Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
A múlt század közepén világhírűvé vált Kalevala előtt Finnországnak jószerivel egyetlen nevezetessége volt: az Imatra-vízesés. Pontosabban még Finnország létrejötte előtt, ugyanis a mai önálló állam a középkorban még Svédország része volt, 1809-ben, a svéd—orosz háború után vált nagyhercegségként a cári birodalom tartományává, s csak 1917- ben nyerte el függetlenségét. A Sai- ma tó- és vízrendszerből kifolyó Vuoksi folyó vízesése független koroktól és határoktól. A mai Finnország délkeleti részén (ám nem a tengerparton), néhány kilométerre a szovjet—finn határtól található a mintegy két évtizede városi rangra emelkedett település, amelynek keleti részén van a folyó zuhogós, sel- lős szakasza. A helybeli lakosok mindig is ismerték, már csak közlekedési nehézségei miatt is, viszont a térképeken először a XVII. században jelölik. Valószínűleg a topográfiáját készítő turkui profesz- szor, Mikael Wexionius volt az első, aki 1650-ben tett utazásakor saját érdeklődésétől vezettetve megtekintette a sebesen áramló folyót. A XVIII, században néhány utazó már járt errefelé. Nem tudjuk igazán, mi késztette a csak néhány nagyobb utazást tevő II. Katalin orosz cárnöt, hogy 1772- ben (amikor Imatra az 1721-es orosz-svéd béke után már orosz föld, ám Finnország ettől nyugatra még Svédországhoz tartozik) Szentpétervárról nagy kísérettel felkeresse a vízesést. Részletes leírások maradtak fenn a nem mindennapi pompával rendezett eseményről. Ismerjük a részt vevő főurak, kísérők, társalkodónők nevét, hogy mintegy 130 lovat használtak, s hogy a 160 versztnyi távolságot 15 óra alatt tették meg. A cárnő látogatásakor pavilont, kerítéseket építettek, és ezek még sokáig megmaradtak. Az uralkodó csak néhány órát időzött a helyszínen, ám megelégedését azzal nyilvánította ki, hogy az út fő szervezője, Nikolai Henrik Engelhardt kormányzó megcsókolhatta felséges kezét. Valószínűleg a fantasztikus sorsú és kalandvágyó francia író, Jacques Henri Bernardin de Saint-Pierre volt az, aki az Imatra-kultusz forrásának tekinthető. Hadmérnökként előbb Máltán, majd az orosz udvarban dolgozott, és a nemrég megszerzett területek katonai erődítéseit tanulmányozva járt Imatrában is. Útjáról készített Observations sur la FinA kikötő lande című müve ugyan csak később jelent meg, ám a cárnő biztosan ismerte. Bár Bernardin de Saint-Pierre inkább a lehetséges vízierő-haszno- sításról, a lakosokról és a finn táj természeti szépségeiről beszél, ám a vízesést, annak dörgő moraját, messzire látszó páráját is lelkesen említi. Később összevész oroszországi feletteseivel, Mauritius szigetén dolgozik, Rousseau barátja lesz, 1878-ban megírja a Paul és Virginia című romantikus meséjét, a déltengeri sziget szépségéről és a civilizáció borzalmairól, egyszóval világhírű ideológussá válik, akinek Imat- ráról szóló mondatai ily módon generációkat befolyásolnak majd. A XVIII, század végén először németek, majd mások is ellátogatnak Imatrába. 1787-ben Francesco Miranda tábornok, Venezuela későbbi szabadsághőse tesz látogatást itt, ami már jelzi, milyen messzire jutott Imatra híre. Elkészülnek az első metszetek és festmények, némelyikük pontos, másokon svájci küllemű hegyek és Niagara-jellegű magasból zuhogó víz látszik, a grafikai munka során felcserélődött a jobb és a bal oldal. A német, majd az orosz romantika kedvelt helye lesz, és amikor 1809-ben ismét egy államhoz tartozik a finn föld, a finn nemzeti érzés és természetimádat is immár határtalanul csodálja. Az utazók számára egyszerűbb volt Szentpétervárról és Viborgon át ide érkezni, így a németek, köztük Schubert, vagy az oroszok, köztük Glinka egyaránt így utaztak. Vendéglő, nyaralók, szállóhelyek születnek, és minthogy a régi viborgi kormányzóság határa itt húzódott, még vám és postai szempontból is különleges a vidék helyzete. A vízesés környékén pavilonokat építenek, a villának és nyaralónak való telkek gyakran cserélnek gazdát. Császári, pontosabban koronaparkká kívánják alakítani a vízesés környékét, ennek következtében is rengeteg dokumentum maradt ránk. Az érdeklődés sokoldalú. Geológusok furcsa kőalakzatokat találnak, svéd, német, orosz nyelvű útikönyvek jelennek meg. 1869 júniusában Hunfalvy Pált is elkalauzolják ide. A nemzetközi és finn irodalom gyakran említi, hogy Alexander Dumas és Richard Wagner is lelkesedett az imatrai vízesésért. Sőt, egyesek szerint Wagner A mai város
