Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
HADIREPÜLŐK A z első világháború kitörése idején a repülőgép még kezdetleges harci eszköznek számított. Nem léteztek külön felderítő, bombavetö, illetve vadászrepülőgépek, a légiharc jellege még nem alakult ki. A repülőgéppel mint harci eszközzel éppen az első világháború alatt tanultak meg bánni a pilóták. 1914-ben, a mozgósításkor a Monarchiának összesen 42 repülőgépe volt, haladási sebességük szélcsendben óránként nyolcvan-kilencven kilométer, üzemanyagkészletük körülbelül négy órára volt elegendő. A repülőgépek hosszabb utakon nem haladhattak teljes gázzal, mert a motorok nem bírták a megterhelést. A repülőgépek kis sebessége, rossz emelkedőképessége miatt előfordult, hogy a gépeket a földről géppuskával lelőtték, és gyakorta kellett kényszerleszállást végrehajtaniok. 1914-ben a Monarchia tizenhárom repülőszázada nem állt egységes irányítás alatt. A vezérkar ekkor még nem látta tisztán a repülés szerepét, a légi fölény megszerzésének döntő jelentőségét. Bár 1914 és 1918 között a központi hatalmak 53 ezer repülőgépet gyártottak, mindez kevés volt az antant 125 ezer gépe ellen. A Monarchia egymás után alakuló repülőszázadaiba nem sorozással kerültek az emberek, ide csak önként jelentkezőket vettek fel. A katonatiszteket a bécsújhelyi repülőtiszti iskolában képezték ki, elsősorban a légi felderítés módszereire. Az altisztek felderítésre nem kaptak kiképzést, a repülőgépvezetői iskolákban csak a gépvezetést tanulták meg. A repülőgép szerepe a háború négy éve alatt folyamatosan változott. Eleinte légi felderítésre használták. Mozgóharcok esetében az úgynevezett távolfelderítésre, állóharcoknál közelfelderítésre indultak a hadirepülők. A pilóta és a megfigyelő az ellenséges területek fölé repült, megpróbálta lefényképezni a csapatmozgásokat, pályaudvarokat, raktárakat, tüzérségi állásokat, illetve ezeket egy nagy léptékű térképbe rajzolták. A megfigyelő repülések sikere nagy mértékben függött a pilóta ügyességétől, a megfigyelő tiszt tapasztalatától, továbbá kettejük munkájának összehangoltságától. Az álcázott állások felismerése, a pontos tájékozódás alaposan igénybe vette a megfigyelőt. A feladatot az is nehezítette, hogy a tüzérségi tűz a repülőgépeket egyre magasabbra kényszerítette, így a fényképek, a látottak helyes értelmezése is nehezebbé vált. A Monarchiának a háború alatt olyan kevés repülőgépe volt, hogy a folyamatos távolfelderítések szóba sem kerülhettek. A repülőgépeket zömében közelfelderítésre használták. A kezdeti időkben légicsatákat egyáltalán nem vívtak. Ha két ellenséges felderítőgép a levegőben véletlenül találkozott, a pilóták és megfigyelők üdvözölték egymást. Csak később került sor arra, hogy az egyik megfigyelő pisztollyal vagy karabéllyal lövöldözött a másikra. Az első komoly légiharcra, az első éjjeli bombatámadásra csak 1915-ben került sor, a németek és angolok között. A tábori pilóták és megfigyelőtisztek különleges helyet foglaltak el a hadseregben. Erős idegek, intelligencia, óvatosság és bátorság nélkül nem boldogulhattak volna. Életmódjuk is eltért a többi fegyvernem katonáiétól. Kora hajnalban keltek, s reggel mór vissza is tértek az első útról. Bevetés során nem viselték a 41
