Múzsák - Múzeumi Magazin 1988 (Budapest, 1988)
1988 / 1. szám
A romantikus tájleírások nagy mestere, Jókai írja Torockóról: „óriási bérctömeg, fehér, mint a csontkoponya, emelkedik fel meredeken, s hosz- szú, egetemelö sáncfalat képez a völgykatlan előtt, melyet a másik oldalon rengeteg erdőkkel borított hegylánc zár körül. A kopár szirtfal, a Székelykő, történelmi ősemlék, barlangjaiban a bronzkorszak emlékmaradványaival, tetején az ős székelyvár düledékével, mely Dzsingisz kán fiainak hordáival dacolt egykor... De a kopár szírt lábánál, mint egy amfiteátrum páholysorai, mint a Colosseum karzatrétegei emelkednek egymás fölé az emberkéz legszebb remekei: a csinált szántóföldek. Az ember földet csinált a kőből. Lépcsőzetes karzatokra vágta a sziklát, megtörte porrá, keverte kövérítő anyaggal, s kényszerítette a követ átalakulni kenyérré. Mint egy óriási etazser, amit megraknak virágcseréppel, úgy tűAmi azonban igaz: ha a település lakói nem is voltak német eredetűek, a XIII. század második felében kétségtelenül lezajlott egy nagyobb német betelepítés, amelyről a vasérc kitermelésével és feldolgozásával kapcsolatos szakszavak tanúskodtak. Ez a népesség azonban már a következő évszázadban beolvadt a községbe költöző magyarságba. A lakosság életformáját meghatározó főfoglalkozás a vasművesség volt, ami — bár igen ősi, kezdetleges technikával történt — mennyiségében is jelentős volt. A XIX. század közepén a háromezer tonnás erdélyi vastermelés mintegy tizenöt százalékát Torockó adta, s az évente tizenkétezer tonna kitűnő minőségű ekevasat jelentett. Orbán Balázs tudósít arról, hogy a keserves körülmények között dolgozó Szobabelső ŰSŰW nik föl a Székelykő. Négyötöde meztelen, holdhideg sziklafal; az ötödik egy virágágyakra felosztott kert. Hasonló szépet csak Lombardiában vagy Toscanában lehet látni." A látvány azóta sem változott, de Torockó egykori gazdagsága már a múlté. A település története pontosan tükrözi az elmúlt évszázadok nagy gazdasági változásait. Ez a történet azért is érdekes, mert példa arra, hogy a valóságnak vélt fikció milyen hosszú ideig a valóság fölé nőhetett. Voltaképpen a legutóbbi évtizedig még a tudományos köztudat is valóságnak fogadta el. Torockó népét Jókai Egy az Isten című regényében éppen úgy német eredetűnek tekinti, mint a Székelyföldet monumentális munkájában leíró Orbán Balázs és századunk elején az ő nyomukban haladó Malonyay Dezső. Az eredettudat ilyen alakulása azonban korántsem nyúlik az ősidőkbe. Jakó Zsigmond kolozsvári egyetemi tanár kutatásai derítettek fényt e különös történetre. E szerint 1783—1784 körül fogalmazódott meg a toroc- kóiak vágyait, céljait összefoglaló elmélet. Előzményei közé tartozik az a Mária Terézia uralkodása alatt szított paraszti mozgolódás, a földesúri függőség lazítására irányuló törekvés, ami aztán a Torockóhoz oly közel zajlott Horea-féle felkeléshez is vezetett. Vagyis az abszolutisztikus törekvéseket a hatalomban osztozó földesúriarisztokrata réteg gyöngítésével is szolgáló, a felvilágosodás bizonyos eszméitől is megérintett bécsi köröknek nagyon is érdekükben állt egyfajta, szigorúan korlátok közé szorított nyugtalanság szítása. Ez a folyamat tovább erősödött II. József uralkodása alatt. Torockó lakóit is ez a folyamat bátorította függőségük csökkentéséért folytatott harcukban. Elképzeléseik vezérmotívuma a szabad királyi város privilégiumainak visz- szaszerzése volt. A gondosan konstruált történeti-jogi érvrendszert ekkor sikerült megfelelő értelmiségi segédlettel olyan formába önteni, mely alkalmasnak látszott követeléseik bírói úton történő érvényesítésére. Szerintük Torockó eredetileg olyan királyi bányatelep volt, ahova Nagy Lajos hívott Stájerországból vasműveseket 1359 körül, s a városkát csak később süllyesztette jobbágysorba a Thoroczkay család. Ennek megfelelően a település kiváltságai között mindaz szerepelt, amiért a XVIII, század végén pereskedett földesuraival. Úgy vélték, ha sikerül bebizonyítani a lakosság német eredetét, igényt tarthatnak mindazokra a kiváltságokra, amelyek az erdélyi szász bányavárosokat megillették, s amennyiben Torockó egykori kiváltságos helyzete bebizonyosodik, akkor sor kerülhet arra, hogy a kincstár visszaváltsa földesuraitól. Bizonyítékul szereztek be (500 forintért!) egy másolatot egy állítólagos 1291-es kiváltságlevélről, melynek eredetijét szerintük földesuruk őrzi, aki azért nem hajlandó előadni, mert ez jogainak elvesztésével járna. A pereskedés ettől kezdve az ,,eredeti”elöadására irányult, de a másolat hitelességének kérdése nem merült fel. A bírósági eljárás végül úgy fejeződött be, hogy a Thorocz- kayak megesküdtek, ilyen oklevél nincs a birtokukban. Mindez lehetővé tette, hogy később a település ősi jogait illetően még a történészek is az állítólagos másolatot tekintsék a leghitelesebb okmánynak, noha az elemzés próbáját e kiváltságlevél nem állta volna ki, tekintve, hogy olyan szavakat tartalmaz, amelyek .az adott időszakban született egyetlen hasonló típusú oklevélben sem fordultak elő. Menyasszonyi láda bányászok ragaszkodtak módszereikhez, s még arra sem volt bennük hajlandóság, hogy az ércet szekéren és ne lóháton szállítsák a hámorokhoz. A termelés technológiai megrekedése, az érclelőhely kimerülése a század végére az ősi vasművesség gyors ütemű megszűnéséhez vezetett. Az újításoktól való elzárkózás azonban nem holmi lelki adottság volt a torockóiakban, hanem a bányászkodás sajátos jogi feltételeiből is következett. A vasérclelőhely ugyanis közösségi tulajdonban volt, tehát a település minden jobbágy „polgára" bányászkodhatott. Ez a széttagoltság pedig nem tette lehetővé a nagyobb igényű, intenzívebb termelés kialakítását. A helyzetet súlyosbította, hogy hiába voltak keresettek az angol árukkal versengő minőségű termékeik, Torockó földesúri birtokok közé szorulva nem rendelkezett állat- állomány olcsó takarmányozásához szükséges legelőkkel. Az elzártság nem csak gazdasági értelemben volt jellemző. Torockó kívül esik a legfontosabb útvonalakon, a legközelebbi városok, Nagyenyed és Torda is mintegy harminc kilométerre van tőle. Az elszigeteltségnek köszönhetően jött létre magas színvonalú iskolája is, de ennek következményeként őrizhette meg a századfordulóig
