Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
Poszeidón Az az egyszerű biológiai tény, Hogy a férfiaknak a másodlagos nemi jelleg folytán bajuszuk és szakálluk serken, a kultúrtörténetben csaknem olyan helyet foglal el, mint a viseletek, az öltözködés. Igen sokszor hovatartozást jelzett, nemegyszer egyenesen hősiesség számba ment ezt vagy azt a szőrdíszt viselni. „Szakálltörténelemről” csak azóta beszélhetünk, amióta viselője szabadon választhatott: megtartja-e vagy sem. Bár ezt korán megtehette, hisz már a kőkorszaki ember is ismerte a borotvát, mégis a legelső magaskultúra, a több mint ötezer esztendős sumér birodalom emlékei között bozontos szakállú figurákat találunk. A szakállviselés általános és rendkívül dekoratív módját az összes kisázsiai, különösen az asszír és az ókori perzsa kultúrában figyelhetjük meg. Se szeri se száma a dús csigákba rendezett, pompás körszakállt viselő harcosok, királyok ábrázolásainak. A szakáll méltóságot jelzett, ezért a rabszolgák sza- kállát sokszor lenyírták. A sémi népek között általános és szabályszerű volt a nyíratlan, borotválatlan, úgynevezett prófétaszakáll, mely különböző ideológiák hirdetőjeként azóta is többször felbukkan. Az iszlám térhódításával e szőrdísz primátusa, ha lehet, csak fokozódott, s ez a közkedveltség a szakáll, de legalábbis a bajusz tekintetében Kis- Ázsiában és az arab világban mind a mai napig megmaradt. Az ókori Egyiptomban a szakállvi- selet nem okozott problémát, mivel az egyiptomi férfiaknak — a most ott élőktől eltérően — nem vagy csak nagyon ritkásan nőtt szakálluk. A fáraó-ábrázolásokon látható hosz- szú szakállszerűség ragasztott rituális álszakáll csupán, a gyaníthatóan külhoni alvilági isten valódi sza- kállának mása, pontosabban emlékezete. E hagyomány olyan erős volt, hogy ha nagyritkán nő foglalta el a fáraók csak férfiak számára fenntartott trónszékét, ugyanúgy viselte az álszakáflt, mint férfiú-elődei, amint azt Hatsepszut királynő szobrán láthatjuk. A valódi szakállt viselő férfinak a Nílus menti birodalomban nemigen volt becsülete a fennsőbbséges egyiptomiak előtt, hisz messziről látszott rajta, hogy külhoni, idegen, s méltóságot csak mint zsoldos katona nyerhetett. Minden nép istenvilága valamiképp a földit mintázza. Különösen igaz ez az antik világ emberformájú isteneire. Ha végigtekintünk az Olimposzon trónoló istenek, hősök, héroszok fennmaradt ábrázolásain, csupa dús szakállú férfiút látunk. Ugyanez vonatkozik a görögség királyainak és más főembereinek szoborportréira is. Az istenek között két kivétel akad: Apollón és szárnyas sarujú hírvivője, Hermész. Ezt a két örökifjú istent mindig meztelenül és szakálltalanul ábrázolták. A felserdült ifjak Hellászban leborotválták szakállukat, míg atyáik és az idősek hosszú, gondozott arcszőrzetet viseltek. A görögnél ősibb, s attól elkülönült krétai kultúrában ugyanakkor nyomát sem látni a szakáll- viseletnek. Az örökbecsű freskókon a kitárt keblű hölgyeken kívül csak nőiesen vékony derekú, igen hosszú hajú, lányos arcú fiatal férfiakat láthatunk. A Római Birodalom uralkodóiról, nevesebb személyeiről fennmaradt ábrázolások zömében értelmes arcú, gondosan borotvált férfiakat látunk, mint Julius Ceasar és Augustus császár jól ismert szobrán is. így alakult ki az a kép, hogy a görögök szakállas kora után a rómaiak borotvált ideje következett. A dolog Hatsepszut királynő álszakállal nem ilyen egyszerű. Róma első lakói, az etruszk elődökhöz hasonlóan lengő szakállal büszkélkedhettek egészen az i. e. I. századig, csak ezután kezdték a patríciusok simára borotváltatni arcukat. A szakáll- viselet inkább csak a fiatalság divatja volt, a görögökkel éppen ellentétben. Érdekes módon a sima arc kultuszát Róma éppen a görögöktől vette át, amikor Nagy Sándor uralkodása idején a görögök közt is elterjedt a borotválkozás divatja. Ez így is maradt Hadrianus császár (117—138) koráig, aki elrendelte a szakáll viseletét. Ebből a korból közismert a filozófus császár, Marcus Aurelius a Forum Romanumon álló bronz lovasszobra. Eztán tehát a rómaiak nem sokban különböztek Itália korábbi uraitól, a terjedelmes szakállt viselő etruszkoktól, sem a lenézett, szakállasnak csúfolt kelta és germán népektől, melyek nemsokára be is kebelezték az antik kultúra egykori bástyáját. 476-ban Odoaker, a teuton törzsek vezére megfosztotta trónjától az árnyékcsászárt, a Ravennában élő Romulus Augustulust, s ezzel a Római Birodalom de jure megszűnt létezni. 1492-ben Kolumbusz Kristóf az In38
