Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 3. szám
Noukawiai törzsfőnök posztó takaróval együtt, amit kötelesek magukon viselni, ha fehér ember lakta területen járnak, egyébként meztelenek, legfeljebb apró börkö- tényt viselnek. Nem kevésbé érdekes a bennszülöttek életmódjának, szokásainak a leírása, ahogy Kempf József látta. Már az öltözetük és a takarójuk ismertetése során Kempf doktor olyan állat bőrét, illetve szőrméjét említi, ami kifejezetten dél-amerikai, az erszényesek rendjébe tartozó emlősé, az oposszumé, bár Ausztráliában is van ilyen állat. Kempfl azt írja, hogy a bennszülöttek fő tápláléka az oposszum és a „ve- luby", vagyis a „kanguru-nemű kis zsebes állat." Nehéz lenne kideríteni, milyen állat lehetett a Kempf doktor által említett „veluby", ám ezek az állatok „iszonyú büdösek, s tőlük a vele élők is szintoly szagot kapnak.” További eledelük a kenguru, az ausztráliai medve. Az idősebb bennszülöttek a kígyók húsát is megeszik, akár mérges, akár ártalmatlan a hüllő. A madarak közül szeretik a vadrécét és a kakadut. Ételzsírként a patkányok családjába tartozó „bellicut” nevű kövér állat zsírját használják. A növények közül fő táplálékuk a kukorica, amelynek Kempf szerint százféle fajtája van Ausztráliában. A bennszülöttek vallásáról Kempf József azt írja, hogy tulajdonképpeni istenképzetük nincs, bár a keresztény hittérítők némi eredményt értek el köztük, sokan azonban ügyet sem vetnek a fehér emberek hitére. A tűzön kívül tisztelik a holMagnó harcos ja egymást, újra üvöltöznek. A halott mellett virrasztanak, és 24 óra múlva zsugorított formában temetik el lepedőbe csavarva, fakéreggel borítva. A sírtól a gyászolók elfutnak, egy évig feléje sem néznek, ezután visszatérnek a sírhoz, sót itt telepednek le vándoréletük során. A gyász jele a nők hajába tűzött kakadutoll. Kempf József 1871 januárjában indult haza Ausztráliából, de úgy, hogy a régi vágya is teljesült: körülhajózta a földet. A Csendes- és az Atlanti-óceánon át 1871. április 12-én érkezett Londonba egy skót hajó fedélzetén. Gyűjteményének egy része (kitömött állatok, madarak, csigák, növények) a tengeri viharok során elpusztult, de az anyag jelentős részét, több mint száz tárgyat mégis sikerült a doktornak Debrecenbe hoznia. Ezek között volt nyíl, 33 nyílvesz- szővel, lándzsa, növényi rostból készült királyi palást, díszfegyver, illetve buzogány a Salamon- és Fidzsi-szigetekről, bumeráng, törzsfönöki pipa, művészien faragott, fából készült királyi trón. A gyűjtemény anyagát képezte harminc színes kőnyomat, amelyeket a doktor valószínűleg Londonban vásárolt. Dr. Kempf József értékes gyűjteménye a II. világháborúban elpusztult, csak a színes kőnyomatok maradtak meg, amelyekből néhányat itt bemutatunk: TAKACS BÉLA Massacrai vadász dat, amit szinte „imádságig szeretnek", de semmiféle szertartással nem áldoznak a holdnak, egyedül a mennydörgés félelmetes a számukra. A lakodalom, jóllehet evéssel-ivással kezdődik a törzs nagy tábortüze mellett, de szinte vérengzéssel végződik, mert előbb a menyasszony vagdalja össze éles üvegdarabbal a vőlegény testét, majd a vőlegény teszi ugyanezt, mintegy bizonyítva egymás iránti vonzalmukat. A rituális művelet után „kiabálnak, ordítoznak és üvöltenek, mint a farkasok”, táncolnak a tűz körül, míg a vérveszteség és a kimerültség miatt össze nem esnek. Hogy a 16 éves ifjú férj és a 12 éves ifjú feleség miként él, erről idézzük Kempf Józsefet: „A férj azután az asszonnyal úgy bánik, mint a kutyával; a nő egészen alárendelt helyzetben van, csaknem baromi tulajdona urának, minden munkát a nő végez, fát vág, tüzet rak, süt, mos — míg a férfi a hűvös árnyékban heverész." Jellemző a bennszülött nők helyzetére, hogy az általuk elkövetett házasságtörést kegyetlenül megtorolják, azonban a férjnek joga van a feleségét másnak átengedni egy kis dohányért, pálinkáért. A nagyfokú halandóságot az is okozza, hogy a bennszülöttek nem mosdanak. Testüket különböző zsírokkal kenik, a napon szárítják, ezért a bőrük kemény, cserepes, nem fésülködnek, a hajuk boglyaszerü, göndör ugyan, de rendkívül durva. A temetési szokások hasonlók a lakodal- miakhoz. A szőkébb rokonság ismét összevagdal
