Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
KÉPEK és GÉPEK A fotográfia, a film és a televízió bradfordi múzeuma (az angol Nemzeti Múzeum egyik szakgyűjteménye) valószínűleg a legfiatalabb múzeum Angliában, 1982-ben nyitották meg. Az ötemeletes épületben tíz-tizenöt kisebb-nagyobb kiállítás látható. A múzeum legnagyobb anyaga a Daily Herald című újság fotóarchívuma, mely az 1926-1966. között megjelent mintegy egymillió háromszázezer felvételt őrzi. A gyűjtemény ma még raktárban vár a feldolgozásra, de már most lehet tudni, hogy legalább ötven magyar vonatkozású fotót is közölt a lap megjelenésének négy évtizede alatt. Ezen kívül hatvanezer eredeti pozitív- és negatívkép, valamint tizenötezer fényképezőgép, objektív, vetítőgép és egyéb tárgy szerepel a leltárkönyvekben. Szintén raktárban áll az a szekrény, mely A. J. Ellis angol fotográfus 1840—1841-es itáliai utazása során készült másfélszáz nagyméretű dagerrotípiáját rejti. Itt őriznek 6500 olyan eredeti talbotípiát, melyeket a feltaláló, William Henry Fox Talbot exponált papírra. Talbot volt az, aki a máig használatos negatív-pozitív fotótechnikát és technológiát kitalálta és alkalmazta. Eljárása lényegében alig változott másfél évszázad alatt. A fotográfia egyetemes ;történetét bemutató gyűjtemény a korábban önálló Kodak Múzeum anyagára épül. Az időrendet követő kiállítás első ciklusa 1850- ig foglalja össze a legfontosabb eseményeket, láthatjuk a camera obscura képrajzoló elvét, Niépce heliog- ráfiáját 1826-ból, Talbot fényépező- gépét és első felvételét 1835-ből, Daguerre ezüstözött rézlemezre exponált fotóját 1837-ből. Az 1839- ben készült Giroux Camera volt az első sorozatban gyártott fényképezőgép, amelynek birtokosa bármikor megnyithatta dagerrotíp műtermét. Vándorfényképész mozgó laboratóriummal Elektromos világítású műterem 1930-ból Láthatjuk a dr. Petzval József tervezte objektívet is, amely 1840-ben forradalmasította a portréfényképezést. Egy 1843-ból fennmaradt, műterembelsőt ábrázoló dagerrotípia alapján pedig dagerrotíp stúdiót rendeztek be. Az 1850 és 1880 közti időszakot már a vizikártyák és kabinetportrék jellemzik, ekkor lett a polgári otthonok új dísze a fénykép — keretben, albumban, porcelánon, ablaküvegen és még számos más megjelenési formában. Néhány évvel a fényképezés feltalálása után már nyilvános vetítéseket is rendeztek a fekete-fehér és kézzel színezett diapozitívekből. Ezt szemlélteti a korabeli vetítőterem, benne a laterna magica, a vetítőgép őse. 1880 előtt nem volt egyszerű műtermen kívül fényképezni, ugyanis nem ismerték még az úgynevezett szárazlemezeket. Mindig közvetlenül felvétel előtt kellett elkészíteni a fényérzékeny üveglemezt, és exponálás után mindjárt elő is kellett hívni, sötétkamrában és sok vegyszerrel. Mindezt kézi- vagy lóvontatású kocsin szállították a felvételek helyszínére. Az 1880-as évekkel az egyetemes fotográfia történetének újabb fejezete kezdődött. Immár nem volt szükség mozgó fotólaboratóriumokra, csak egy összecsukható utazógépre, később már csak a boxkamerára, rollfilmes fényképezőgépre. A műkedvelő fényképészek helyett pedig a sorra alakuló laboratóriumok végezték a képek kidolgozását. A fényképezés igazán általánossá válását az 1890-es évektől számíthatjuk, ettől kezdve a fényképek fokozatosan beépültek mindennapi életünkbe. Az 1880-at követő években rendezték meg az első művészi fotókiállításokat is. A világ minden részéből származó emlékérmek, oklevelek, katalógusok és fotóművészeti alkotások között magyar vonatkozású is akad: 37