Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)

1989 / 4. szám

I Tábori pilótajelvény katonai egyenruhájukat, mert az nem védte volna meg őket a magas légrétegek dermesztő hidege ellen. A hadirepülők mindenféle egyéni felszerelésben: kezeslábasban, bőr­kabátban, érmelegítős, kesztyűs, fül- védős-sapkás, többrétegű öltözékek­ben indultak útnak. Rendszeresen, kalóriadúsan étkeztek, mert csak így bírták a nagy idegi és fizikai meg­terhelést. A hadvezetés féltette az embereket és a drága gépeket — a repülőgépeket és a pilótákat egy­aránt nehéz volt pótolni. Hiszen mi­nél gyakorlottabb és tapasztaltabb a hadirepülő, annál több az esélye az életben maradásra, s hogy épség­ben visszahozza a gépet. A repülés­ben a katonás, merev fegyelemmel semmire sem lehetett vinni. A leve­gőben a változó körülményeket szün­telenül mérlegelve önállóan kellett dönteni, cselekedni. A sikeres légi­harcra, a felderítésekre büszkék vol­tak végrehajtóik, s ez a teljesítmény a katonai rangoktól teljesen függet­lenül megmutatta, ki mennyit ér. Ezért a hadirepülők körében nem a katonai rangnak, hanem a teljesít­ménynek volt a legnagyobb a be­csülete, ez pedig újdonságnak szá­mított a hadtörténetben. A hagyományos XIX. századi kato­nai hierarchiában nem játszott sze­repet a teljesítmény. Az új fegyver­nemben, a repülésben viszont min­denképpen szükség volt a teljesít­ményelv bevezetésére. A repülés bo­nyolult és drága technikával végre­Magyar tábori pilóták az első világháborúban Haditengerészeti megfigyelő jelvény hajtott nehéz feladat. Származás, va­gyon vagy családi kapcsolatok alap­ján nem lehetett kiválasztani a meg­felelő embereket. 1912-ben alapítot­ták azt a katonai jelvényt, melyet csak kiváló repülési teljesítménnyel lehetett megszerezni. Ez volt a tábori pilótajelvény, s csak az a katonai pilóta viselhette, aki tíz alkalommal két-két órás időtartamú repülést tel­jesített, vagy részt vett valamilyen eredményes légi akcióban. Mai szemmel nézve talán nem tűnik ne­héznek ez a követelmény, de a kora­beli repülőgépekkel komoly ered­mény volt. Az a hadírepülő, aki há­rom egymást követő háborús évben nyújtotta ezt a teljesítményt, végle­gesen megkapta a tábori pilótajel­vényt. Az első világháborúban a magyar hadirepülő századokban igen nagy presztízse volt a tábori pilóta- és megfigyelő-jelvényeknek. A sok változatban ismert jelvényeket büszkén viselték a levegő hősei. 1917-től a pilótajelvények tulajdono­sai szolgálati pótlékot is kaptak, s nevük után viselhették a „tábori pi­lóta", illetve a „tábori megfigyelő" címet. A hadirepülők nemcsak társaik, ha­nem ellenfeleik teljesítményét is megbecsülték. Gyakorta előfordult, hogy az ellenséges pilóták megjelen­tek egy pilóta temetésén, és koszo­rút dobtak le az elesett ellenfél sír­jára. A repüléstörténet világháborús krónikája számtalan, a kölcsönös megbecsülésről tanúskodó történetet 42

Next

/
Thumbnails
Contents