Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)

1989 / 4. szám

KÉT LOVAS ,,A rendlovag egyesítse önmagában a bárány sze­lídségét az oroszlán bátorságával, a szerzetest a lovaggal” — fogalmazza meg a rendlovag eszmé­nyét Clairvaux apátja, Szent Bernát. A templo­mosok rendjét franca lovagok alapították Hugues de Payens és Saint Omeri Gottfried veztésével, az alapítás éve pedig 1118-ra vagy 1119-re tehe­tő. A jeruzsálemi pátriárka kezébe letett fogada­lomban a lovagi és szerzetesi minőség nemesen ötvöződött: a rendtagok a szegénység, szüzesség és engedelmesség mellett a szent sírhoz zarán­dokló jámbor keresztények fegyveres védelmére is kötelezték magukat. Főnökük, a magister mili- tae Hugues de Payens lett. A rendtestvérek jám­borsága, buzgósága II. Balduin jeruzsálemi királyt arra indította, hogy a Salamon egykori temploma helyén épült palota egyik szárnyát a rendnek ajándékozza — a templáriusok elnevezés is innen ered. öltözetük nyolszögletű vörös kereszttel ékes fehér vászon köpeny, fehér övvel. Címerük fehér mezőben vörös kereszt, ezért „veres barátoknak” is nevezték őket. A rend pecsétjén eleinte a temp­lomot, később a „két lovas egy lovon” ábrázolást találjuk. Ez utóbbit egyesek a rendalapítás korát jellemző szegénység jelképének vélik. Rendi szö­vetségüket 1127-ben II. Honorius pápa erősítette meg, majd a következő évben clairvaux-i Szent Bernát dolgozta ki a szervezet szabályzatát, mely a későbbi, állítólag hetvenkét cikkelyből álló ren-. di statutum alapját képezte. A rend a XIII, szá­zadban két részből, a vitézkedő arisztokratikus és a papi szolgálattal, valamint betegápolással fog­lalkozó polgári elemből állt. Később hármas ta­gozódás alakult ki, lovagok, papok és szolgáló testvérek tartoztak a rendhez. Lovacj csak nemes származású és feddhetetlen előéletű ember lehe­tett, míg a szolgáló testvérek a polgárság sorai­ból kerültek ki. A rend élén a hercegi rangú nagy­mester (magister templariorum) állott. Rangban utána a tartományok élén álló nagyperjelek, az­után a baillik (perjelek, komturok) következtek. A nagymester hatalmát korlátozta a mellette mű­ködő generális-káptalan és a jeruzsálemi kon- vent, mert fontos ügyekben csak ezek beleegye­zésével dönthetett. A tartományok főnökei, a nagy­perjelek mellett is káptalanok működtek. A kez­detben alamizsnáért kolduló szegény harcosok rendje alig két emberöltő múltán már órási va­gyon felett rendelkezett. Tekintélyét a pápák párt­fogása és a rend tagjainak buzgalma alapozta meg. Ennek köszönhetően pedig az adományok a világ minden tájáról érkeztek és gyarapították a rendvagyont. Mindemellett nemzetközi hálózato­kon keresztül virágzó kereskedelmet folytattak, és EGY LOVON jövedelmező bankügyleteket is lebonyolítottak. A Szentföldről való kényszerű távozást követően a rend tagjai Jean de Gaudin nagymester vezetésé­vel Ciprus szigetére költöztek. A rend fejlődését jellemzi, hogy ekkor, a XIII. század végén egyes szerzők szerint húszezer lovagot számlált, hétszáz kápolnája és kilencszáz komtursága volt. A korábban kitüntetett megbecsülésben részesülő, érdemes lovagoknak azonban egyszercsak igen rossz hírük támadt. Szóbeszéd tárgya lett inkább csak állítólagos erőszakosságuk, erkölcstelen élet­módjuk, fennhéjázó büszkeségük. Közrejátszha­tott eben az, hogy a lovagok Szent János lovag­jaival való állandó viszálykodásuk miatt végülis magukra vonták a fejedelmek haragját. Persze nem kis szerepet játszott az irigység, melyet a templomosok gazdagsága szült és táplált. A gyű­lölet és irigység akkor hágott tetőfokára, amikor 1306-ban, Jacques de Molay nagymester alatt a templomosok Párizsba költöztek. Szép Fülöp fran­cia király — minden bizonnyal javaikra áhítozva — két feljelentés alapján, 1307. október 13-án a franciaországi templáriusokat nagymesterükkel együtt fogságba vetette, a rend birtokait pedig lefoglaltatta. A fő vádpontok szerint két Istent imádnak, Krisztusban nem hisznek, a Baffomet- bálványt imádják, az Úrvacsorát kigúnyolják, ter­mészetellenes kéjelgésnek hódolnak. Kétséget ki­záróan sohasem sikerült tisztázni, volt-e alapja a vádaknak. A kínpadon kicsikart vallomások nem tekinthetők perdöntőnek, a vádaskodás pedig többnyire a rendből „kiugrott" vagy éppen kita­szított rendtagoktól indult. A leírások szerint va­lóban előfordult, hogy a rend saját érdekeit he­lyezte előtérbe a keresztény gondolat rovására. Továbbá az sem zárható ki, hogy egyes lovagok erkölcstelen életet éltek, esetlég varázslatokat űz­tek, ám megcáfolhatatlan bizonyítékokat a vád ezekkel kapcsolatosan sem tudott felmutatni. V. Kelemen pápa ellenezte Fülöp irgalmat nem is­merő eljárását, ám a nyomásnak engedve, 1312- ben kelt bullájával végül eltörölte a rendet. Éve­ken át folyt a per. Az akták végleges lezárása előtt Fülöp király még több, mint félszáz olyan lovagot égettetett meg, akik a kínpadon sem vol­tak hajlandók vallomást tenni. Jacques de Molay nagymestert 1313. március 13-án küldte máglyá­ra. A feloszlatott rend birtokait Európa-szerte részben az illető országok, részben más rendek javára foglalták le. A templáriusokra emlékeztető építmények egyik leghíresebbike a londoni Temp­le, mely 1184-ben a lovagok lakhelyéül szolgált. ALBRECHT GYULA Templomos lovag 36

Next

/
Thumbnails
Contents