Múzsák - Múzeumi Magazin 1988 (Budapest, 1988)
1988 / 1. szám
A Dunakanyar könyökének csücskén, a folyam bal partján elterülő Vác a helytörténeti kutatás feltevése szerint már időszámításunk előtt is erődített telephely volt. E feltevés alapja a régészeti leleteken kívül Vác különösen kedvező fekvése: nyugatról a Dunazug-hegység alján, a Szentendreisziget csúcsának két oldalán hömpölygő Duna, északról a természetes őrtoronyként magasló Nagyszál mögött a Cserhát nyúlványai, kelet-délkeletről pedig kisebb dombvidék és az Alföld síkföldjeinek széle határolja. A jó ivóvíz, a termékeny föld, az építkezéshez szükséges erdei fák, a Nagyszál jól faragható homokkőkészlete, valamint a Duna, mint vízi és a Duna-part, mint szárazföldi útvonal valószínűsíti, hogy Vác már a Duna túlsó partjáig terjedt római impérium idején telephelyül szolgálhatott. Bár a város nevét, mégpedig félig németes, félig latinos formában „Wac civitas”-ként csak a garamszentbenedeki apátság 1075-ben kelt alapító- levele említi először, az államalapítást követő évtizedek dokumentumai alapján tudjuk, hogy az ország egyik legnagyobb, a délvidékig terjedő egyházmegyéjét a XI. század második évtizedében Szent István alapította, s annak székhelyéül a terület északi csúcskén lévő Vácot jelölte ki. Az egyházmegye első püspökeként egy fennmaradt oklevél Marcellust, a tihanyi apátság 1047-es alapítólevele pedig Clemenst említi. Vác város a hetedik (Péter kétszeri trónra kerülését számítva a nyolcadik) Árpád-házi király, I. Géza uralkodása idején, a IV. Henrik császár által támogatott Salamon Vác látképe, metszet Rohbock rajza után vereségét követően, 1074-től indult fejlődésnek. Ez a XI. század végi fejlődés azonban, amelyet a hatalmas egyházi jövedelmekből származó építkezések, az iparosodás, a kereskedelem élénkülése, egyházi oktatási és egyéb intézmények létesítése jellemzett, nem volt töretlen: az Imre király és a püspökök között támadt ellentétek és torzsalkodások megtorpanásához vezettek. Ennek betetőzése volt a Rogerius krónikája szerint 1241. március 17-én, a fekete vasárnapon történt tatár betörés. A tatárdúlás során a lakosság csaknem teljesen elpusztult, a védelemre alkalmatlan, kezdetleges földsáncból és árkokból álló erődítéssel körülvett épületek, köztük az Árpád-kori székesegyház és kolostor, más egyházi épületek és a lakóházak romokká váltak. A csaknem teljesen elpusztult város újjáépítése azonban nem késett soká: a IV. Béla által indított 1255-ös birtokrendezés nyomán a város újjáéledt. Vác XIV. századi fejlődésének kedvezett, hogy akkor a közeli Visegrád volt a királyi székhely. Még fontosabb szerepet töltött be Vác a XV. század második felében, Mátyás uralkodása és Báthory Miklós püspöksége idején. A Griska huszita vezérrel, a pápai követ személyes közreműködésével Pobjebrad cseh királlyal, majd Frigyes német császárral itt kötött béke, valamint az 1485-ös országgyűlés bizonyítja, hogy rendezettsége, palotájáA székesegyház nak felszereltsége alkalmassá tette Vácot a magas rangú vendégek fogadására és a fontos történelmi események megtartására. A XV. századi egyházi létesítmények és a lakóépületek egész sorának létrehozásában kiemelkedő szerepe volt Báthory Miklós püspöknek, akinek tevékenységéről a kor két neves humanistája, Bonfini és Galeotto Marzio magasztalon írt. A Báthory nevéhez fűződő számos épület közül külön említést érdemel a második váci, XIV. században épült székesegyház mellé épített Szent Miklós kápolna, melynek fennmaradt címerei és pillérei a reneszánsz értékes hazai dokumentumai. Újabb megpróbálatásokat jelentettek Vác számára a török hódoltság harci eseményei. A középkori eredetű, többször elpusztult, majd újjáépített, anyagában és kivitelezésében egyaránt korszerűtlen vár teljességgel alkalmatlan volt a török ostrommal szembeni védekezésre. Vác a Török Bálint vezette 1541-es csatától a végleges, 1686 szeptemberi felszabadulásig húsz alkalommal cserélt gazdát, s került váltakozva török, magyar, osztrák, német seregek kezébe. A mindenkori vesztes csapatok a város felgyújtásával távoztak el. Történelmi nevezetességű a XVII. századi itteni ütközetek és események közül Bocskai István bevonulása (1604), aki itt vette át az erdélyi fejedelmi koronát; tizenöt évvel később Bethlen Gábor seregének támadása, majd 1661-ben az érsekújváriak rajtaütésszerű, de a várat nem, csupán a várost elfoglaló ostroma. A fennmaradt adójegyzék és más feljegyzések tanúsítják, hogy a jórészt földművelő lakosokon kívül számos iparos, kereskedő és fuvarozó működött a városban, valamennyien viselve a kettős, a földesurakkal és a törökkel szembeni adózás terheit. A török hódoltság idején, főként annak hosszabb-rövidebb ideig tartó, csatározásoktól mentes éveiben, számottevő volt a váci rév növekvő forgalma, amely közvetlenül ugyan a törökök számára volt jövedelmező, de kedvező hatása volt az ezáltal élénkülő átmenő kereskedelemre is. A törökök csatornát létesítettek, amely a dukai hegyekből hét kilométeren át vezette a városba a jó forrásvizet. A török uralom után is nehéz évek következtek. Az addig a töröknek fizetett adók megemelt összegére a továbbiakban a kamara tartott igényt, ezen felül különféle ingyenes munkákra is kötelezte a lakosságot. A lassan mégis megindult fejlődést a Rákóczi-szabadságharc eseményei szakították meg. 1703 végén, a Rákóczihoz csatlakozott Vak Bottyán győzelmes csatáját követően, a Bécs által a kurucok ellen szított nemzetiségiek felgyújtották a várost, majd pestisjárvány tört ki, amelynek a vár parancsnoka, Vak Bottyán is áldozatául esett. Újabb csapások: tűzvész, járvány átvészelése után érte meg Vác a XVIII, század derekának éveit, amikortól történelmi és műemlékekben gazdag, barokk várossá fejlődött. E korszak városképi, műemléki és építészettörténeti szempontból egyaránt kiemelkedő létesítménye Vác mai, immár negyedik székesegyháza. 29 Vác látképe a Pokol-szigetről
