Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 2. szám
datálása rendkívül fontos a régész számára, hiszen ezzel a feltárt épületek, kisebb objektumok, járószintek korát is meghatározhatja. A kerámia tárgyak születésének időpontja nem csak a bennük elrejtett érmék segítségével határozható meg. Eredményeket ígér például a fazekasmunkák korabeli ábrázolásának vizsgálata, hiszen a XV. század második felétől már olyan élethű metszetek, rajzok és festmények állnak rendelkezésünkre, melyeken jól felismerhetők az olyan apró részletek is, mint egy korsó vagy fazék. Albrecht Dürer metszeteinek mozgalmassága, a jelenetek egész sorának egy képbe tömörítése sokszor eltereli a figyelmet a korsóról, pohárról, még ha az a metszet középpontjában áll is. Pedig Dürer jó- néhányszor helyezett fazekastermékeket metszeteinek előterébe. Az 1510-ben készített Utolsó vacsora című fametszetének alján, a metszet középvonalától kissé balra keskeny, profilált szájú, egyfülű korsó látható. Szinte teljesen pontos mása ennek egy mohácsi padláson talált korsó. A Noli me tangere! (Ne illess engem!) címet viselő, 1509—11 között készült, és 1511-ben a Kis Passióban megjelent fametszet alsó részének közepén nyújtott testű, profilált peremű pohár látható, melynek pontos mását a török kori Székesfehérvár egy konyhai szemétgödrében találtuk meg. Ugyancsak Székesfehérvárott, egy lejtakna aljában bukkantunk arra a szürke, hasas, húsos peremű, egyfülű korsóra, mely Dürer 1519-ben megjelent rézmetszetén látható. A korsó ez esetben is a metszet alján, a középvonaltól kicsit jobbra helyezkedik el, a vásározó parasztpár lábánál. A középkori ábrázolások kedvelt témája az alkimisták megjelenítése. A metszeteken látható lepárló edények, háromszög alakú szájjal készített öntőtégelyek az ásatások gyakori leletei közé tartoznak. A németországi Siegburgban korongolt közkedvelt kőcserép poharak Magyarországra is viszonylag nagy számban jutottak el a középkorban. Szinte megszólalásig hasonló poharakat festett Bruegel a paraszti élet örömeit megelevenítő festményein, a Paraszttánc és a Parasztlakodalom címűn. Ritkább, éppen ezért megbecsültebb és drágább volt a XV. század közepén készült, úgynevezett Dreihauseni típusú kerámia. Készítési helyét sokáig a németországi Dreihausen településen sejtették, ám ma már valószínű, hogy nem itt készültek a gesztenyebarna színű, aprólékosan díszített poharak, serlegek. Ennek ellenére rajtuk maradt a Dreihauseni elnevezés. A korabeli királyi, főnemesi kincstárak megbecsült darabjaiból ma már mindössze tizenkét példányt tartunk számon a világon. A bepecsételt, megmintázott díszítésekkel elkészített serlegek egyike a székesfehérvári johannita rendház feltárásakor került napvilágra. E serleg különlegessége, hogy a szokásos talp helyett a fazekasmester egy, a XV. század közepén és második felében divatos csőrcipőt mintázott meg. A korabeli ábrázolás ezúttal is a serleg pontosabb kormeghatározásához nyújt segítséget a kutatóknak. SIKLÓSI GYULA TIHANY APÁTSÁGI TEMPLOMA
