Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 1. szám
GOUOSZÜ£ö ÉTEK A tojás az emberiség egyetemes szimbólumainak az egyike. Az európai kultúrában is olyan régi, hogy eredetéről, jelentésének változásairól nehéz lenne átfogó képet adni. Ez az élet teljességét, az elmúlást és az újjászületést is magába foglaló jelkép a történelem előtti időkbe nyúlik visz- sza. Sírmellékletként tojást találtak már az ó- kori temetkezőhelyeken is. Az igazi tyúktojások illetve agyagutánzatait, azaz művészileg megformált változatait egyiptomi, görög, etruszk, pun, római, gallo-román és korai keresztény sírokban is elhelyezték. A mükénéi Akropolisz egyik sírjában strucctojás volt a halotti áldozat, amit talán a halott táplálékának is szántak. Ókori szíriai síremlékek, etruszk sír- kamra-festmények ábrázolnak olyan halotti lakomákat, melyeken a tojás étel. Bár nem folyamatosan megőrzött rítus ez, a tojás mégis felbukkan a közelmúlt halotti szokásainak keretében is. Magyarországon például a Baranya megyei Versenden még emlékeznek arra, hogy a sokácok húsvétkor hímes tojást vittek hozzátartozóik sírjára. A tojás és a halál gondolatának összekapcsolása szimbolikus azokban a népszokásokban, amelyekben üres tojáshéjakkal díszített maszkos alakok jelennek meg. Általában a tél a böjt, a szükség, a nélkülözés, sőt a halál megtestesítői azok a fehér álarcos emberi alakok vagy antropomorf figurák, szalmababák, akik és amelyek a húshagyó keddtől a nyár elejéig tartó időszak népünnepélyein kifújt tojások füzéréből készült nyakékkel, övvel, ruhadíszekkel jelennek meg. Id. Pieter Bruegel A böjt és a farsang vitája című képe a XVI. századi flandriai karneválok ilyen ruházatú alakjait örökítette meg, ám hasonlók felbukkannak a Rajna középső és alsó folyása mentén másutt is. A csehországi hanákok ca- ramura néven emlegetik azt a vásznakba öltöztetett fehér arcú bábut, amely elüt a többi farsangi figurától, mivel üres tojásokkal ékesített. A tél temetését, a halál „kihordását” jelképező dramatikus népszokások során az Atlanti-óceántól az Urál hegységig előfordul a kellékek között a kifújt, üres tojás. Provence-ban a farsang végén hordóabroncsra aggatnak száraz gallyakat, gyümölcsöket és kifújt tojáshéjakat, majd ezt a koszorút akasztják ki a templomtoronyra. Amikor onnan lelövik, harangszó hirdeti az elmúlás, a pusztulás felett aratott győzelmet, a tavasz érkezését. Bár a tojás sok esetben a halálra utal, máskor azonban a mindig megújuló élethez fűződő kapcsolata kerül előtérbe. Svájcban, Pfalzban, Vesztfáliában a tavaszt köszöntő körmenetek során a szalagokkal, művirágokkal feldíszített gallyakon vagy póznákon tojáshéjak is függnek. Bonn környékén pünkösdkor rúdra erősített koszorút hordanak körbe a falvakban, ugyancsak tojásokkal ékesítve, Oldenburgban pedig az ilyen koszorúkat a házak ajtajába akasztják fel. Észak- Németországban még az aratókoszorúba is illesztenek tojásokat. A tojás liturgikus vonatkozásai is igen régiek és sokrétűek. A kereszténységben, más vallásokhoz hasonlóan az élet, a feltámadás és az újjászületés szimbóluma. Szűkebben értelmezve Krisztusjelkép. A Physiologus bizánci kiadásának egy késői, a gólyáról avagy a struccról szóló fejezete a templomokban felfüggesztett tojást példázatnak tekinti: ahogy a strucc pillantása melegével költi ki a tojásokat, úgy kell a közös ima alkalmával a hívőknek is Istenre összpontosítaniuk figyelmüket. Piero della Francesca egyik 1472 táján festett képén az ölében a gyermek Jézussal ülő Szűz Mária feje felett kagylósze- rűen kiképzett boltív előtt csüng a tojás, talán strucctojás. Tudjuk, hogy a frienzei Baptisterium- ban, illetve a firenzei és a sienai katedrális Szűz Máriának szentelt főoltára előtt is függött tojás, továbbá az orvietói katedrális egyik mellékkápolnájában és a burgosi katedrális egyik feszületé előtt. Ghirlandaio, Vittore Carpaccio és Lorenzo Lotto néhány képe is dokumentálja ezt a szokást. A templomok boltozatáról függő tojások szolgálhatták a figyelem összpontosítását arra a csodára, amit az isten emberré válása jelentett Tojástánc a XVI. században, J. Galle rajza Tojástánc, F. Huys rajza, 1558
