Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 1. szám
áttételes jelrendszer, hol az epikusabb megközelítés kerül előtérbe, de minden alkotásában jelen van költői talentuma, a sejtelmes, áttetsző, törékeny líra. „Kisfilmjeimet voltaképp verseknek érzem, a maguk ritmikájával, asz- szociációs rendjével." Kisfilmjeinek tapasztalatai is összegződnek első nagyjátékfilmjében, a Szindbádban, mely a legszebb magyar filmek egyike. Itt is az örök téma izgatja Huszárikot, saját életkérdését fogalmazza meg újra: „Mit akar Szindbád? Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni — tájban, nőben, tárgyban, az életek jó ízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos keresztjeiben. Az önalakítás sürgető igyekezete teremti meg tapasztalatainak tárházát és állít paradox módon csapdát is egyúttal az igyekvőnek. Élni siet és túlhajtja az érzést. Állandó hely- és helyzetváltoztatása a lélek helykeresése, a megállapodás utáni vágy. Nem hagy maga után mást, csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit. Emlékfoszlányokat, szótöredékeket kap ajándékul az élettől". Megint konoKádár Kata felvétele KÖVETELVE kul ugyanazt és megint másképp kereste a sokat vitatott, váratlanul haty- tyúdalává lett Csontváryban: „a művészi önmegvalósításba, a kifejezés szabadságába vetett hitet, az arra való törekvést, hogy a művészet emberséget és morált jelentsen, hogy az alkotó munka folyamatában felőrlődő művésznek ne legyenek napi gondjai, kényszerű összeütközései, kiváltott téveszméi." A Csontváry után életműve megszakadt, nem engedett többet az agyonhajszolt szív. Mindnyájunk vesztesége, hogy Huszárik megvalósulatlan álma maradt Füst Milán: Feleségem története és Szerb Antal: Utas és holdvilág című regényének filmmé fogalmazása. A torzóban maradt életmű mégis teljes egész: folyamatában, egyes darabjaiban, egy ember élete, munkássága, vallomás mindannyiunkról mindannyiunkhoz. Nevéhez fűződik a debreceni Csokonai Színházban megrendezett Macska- játék-előadás, mely az író, Örkény István szerint a szándékához legközelebb álló s legjobb színrevitel volt. A Magyar Rádióban számtalan hangjáték és verses összeállítás készült Huszárik Zoltán érzékeny-értő rendezésében. Díszletet és jelmezt tervezett Mesterházi Lajos: Férfikor című darabjához, jelmezeket Kézdi-Kovács Zsolt: Romantika című filmjéhez. Négy játékfilmben szerepelt: Gaál István: Zöldár (1965), Sára Sándor: Holnap lesz fácán (1974), Szabó István: Budapesti mesék (1976) és Kardos Ferenc: Az ékezet (1981). Illusztrációkat rajzolt többek között a Magyar Nemzet, az Élet és Irodalom, a Vigília számára, könyvművészként dolgozott a Magvető és a Szépirodalmi Kiadónak. „Munkaterápiaként" mindig és mindenhol rajzolt. Grafikai életműve mintegy ezer darabra tehető. Mindezt egy sajátos szemlélet jegyében teremtette: „Egyetlen ember kell megelőznöm. Önmagamat." Figyelte a világot, gondolkodott, beszélgetett és barátkozott. És szétosztotta értékeit, ajándékozott, akit szeretett, annak saját rajzát, antikváriumokban hetekig vadászott ritka könyvet vagy csak egy kavicsot, kődarabot, furcsa formájú faágat. „Órákig el tudok nézni egy követ, egy levelet, bogarat. A természet megbízhatóbb közeg, mint az ember. A természet törvényei kegyetlenek, ugyanakkor mégis emberszabásúbbak. Azok a misztériumok, amelyeket az ember átél, a természet műhelyében úgy vannak jelen, hogy abban semmi hivalkodás nincs. Úgy szeretnék élni, mint egy gesztenyefa, amely virágzik, megtermi a maga gyümölcsét, szétfeszíti burkát és maximum egy koppanással ad hangot annak, hogy élt.” Huszárik Zoltán megteremtette a maga gyümölcseit, teljes, alkotó, teremtő életet élt. Sorsa, életútja tévedéseivel együtt is példaképpé válhat. Reá is vonatkoznak Illyés Gyula Latinovits Zoltánról írott keserűen igaz sorai: „Megsiratni való, hogy mint a többi veszélyes sorsú zsenit, őt sem tudtuk megtartani.” LENCSÓ LÁSZLÓ
