Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
A múlt század magyar zenei életére visszaekintve máig példaértékű a kultúra harcosainak anyagi nehézséget és technikai elmaradottságot legyűrő hősi elszántsága. Vajon milyen művek jegyében tette meg első lépéseit a hangversenyrendezés és operajátszás, milyen művészek lendítették fel ezeket a produkciókat, hogyan fogadta a közönség, és miként vélekedett felőle a kritika? A főváros gazdasági fellendülésével párhuzamosan bontakozott ki a szellemi fejlődés. Már a szabadság- harcot megelőző évtized fontos jelensége ez, és még inkább azzá válik a század második felében, a kiegyezést követő konszolidáció évtizedeiben. Budapest közönsége élénken érdeklődik a nagyvilág zenei eseményei iránt, amelyekről az újságok rendszeresen hírt adnak. Ily módon az idelátogató nagyhírű művészeket a magyar hallgatóság már ismerősként üdvözölheti. Ezek a világjáró virtuózok rendre el is jönnek hozzánk, így válik a fővárosban, de nagyobb vidéki városainkban is egyre mozgalmasabbá az operai és hangversenyélet. Nagy hagyományok, messze előremutató előadóművészeti stílusok honosodnak meg Magyarországon ezekben az években, az alkotók és előadók pedig tanítványaik és követőik nemzedékeiben élnek tovább. Az idelátogató világnagyságok között időrendben ,,-"'áz elsők egyike idősebb Johann Strauss volt, aki \ a harmincas évek elején zenekarával vendégszerepeit Magyarországon. 1833 áprilisában Pozsonyban, majd ugyanez év őszén Pest-Budán lépett fel, hatalmas sikert aratva a Rákóczi-indulóval éppúgy, mint a magyar témákra írt galoppokkal. Az esemény emlékét Strauss utóbb Emlék Pestre VILÁGJÁRÓ Joseph Haydn A régi Nemzeti Színház című keringőjében örökítette meg, amelyet „a nemes magyar nemzetnek" ajánlott. A harmincas évek mozgalmas zenei életének kiemelkedő alakja a német drámai szoprán, Wilhelmine Schrö- der-Devrient, aki parádés szerepében, a Fidelió- ban, valamint Bellini- és Weber-operákban mutatkozik be a magyar közönségnek. Ezek a művésznő világviszonylatban egyedülálló produkciói. Milyen operákat adtak elő nálunk a múlt században? A válasz az egykorú adatok alapján így összegezhető: nagyjából ugyanazokat, mint manapság a világ operaszínpadain. Az operairodalom múlt századi felvirágzása idején szinte semmi sem állott a művek gyors elterjedésének útjában. Bellini, Donizetti, Rossini, majd a század közepétől Verdi operái gyors egymásutánban váltották egymást a nemzetközi operaműsorokon, és ehhez ma szinte elképzelhetetlen gyorsasággal és rugalmassággal zárkózott fel a magyar operai élet már a XVIII, század utolsó évtizedétől kezdve. A francia zeneszerzők közül Hérold, Auber és a maga idején páratlan népszerűségnek örvendő Meyerbeer nálunk is learatta babérjait, de ünnepi fényt sugárzott Beethoven Fideliója, Mozart operái pedig a legelső próbálkozásoktól kezdve végigkísérték operakultúránk egész történetét. Némi késéssel, azt is mondhatnánk: kissé elkésve kerültek színre nálunk az Európa-szere vihart kavaró Wagner-művek. * A vendégművészek irányt mutattak és hagyományt teremtettek a magyar operajátszás számára, de a színházi élet is javarészt hétköznapokból áll. Ezeket a hétköznapokat emelte ünnepi színvonalra azoknak a hazai muzsikusoknak néhány kiemelkedő tehetsége, akik közül Déryné méltán vált halhatatlan emlékűvé. Déryné volt a primadonna abban a kassai színtársulatban, amely Mozart Varázsfuvoláját Tündérsíp címmel Észak- Magyarország városaiban bemutatta (Déryné Paulina szerepét alakította). A művésznő nevéhez fűződik Cherubini Vízhordójának szenzációs felújítása (hazánkban első ízben 1819-ben Székesfehérvárott adták elő a művet, az 183Ş-0S felújítás Déryné jutalomjátékának keretéül szolgált). Nagy sikert aratott a kiváló énekesnő Bellini Mon- tecchi és Capuleti című operájában is. Egyike volt ez a harmincas évek legtöbbet játszott operáinak, népszerűségével talán csak a másik Bellini- mű, a Norma vetekedhetett. Operakultúrnák kialakulása azonban talán még az olaszénál is szorosabban kapcsolódott a francia nagyopera diadalútjához. A hódító menet élén természetesen Meyerbeer halad, az opera híres-hírhedt szakértője, a színpadi hatás avatott mestere, a látványosság és érzelmesség lángeszű vegyítője. A hazai kritika nem egykönnyen hódol be a varázslónak. A Honművész 1834-ben így ír az ördög Róbertról: „Igaz, hogy ezen nagy stylusban írt 22
