Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 3. szám
A h teutoburgi erdő szélén, melyben egykor a germán had- vezér, Arminius aratott győzelmet a rómaiak felett, egy r különös együttes vonzza a látogatókat. A kulturális em- lékként és természetvédelmi területként számon tartott látványosság valóban feledhetetlen, nem is annyira szépsége és szokatlansága, hanem inkább titokzatossága miatt. Az Externsteine nevű sziklacsoport az NSZK közepén, Kasseltól északra található. A természetvédelmi területre csak gyalog lehet belépni, a parkolóból kis séta után bukkannak fel az erdő fái között a mohos sziklaóriások. Az összehajló két dombhát közötti völgyszorost egyenes vonalban, gátként zárják le az egymás mellett magasodó sziklaszirtek. Történelmi, vallástörténeti, művészettörténeti, néprajzi, csillagászati, geológiai, régészeti tanulmányok sora foglalkozott ezzel a hellyel, különösen a múlt században. Az egyes tudományos közlemények kiélezett vitája, egymásnak ellentmondó állításai egyértelműbben bizonyítják a hely általános jelentőségét, mint az egyes feltételezések igazságát. Az első újkori leírás 1564-ből származik, egy helybeli lelkész meg nem jelölt forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a Nagy Károly által 772-ben lerombolt, Irminsul néven ismert pogány szentélyről, misztériumhelyről van szó, melynek helyén keresztény kolostor létesült. Á Karoling-kori írásos források elemzése ezt az állítást valószínűsíti, bár a krónikák olvasata nagyon bizonytalan. A kultuszhelyek leírása szándékosan homályos és hézagos, az elemzés indi36 TITOKZATOS SZIKLÁK rekt következtetésekre, véletlenszerű utalásokra támaszkodhat. A bizonytalanságot növeli, hogy az első teljes körű régészeti feltárás 1934-ben kezdődött, a nácik hatalomra jutása után, akik a germán őstörténet feltárására propagandacélokból nagy súlyt helyeztek. A kutatás két éven át folyt Julius Andree professzor irányításával, akinek rajzai, feljegyzései épp úgy elkallódtak a háború alatt, mint a helyszínen feltárt leletek túlnyomó része. Nyilvánosságra került következtetéseiből annyi mindenesetre kiderül, bizonyítva látta azt, hogy egy frank támadásnak áldozatul esett ókori kultikus központról van szó. Kutatásai alátámasztották a Nagy Károlyt követő időszakból fennmaradt források közléseit: a később zarándokhelyül szolgáló sziklakolostorban egy Szent Sír szentély létesült. A XVII. században meglévő romok felhasználásával bástyákkal megerősített vadászkastélyt építettek a sziklafal tövében. A sziklákba ekkor újabb lépcsőket vágtak, kibővítették a régi üregeket. A völgyön át vezetett ősidők óta egy fontos vándorút, amelynek nyomvonalán 1813-tól a későbbi egyes számú birodalmi út húzódott, Aachent Königsberggel (ma Kalinyingrád) összekötve. A sziklák közötti hasadékot ezért többször kiszélesítették. A sziklaüregekben a kolostor pusztulása, a reformáció után a remetéket az utat felvigyázó őrök követték, a vadászkastély anyagát a XVIII, században a sziklák köveivel együtt hordták el a környékbeli építkezésekhez. így a frank hódítás előtti állapot nehezen rekonstruálható, a megmaradt nyomok nehezen értelmezhetők. A legmagasabb, nehezen megmászható szikla tetején megfigyelőhelyek találhatók. Ezek mesterségesen kivájt kényelmes ülőhelyek, amelyek több égtáj felé néznek, és folyamatos, rögzített helyzetű csillagmegfigyelést tettek lehetővé. Ez a funkció egyértelműen a pogány korra utal. Egy másik szikla tetején a kőbe vájt barlang sima falán egyelen kör alakú nyílás tekint pontosan a nyári napforduló napkeltéjének irányába. Az ablak alatt egy oltárkő áll, amelyre a nap fénye évente egyszer, ezen a napon vetült. A kultuszhely feladata volt az évjárás ritmusáról történő pontos tájékoztatás. A később Szent Sír szentélyeként felhasznált sziklaüregekben egy íves fülke mélyén később részben átfaragott sziklaágy található, amelybe egy emberalak negatív formáját mélyítették. Ez a beavatási szertartás kelléke lehetett, a sziklaágyban fekvő személy az egyes sziklaüregekben elhangzó beszédet sokszorosan felerősített hangerővel élte át. A régészeti kutatások szerint az egyes sziklák falán kirajzolódó ábrázolások is a pogány korból származnak: egy több méter magasságú, keletre tekintő arc és egy, majdnem az egész sziklaoldalt betöltő kiterjesztett karú alak rajza ma is jól kivehető a kőfelületek számtalan természetes és mesterséges, írásszerű barázdája között. A helyi irodalmi folklórban is elevenen él a sziklák története, feltehetően a pogány és keresztény hit közötti harc emlékét őrzi az a motívum, hogy a sziklák az ördög, mint építőmester alkotásai. A keresztény kolostor korszakának legfontosabb emléke a XII. század második feléből származó hatalmas kőbe faragott keresztről levétel jelenete. A művészettörténeti irodalom ezt az egész északnyugat-európai térség legszebb korakeresztény plasztikájaként tartja számon a maga műfaján belül. Az ábrázoláson Arimathiai József, Krisztus testét nem létrán, hanem egy stilizált fán állva emeli le a keresztről. Bár ez a motívum ismert
