Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 1. szám
Amikor Kassák Lajos 1949-ben kiszorult a művészeti életből (lapjait, a Kortársat és az Alkotást 1948-ban megszüntették; írásai másutt sem jelenhettek meg), már csaknem két évtizede felhagyott a rendszeres képzőművészeti tevékenységgel. A képarchitektúrák festője persze nem egyik napról a másikra szakított a képarchitek- túra-programmal és a mögötte meghúzódó szellemi és társadalmi radikalizmussal. A bécsi emigrációból 1926-ban hazatérve kísérletet tett mozgalmának és festő-önmagának átmentésére. Kudarcot vallott: lapja, a kitűnő Dokumentum fél éven belül megbukott; 1928-as Mentor könyvkereskedésbeli képarchitektúra-kiállítása elmarasztaló kritikákat kapott és teljes közönybe fulladt. Mindemellett Kassák maga is erőteljes módosítást hajtott végre bécsi programján: a képarchitektúrák formanyelvét felhasználó design-szemlélet, s az alkalmazott grafika felé fordult. 1950 táján Békásmegyeren, kényszerű „belső emigrációjában" Kassák ismét rajzolni és festeni kezdett, s keze alól zömmel tájképek, csendéletek, ember- és állatábrázolások kerültek ki. Figurális munka mindahány, a húszas évekbeli absztrakció mintha nyomtalanul eltűnt volna művészetéből. Kassák szeme előtt viharos gyorsasággal játszódott le a magyar avantgarde „második halála". Úgy tűnt, a fordulat évével végérvényesen kívül rekedt a hazai művészet nyilvánosságán az absztraktok és formalisták második generációja is. Kassák Békásmegyeren festőbarátja, Gadányi Jenő aktív közreműködésével csaknem mindent elölről kezdett. A festőmesterség elsajátítására, a szakmai részproblémákkal nap-nap után történő szembenézésre tett kísérletet az ötvenes évek elején, túl hatvanadik születésnapján. A gyakorta tanítványokkal körülvett és pedagógiai ambíciókkal megáldott mester és próféta ezúttal tanuló lett: elfogulatlan festöszemmel tanulmányozta „a megújuló és elhaló, majd ismét megújuló természet” életét. Kassák azonban Békásmegyeren sem kizárólag természet után dolgozott, hanem Gadányi módszerét tette magáévá, látványfestészete nagyrészt a természeti élmény nyomán születő műtermi képek sorozata. A látványt elemezni és annak fő szerkezeti törvényszerűségeit felismerve természetelvű, ám tökéletesen autonóm képet létrehozni — ez Kassák figurális festészetének lényege. Ez a szerkezetesség nem azonos a korai, épített konstruktivizmussal, hiszen a békásmegyeri műveken a természet analíziséből indul ki, és a geometrikus stílus művészi konvencióihoz igazodva konstruál a befejezettség élményét nyújtó rendet. Ám Kassákot húszas évekbeli önmagától munkáinak határozottan lírai-hangulati napló-jellege különíti el leginkább. Békásmegyeren „sem természeti kivágást festettem, hanem a magam indulathullámzását, de nem közvetlen, hanem közvetett módon" - írta 1961-ben e korszakára emlékezve. Kassák festészetében 1950—1954 között megfér egymással a tudatos látvány-analízis és a szinte naiv közvetlenség, a nyomasztó-fülledt atmoszféra, a piszkos, szürke táj és a puhapárás barnák melegét sugárzó bensőséges látvány Eg a világ, 1959 Kompozíció, 1958
