Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)

1987 / 4. szám

Részletek a hágai Mesdag-körképből

tek állandó épületeket, s már csak a vásznak utazgattak. Az akkori szállítóeszközöket figyelembe véve ez sem csekélység, hiszen sokszor kétezer vagy annál is több négyzetméternyi festménynek kellett épségben megérkeznie állomására. Sót, miután a francia Charles Langlois felismerte a néző és a kép közötti térség jelentőségét, és elsőként helyezett el ott valódi tárgyakat mintegy a festmény folytatásaként, ez a módszer rövidesen általánossá vált, így e tartzékok is útra keltek. Az állandó épületek közös jellemzői, hogy legalábbis belülről kör alakúak, a képek felülről, rejtett fényforrásból kapnak szórt fényt. Azt a területet, ahonnan a néző szemlélődhet, általában alulról, egy elsötétített folyosó felől lehet megközelíteni. Születtek e

Marquard Wocher: Thun látképe, 1814

feladat hárult. Többnyire más festette a tájat, más az épületeket és megint más a figurákat. A jó csapatmunka eredményén az egyes festők munkája, stílusa már alig- alig különböztethető meg. Bár a körképfestés nagy szakmai tudást igényel, e mesterség nem sok elismerésnek örvendett, mondván az ilyen művek csupán „másolják” a valóságot. Az utókornak szóló üzenetképpen ezért sok mester egy- egy szerényen meghúzódó ftiellék- alakban festette meg önarcképét.

A kezdeti időszakban viszonylag kis méretű, favázas alkalmi sátrak, a cirkuszi ponyvák rokonai szolgáltak a képek bemutatására, melyek néha a képekkel együtt keltek vándorútra. Amikor azután a körképek divatja nemzetközi méreteket öltött, a világ számos nagyvárosában .emelw?.

21