Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
varázsolja a környező világot. Ezt a képességét állítja aztán egyre inkább mondanivalója szolgálatába. Tántoríthatatlanul törekszik a humánus, a kisemberek, a kizsákmányoltak világát ábrázoló, igazukat hirdető filmművészet megteremtésére. Nem választja az egyszerűbb utat, pedig népszerűsége már a tízes évek derekán páratlan. Utánzóinak serege tűnik fel és süllyed el dicstelenül. A kor legkiválóbb elméi fedezik fel, mint például Picasso, Apollinaire, Aragon. Útjai, személyes megjelenései során világszerte szinte hisztérikusan lelkes tömegek ünnepük. Joggal írta róla még 1916-ban, némi iróniával a kitűnő francia esztéta és rendező, Louis Delluc: „Ö a leghíresebb ember az egész világon. Máris elhomályosítja Jeanne d'Arc, XIV. Lajos és Clemanceau dicsőségét.” A húszas években ez a világhírű komikus a film költőjévé válik. Megszületik A kölyök (1921), az Aranyláz (1925), a Cirkusz (1928), a Nagyvárosi fények (1930). Az ötlet, a ,,gag” átszellemül ezekben a filmekben, a mondanivaló hordozójává válik. Ahogyan a híres zsömle-tánc az Aranylázban. A cipócskáknak ez a bolondos polkája, melyet Charlie járat velük, a boldogságot áhító kis csavargó vágyát fejezi ki. Kedves lányokat vár ütött-kopott szobájába szilveszter éjjelén. Elképzeli, hogyan is szórakoztatná őket. A várakozás félszeg, féktelen boldogságában villára szúrva táncoltatja a zsömléket. Aztán már csak az asztalra borult borzas fejet látjuk: a lányok becsapták, az álmodozásban, a hiábavaló várakozásban Charlie elaludt. A húszas években költők sora válik Chaplin hívévé. Radnóti Miklós így ír 1928-ban a Cirkuszról: „Charlie Chaplin ma talán egyetlen művésze a filmnek. A némaság és a mozgás művésze és a rendezés, a technika ördögi mestere ez a furcsa, szomorú ember. Mert kicsodák a többiek? Jó alakú és szép vagy érdekes arcú férfiak és nők, akik igen stílusosan tudnak mozogni a rendes, de díszletekkel alátámasztott hétköznapi vagy — ez a filmtől függ — ünnepi világban. És igen jól értik a csók technikáját s különféle módozatait. De ezt érti minden tehetséges szerelmes is. Mégis hol vannak ezek tőlünk? És hol van Chaplin? Bennünk van. Bennem is, és ott van az előadás után szembe jövő első idegenben is ... Az életünk kegyetlen szimbóluma ez a film és ez a művész." Majakovszkij ugyancsak a húszas években írja egyik versében: „Chaplin ba- juszkái / Őriznek ma mindent, / mi Európa arcán / még európai.” Magánélete is a nyilvánosság reflektorfényébe kerül, ekkor még nem politikai nézeteiért, csak magánéletének kacskaringéiért orrainak meg rá a prűd amerikaiak. Amikor válóperének tárgyalásán különféle alpári vádakkal támadja őt a felesége, s ez a hírközlő eszközök révén köztudomásúvá válik, a francia szürrealisták szenvedélyes hangú kiáltvánnyal állnak ki Chaplin mellett. El a kezekkel a szerelemtől az 1929-ben készült írás címe, mely azóta egyben a szürrealista művészeti mozgalom történetének egyik alapvető dokumentuma is lett. Chaplin még mindig tartogat meglepetéseket. A közelmúltban kezdték felfedezni az egyik olyan A kölyök 35
