Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 2. szám
XIX. századi erdélyi lepedöszél A késő antik iparművészeti hagyományokra épülő reneszánsz mintakincs, majd a barokk ornamentika viharos gyorsasággal terjedt el a XVI—XVIII, században, mivel az iparművészetek iránti igény rendkívül gyorsan nőtt a gazdag polgársággal rendelkező európai országokban. A terjesztés eszköze a megvásárolható modellek és mintadarabok mellett a könyvnyomtatás feltalálása után a mintakönyv lett. A díszítőminták terjedésének folyamatát nyomon követhetjük a csipke- és hímzésmintákat tartalmazó mintakönyvek történetéből, amelyek német, olasz, francia és angol kiadóknál az említett időszakban százötvennél több változatban jelentek meg. Az első, 24 lapból álló kiadványt Augsburgban adták ki. A jelzés nélküli füzet valószínűleg ifj. Schönsperger műhelyéből került ki, aki 1523 és 1529 között még hat ilyen gyűjteményt adott ki. Az ő nyomdájában készült néhány híres bibliakiadás mellett I. Miksa császár Dürer metszeteivel ékesített imakönyve is. Schönsperger a nyomdák mellett Augsburgban és Zwickauban textilnyomó műhelyeket is tartott fenn. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy ő lett a textilminták sokszorosításának kezdeményezője. Mintakönyveiben négyzethálóra rajzolva jelennek meg a geometrikus és szabadrajzú motívumok, amelyeket szövésnél, csipkevarrásnál vagy -verésnél és a hímzésnél is fel lehetett használni. A zwickaui XIX. századi magyar párnavég kiadások néhány mintáját a kutatás id. Lucas Cranach munkájának tartja. Nem rendkívüli jelenség ez, hiszen akkoriban más neves festők, grafikusok keze alól is kerültek ki iparművészeti jellegű művek. A mintakönyvekben találunk olyan négyzethálós, ám egyébként üres lapokat is, amelyeket arra szántak, hogy a kötet tulajdonosa maga is rögzíthessen vagy tervezzen mintákat. A minták között sok olyan is akadt, amely nemcsak textilen, hanem más anyagon is megvalósítható. Sokszor tűnik fel ugyanaz a motívum különböző anyagokban, más-más technikával kivitelezve, mert ugyanaz a tervező vagy formametsző készített mustrákat csipkék és intarziaberakások, ezüstcizellálás és egyebek számára, de ugyanaz az először grafikai eszközökkel készült minta, a későbbiekben számos iparművészeti ágban is megvalósult. A mintakönyv-kiadás valószínűleg jó üzlet is volt, mert már 1527-ben és 1529-ben Schönsperger kötetei alapján Peter Quentel újabbakat állított ösz- sze és adott ki Kölnben. Ettől kezdve a kiadókátHimmel varrott holmik vették egymás mintáit, és változtatás nélkül újból és újból közölték. Augsburg vezető szerepe a mintakönyv-kiadásban a XVI. század közepéig maradt meg. Itt működött a maga korában híres illusztrátor, Narciss Renner, akinek a terveit Christian Egenolff műhelyében sokszorosították Frankfurt am Mainban, s itt működött Johann Schwarzenberger formametsző, aki maga is megjelentetett olasz mintákat követő mintakönyveket 1534 táján. Lassan azonban más nyomdászközpontok is bekapcsolódtak a mintakönyvek terjesztésébe. Peter Quentel folytatja mintagyűjtemények kiadását Kölnben, Frankfurt am Mainban pedig a XVI. század első felében már tucatnyi füzet került a piacra. 1561-ben Zürichben R. M. szignóval egy csipkekészitésben jártas hölgy oktató céllal tette közzé a csipkevarráshoz ajánlott mustráit. 1597-ben, majd 1601-ben Nürnbergben jelentkezett Johann Sibmacher egy-egy kötettel. Az ő tervei, amelyek a helybeli kerámia-díszítményekkel mutatnak szoros rokonságot, már nem fa-, hanem rézmetszeteken jelentek meg. Sibmacher XIX. századi erdélyi párnavég a minták jellegén is újított: a geometrikus és szabadrajzú növényi inda- és szegélyminták mellett néhány figurális motívumot is közreadott, amelyek azután nagy népszerűségre tettek szert. Az összefűzött mintakönyvek mellett 1613-ban és 1626-ban Hans Friedrich Raidel selyemszövő mester különálló lapokon publikálta mintáit, egy másik mester pedig ifj. Andreas Bretschneider rézmetszeteiből már nem kis formátumú füzetet, hanem negyed fólió méretű könyvet adott ki Lipcsében. A mintakönyv-kiadás fellendülése azonban Németországban egy időre megakadt, a harmincéves háború nem kedvezett az ilyenfajta tevékenységnek. Csak a XVII. század hatvanas éveiben vállalkozott ismét egy nürnbergi kiadó, Paulus Fürst arra, hogy a hagyományt négy, korábbi munkák alapján összeállított válogatással folytassa. A XVIII, században elsősorban itt, de Augsburg, Lipcse és néhány más német város nyomdájában is adtak ki többé-kevésbé felfrissített, de lényegében az első kiadási korszakban megismert mintákat tartalmazó gyűjteményeket. A XIX. században a sokszorosítás újdonságaként jelent meg a litográfia, és vált kuriózumból tömegcikké az újság. Mindezek új fejezetet nyitottak a mintakincs terjesztésének történetében is. A csipke- és hímzés-mintakönyvek kiadásába hamarosan bekapcsolódtak az olasz műhelyek is. XIX. századi magyar párnavég
