Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
I Tábori pilótajelvény katonai egyenruhájukat, mert az nem védte volna meg őket a magas légrétegek dermesztő hidege ellen. A hadirepülők mindenféle egyéni felszerelésben: kezeslábasban, bőrkabátban, érmelegítős, kesztyűs, fül- védős-sapkás, többrétegű öltözékekben indultak útnak. Rendszeresen, kalóriadúsan étkeztek, mert csak így bírták a nagy idegi és fizikai megterhelést. A hadvezetés féltette az embereket és a drága gépeket — a repülőgépeket és a pilótákat egyaránt nehéz volt pótolni. Hiszen minél gyakorlottabb és tapasztaltabb a hadirepülő, annál több az esélye az életben maradásra, s hogy épségben visszahozza a gépet. A repülésben a katonás, merev fegyelemmel semmire sem lehetett vinni. A levegőben a változó körülményeket szüntelenül mérlegelve önállóan kellett dönteni, cselekedni. A sikeres légiharcra, a felderítésekre büszkék voltak végrehajtóik, s ez a teljesítmény a katonai rangoktól teljesen függetlenül megmutatta, ki mennyit ér. Ezért a hadirepülők körében nem a katonai rangnak, hanem a teljesítménynek volt a legnagyobb a becsülete, ez pedig újdonságnak számított a hadtörténetben. A hagyományos XIX. századi katonai hierarchiában nem játszott szerepet a teljesítmény. Az új fegyvernemben, a repülésben viszont mindenképpen szükség volt a teljesítményelv bevezetésére. A repülés bonyolult és drága technikával végreMagyar tábori pilóták az első világháborúban Haditengerészeti megfigyelő jelvény hajtott nehéz feladat. Származás, vagyon vagy családi kapcsolatok alapján nem lehetett kiválasztani a megfelelő embereket. 1912-ben alapították azt a katonai jelvényt, melyet csak kiváló repülési teljesítménnyel lehetett megszerezni. Ez volt a tábori pilótajelvény, s csak az a katonai pilóta viselhette, aki tíz alkalommal két-két órás időtartamú repülést teljesített, vagy részt vett valamilyen eredményes légi akcióban. Mai szemmel nézve talán nem tűnik nehéznek ez a követelmény, de a korabeli repülőgépekkel komoly eredmény volt. Az a hadírepülő, aki három egymást követő háborús évben nyújtotta ezt a teljesítményt, véglegesen megkapta a tábori pilótajelvényt. Az első világháborúban a magyar hadirepülő századokban igen nagy presztízse volt a tábori pilóta- és megfigyelő-jelvényeknek. A sok változatban ismert jelvényeket büszkén viselték a levegő hősei. 1917-től a pilótajelvények tulajdonosai szolgálati pótlékot is kaptak, s nevük után viselhették a „tábori pilóta", illetve a „tábori megfigyelő" címet. A hadirepülők nemcsak társaik, hanem ellenfeleik teljesítményét is megbecsülték. Gyakorta előfordult, hogy az ellenséges pilóták megjelentek egy pilóta temetésén, és koszorút dobtak le az elesett ellenfél sírjára. A repüléstörténet világháborús krónikája számtalan, a kölcsönös megbecsülésről tanúskodó történetet 42
