Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
Hajdúdorog székesegyháza Hajdúdorog tízezres lakosú nagyközség Hajdú-Bihar megye északi részén. Etnikai, vallási különállásáról, vallásáért folyó harcáról, népszokásairól volt híres évszázadokon át. A mai Hajdúság területére több hullámban érkeztek délszálvok. Elsőként Zsigmond idejében, amikor Brankovics György befogadta a török elől menekülő délszálvokat a Tiszántúl északi részén levő debreceni uradalmába. Hajdúdorogot is elfoglalták a rácok (a szerbek, macedónok, görögök összefoglaló neve). 1594-ben, egy tatár betörés után „deserta", azaz puszta terület lett ez a vidék. 1605-ben Bocskai István vitéz hajdúinak adományozta „Káliót, Dorog és Varjas pusztabirtokokat, Hadházát, Pércset, Sima és Vid részjószágokat”. 1606—1608 között Szoboszlót, Böszörményt, Polgárt, Szentmargitát foglalták még el a hajdúk, Dorog azonban nem lehetett igazán lakott vidék, mert Thurzó Györgynek meg kellett újítania a letelepedést. 1616-ban kelt kiváltság- levelében „Dely Száva vezénylete és kapitánysága alatt álló vitéz és serény katonái részére" adományozta Dorogot, amely ettől kezdve virágzásnak indult. Már 1632-ben oppidum, mezőváros lett, s városi rangját meg is őrizte 1886-ig. Hajdúdorog lakói valamennyien görögkeleti vallásúak voltak, de különféle származásúak. A délszlávok mellett szép számmal akadtak ukránok (ruténok) és románok is. (gy a XVIII, században két helyen miséztek, s 1632-ben sort kellett keríteni „a rácz és oláh nyelven valóknak templomban való szolgálatok rendinek” szabályozására. 1646-ban létrejött a katolikusokkal való unió. Munkács lett az egyházmegye központja, de igazán csak 1770 körül vált önállóvá, addig az egri római katolikus püspökségtől függött. Az unió mindenképpen latinizálódást jelentett a XVII. században, a XVIII, század közepétől ennél is erősebb lett a magyarosodási törekvés. Ennek oka többrétű volt. A görögök jó kereskedők voltak, akik mindennapi munkájuk során csak magyar Az ikonosztáz
