilinyi úrnatemetőben feltárt, honfoglalás kori lovagsír, s alátámasztják a mai alakjukban is felismerhető olyan helységnevek, mint Kürtös, Jenő, Gyarmat, Tarján. A Nógrád megye területén legnagyobb számban és legtartósabban letelepedett lakosok a palócok voltak. Eredetükről vitatkoznak a történészek, s a feltevések között szerepel a hun, a kabar, a török eredet épp úgy, mint a kun származás. Vitatott a palócok Nógrád megyei letelepedésének időpontja is, ezt egyes tudósok a X. század, mások a XII. század első évtizedeire teszik. Annyi bizonyos, hogy a palócok mindmáig nagy számban és kiterjedt területen őrizték meg szokásaikat és tájnyelvüket. Pintér Sándor például nem kevesebb, mint 76 palóc települést nevez meg. Ezek egyike a várromjáról is nevezetes Hollókő. E község ófaluja és környező tája a világ falvai közül elsőnek került fel az emberiség egyetemes kulturális értékeként az UNESCO által vezetett világörökség-listára. Nógrád megye történetét Szent István trónra lépéséig homály borítja. A magyarok számára is nagy veszteségekkel járó kalandozások beszüntetése nyomán, az állandó helyben tartózkodásra, a földművelésre és az állattenyésztésre áttérés szükségessé tette védöművek építését, a honfoglaláskor elpusztult kezdetleges erődítmények helyébe. A Szent István uralkodása idején épített védőművek nagy számát az indokolja, hogy ez a terület az ország akkori északi határát is képezte. E védőmúvek sorában Nógrád vára eredetileg összefüggő, a régi várszerkezet jegyében kialakult várrendszer központja lehetett. Ez a várszerkezet a XII. század végén bomlani kezdett. A bomlás folytatódott a korábban kizárólagosan királyi tulajdonú birtokok folyamatos elidegenítése során, ami a tatárjárás idején ment teljesen végbe. A XIII. század első felében IV. Béla erélyesen fogott hozzá a várak és birtokok visszaszerzéséhez, de a nagy ellenállás e törekvései mérséklésére kényszerítette a királyt. A tatárdúlás után már maga IV. Béla is idegeníteti el birtokokat, közöttük Rendve és Zelló helységet és az azok határában lévő jó termőföldeket. A XIII. század végén kezdődött, majd folytatódott egyrészt a nagybirtokosok és a főpapok, másrészt az ősi nemzetségekből származott, jórészt elszegényedett köznemesség és az övékhez hasonló sorsú várjobbágyok ellentétes érdekű, osztály-jellegú tagolódása. A XIV. század közepétől kezdve, I. Lajos rendelkezései alapján, a valóságos közjogi egységekké vált vármegyék sok fontos feladatot kaptak. Az ezekkel járó terhek, így a véderő biztosítása, a várkatonaság megszűntével a köznemességre hárult, amelynek az Anjouk és Zsigmond uralkodása idején a főnemesség és az oligarchák önkényeskedéseit is el kellett szenvednie. A mai és az egykori Nógrád megye területén állt, húsznál több vár nagy része ma már csak rom, omladék. A XIV. és a XV. századi, az Anjouk és Mátyás uralkodása alatti helyreállításokon és néhány újjáépítésen kívül számottevő, tervszerű várrekonstrukcióra csak a második világháború után került sor. A mai és az egykori Nógrád megye területén állott várak létesítésének időpontjára a történeti és várépítészeti tudományos munkák hiányában legtöbbször csak következtetni tudunk. Csaknem bizonyosnak tekinthető, hogy a régi várszerkezet központján, Nógrád várán kívül még Salgó, Sám- sonháza (más néven Fejérkó), a ma szlovákiai területen lévő Fülek, és talán Kékkő vára épülhetett a tatárjárás előtt. A többi Nógrád megyei vár a tatárjárást követően létesült, így az időközben Pest megyéhez csatolt Csővár és Ecseg, az 1920 óta Szlovákiához tartozó Somoskó, továbbá Drégely, Diósjenő, Hollókő, Ozdin, Szanda, Gács, Galsa, Szécsény, Szentkirály, Sztrahora, Baglyas, Zagyvafő, Buják és Divény vára. Nógrád vára a legrégibb a megyében. Anonymus krónikájában az Árpád vezette honfoglaló csatározások erődítményeként említi. Kezdetben a régi, a XII. század végétől kezdve fokozatosan felbomlott várszerkezet központja volt. A Nógrád község szélén húzódó dombozat fennsíkján épült. A szabálytalan alaprajzú vár két részből, a belső, és a domb peremét körülvevő külső várból állt. A két várrész között mély árok húzódott. A vár több ízben is megsérült. Mátyás király uralkodása idején Báthory Miklós váci püspök állíttatta
