Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
munkáját, melynek „csak" rendezője volt. Ez a film a Bohémvér, mely 1923-ban készült, A „szerzői film", az „új hullám korai elődjét látják benne sokan. René Clair már 1931-ben felfigyelt erre. „Chaplin — írta — ezzel a filmjével bebizonyította, hogy mindenekelőtt szerző. . Mindenütt jelen van, ő maga teremti meg alakjait... A Bohémvér az első film, amelynek jelentőségét nem hangsúlyozták eléggé. Mindig megcsodálom (pedig tízszer, tizenkétszer is láttam) ezeknek a jeleneteknek könnyedségét, szoros egységét, mértéktartó pontosságát.” Kezdetben, több nagy filmművészhez hasonlóan, Chaplin is idegenkedett a hangosfilmtől. Csak fokozatosan alkalmazta a hangot, mint kifejezési eszközt. De ebben a korszakban is két keserűen humoros remekművel ajándékozta meg a világot. 1936-ban készült el a Modern idők, a kapitalizmus maró szatírája. A kisember csetlése-botlása az elidegenedett, ridegen gépies világban megint csak sokat idézett, legendás jelenetek forrása lett. Tulajdonképpen sírnunk kellene a hatalmas fogaskerekek közé csúszott, a gépies csavarhúzoga- tásba beleőrülő vagy az etetőgépnek kiszolgáltatott Chaplinen, ha mindez nem lenne olyan képtelenül, olyan ellenállhatatlanul nevetséges. A diktátor 1940-ben Hitlert, a nácikat állítja pellengérre, az emberi -méltóságot védelmezi chap- lini eszközökkel. André Bazin francia filmesztéta ragyogó tanulmányban elemzi, hogyan szerezte vissza ebben a filmben, Hinkel alakjának megteremtésével Chaplin a bajuszát, melyet Hitler ellopott tőle. A film befejezése, amikor a vérszomjas diktátor helyett a rá rendkívül hasonlító kis borbély kerül a szónoki emelvényre, Chaplin szavakban is megfogalmazott egyéni vallomása, hitvallása az emberiség, a szabadság, a boldogság iránti vágy legyőzhetetlenségéről. Művész életében ritka az igazán sikerült pillanat, mikor töretlen remekművet alkothat. Chaplin alkotó évtizedeket mondhatott magáénak, a tizes évek derekától sorra születtek nagy alkotásai az 1940-ben elkészült A diktátorig. A második világháború után levetette a kisember maszkját, félretette a botot és a keménykalapot, de igyekezett továbbvinni kíméletlen szatíra (Monsieur Verdoux, Egy király New Yorkban) vagy érzelmes melodráma (Rivaldafény) keretében humánus mondanivalóját. Hű maradt önmagához. Ahhoz a művészhez, aki így nyilatkozott: „Hiszek a köny- nyek és a nevetés hatalmában, mint a rettegés és a gyűlölet ellenszerében. A jó filmek nemzetközi nyelven szólnak, az embereknek a humor, a részvét, a megértés utáni vágyakozását fejezik ki. Segítenek, hogy eloszlassuk a gyanakvásnak és a félelemnek a hullámát, mely ma az egész világot eltölti. Bár azokat a filmeket forgalmaznák, minél nagyobb mértékben, az egyes nemzetek között, amelyek nem az erőszak hírverését jelentik, hanem egyszerű férfiak és nők nyelvén szólnak... Ez talán segítene abban, hogy megóvjuk a világot.” 1936 elején a cukorkaárusok, az édességkereskedök országszerte felléptek a Stühmer Frigyes Rt. kakaó-, csokoládé- és cukorkaárugyár ellen, s az állam pártfogását kérték az elszaporodó gyári fiókokkal, a bővülő kereskedelmi hálózattal szemben, ugyanis a Stühmer-fiókok tönk- remenéssel fenyegették a kis üzletek tulajdonosait. Az 1930-as évek végén és a negyvenes évek elején a Stühmer-cég egyre több fiókot nyitott. Az édességiparban ugyanaz a jelenség játszódott le, mint más iparágakban: a nagyvállalat kíméletlen konkurenciaharcba sodorta a kiskereskedőket. A tőkeerős nagyüzemek érdeme viszont a modernizálás, a fokozott gépesítés, a művészi igényű csomagolástechnika ösztönzése, a modern, nagyvárosi Budapest arculatának kialakítása és a kereskedelmi élet fellendítése. A kor sajátossága lett a portálépítés és a kirakattervezés. Persze csak a nagy cégek voltak rá képesek, hogy a gazdasági válságból éppen kilábaló fővárosban áldozatot hozzanak az előkelő és a reklámcéloknak is megfelelő modern kirakatért, portálért. A forgalmas utcákon mégis sorra nyíltak meg az új vagy újjávarázsolt, átalakított üzlethelyiségek. Az új igények azt diktálták, hogy az árut előnyösen és tetszetősen állítsák ki, a berendezés pedig feleljen meg a funkciónak. A portál egy nagy üvegtábla, vékony fa- vagy fémkerettel, egységes, monumentális, díszítmény nem tagolja, nem zavarja a látványt. A portál megnöveli a kirakatot, a tiszta üvegszerkezet láthatóvá teszi az árut, melyet jól áttekinthetően helyeznek el. A nagy üvegezett felületen keresztül beárad a fény, így a belső tér világos, minden tisztaságot sugall, a falfelület sima, fával vagy üveggel borított. Semmi sem vonja el a vevő figyelmét a portékáról, semleges, ízléses színek, anyagok láthatók. A belső térben, akárcsak a portál megoldásában az egyszerű, függőleges és vízszintes vonalak a meghatározóak. Este intenzív megvilágítás, a fényreklámok hívják fel a figyelmet az árura. A feliratok rövidek, tömörek, és jól olvasható nyomtatott betűkből állnak. A portál az új házaknál gyakran az egész alsó részt elfoglalja, a régebbi épületeknél pedig felváltja az eklektikus hatású boltíveket és a túldíszített üzletek helyébe új anyagokból, főként fémből és üvegből ötletes és anyagszerű konstrukciókat építenek. Az átépítést ez idő tájt ugyanis adó- kedvezmény támogatta. A portálépítés ugyanakkor felvirágoztatott több iparágat: megújult a fémáru-, az üveges, az asztalos és az elektromos ipar. Az acél portálbetűket fémbetű-specialista készítette, megnőtt az üvegcsiszoló, az üvegmintázó, a tükörkészítő ázsiója, külön portálkészítő cégek születtek. Új kirakatok jelentek meg a Rákóczi úton, a Váci utcában és még sok helyütt. Portáljainak építésével a Stühmer csokoládégyár éppúgy utat mutatott, mint a kirakatrendezéssel és a csomagolás esztétikai igényességével, A Kecskeméti utcában megnyílt Stühmer cukorkaüzletet az a Kende Ferenc építész tervezte, akinek gyakorlata volt ipari, kereskedelmi létesítmények, portálok, installációk KAROSAI KULCSÁR ISTVÁN 36
