Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
XIII. Lajos francia király diákra vezető út kutatásának mintegy ,,melléktermékeként” felfedezte Amerikát. E két dátum között eltelt ezer esztendő a középkor időszaka, melynek során közkeletű volt az idősebbek körében a szakáll meghagyása, de sok az ellenpélda is, kezdve Dante jól ismert arcélétől VII. Henrik angol király portréján át Ekkehard, Meissen grófja hires szobráig vagy több nyugat-európai polgár és pap képmásáig. Akik meghagyták szőrdíszeiket, gondosan ügyeltek a divatra, s aszerint nyírták, növesztették szakállukat. A reneszánszot felváltó, bizonyos mértékig annak ellenhatására létrejövő barokk a stílusirányzatokra s a viseletre is erőteljes hatást gyakorolt. A vállra kunkorodó hajfürtökkel együtt a szakállak, bajuszok is megnyúltak ebben az időben. Leginkább a nyírott, „frizírozott" álszakáll különböző formáit viselték terjedelmes bajusszal. Ekkor vált közkedveltté a közvetlenül az alsó ajak alá növesztett kis szőrpamacs, a mou- che, a legyecske. S mikor XIV. Lajos francia király hosszú, dús haja megritkult, és parókát hordott, az őt majmoló udvaroncok világraszóló divatot teremtettek, az időnként ijesztő nagyságúra megnövelt ló- szőr-erdő, a bodorított allonge-pa- róka divatját. Ehhez a nőies haj-alkotáshoz sehogysem illett a férfias szőrdísz, ezért alaposan megkurtult, s el is tűnt hamarosan. Elérkezett a XVIII, században a rokokó divat, s vele együtt a fehér (sőt világoszöld és rózsaszín), még nőiesebb copfos parókák, és a gondosan simára borotvált arc divatja. Kivételt csupán a magyar huszárok képeztek, akik a copfos paróka ellenére is meghagyták kackiás bajuszukat. A nyugat-európaitól némileg eltérő magyar fejlődésben a honfoglalás óta a szakáll és bajusz mindig kitüntetett szerepet kapott, a vitézség, a méltóság, a bölcsesség jele volt. Királyaink közül élesen kiválik Mátyás és környezete gondosan borotvált arcával, se előtte, se utána ilyennel nem találkozunk, példa rá számos szobor és kódexábrázolás. Ez a tendencia századunkig megmaradt. A nagy francia forradalom elsodorta az ancien regime viseletét — legalábbis Franciaországban, mert Közép-Európában egy ideig „ideológiai szempontból” még megmaradt — de nem sodorta el az antik ősök arcának tiszteletét, annál is inkább, mert Napóleon császárságát a római késő császárkor külsőségeivel ruházta fel. A férfiak továbbra is borotválkoztak, de a múlt század első felében már megjelent a kis, de egyre növekvő pofaszakáll, a pakompart. Ettől már egyenes út vezetett egész Európa megszakállasodásához. A legkülönbözőbb nagyságú és formájú szakállakat viseltek, a polgári szabadságjogok, úgy látszik, ebben is megnyilvánultak. Volt néhány kedvelt és híres sza- kálltípus is. Ezeket hírességek is viselték, s nem tudni, azért viselték-e, mert divatos volt, vagy azért vált divatossá, mert hordozójuk híresség. E szőrdíszek viselése néha politikai hovatartozást is jelzett, mint például a múlt század közepén, az állat félig szabadon hagyó, az állcsúcs alatt meghagyott látványos korszakán, az úgynevezett Kossuth-szakáll, melyet nevezhetnénk másképp is, mert viselte Széchenyi István és Eötvös József is. Más típusú, de ugyancsak elterjedt volt a Ferenc József-szakáll is, mely nem volt más, mint egy terjedelmes pofaszakáll a bajusszal összenövesztve. Némileg riasztó, de meglehetősen egyéni A huszárgenerális poéta bajusszal volt a német impérium ura, Vilmos császár macskabajsza. Úgy tűnik, alattvalóinak tökéletesen megfelelt, mert amikor az I. világháborúban elfoglalták Metz városát, a híres ka- tedrálisban Dániel próféta fejét saját császáruk szoborportréjával cserélték fel a macskabajusszal együtt. A II. világháborúban nem bántották a szobrot, lehet, hogy azért, mert führerük zokon vette volna, hogy egy ószövetségi próféta Hitler-fejet visel. MÁRAI BOTOND 39
