Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 1. szám
fekete színnel a rpsszat, a fehérrel a jót asszociálta a középkori ember, s ez a madár mindkét színt, azaz a kettősséget hordozza. Az első szarka kalitkába zárt s a ház falán függ, a második a fa ágai közt bújik meg s a szülői ház felé néz, a harmadik pedig a kertkapu léce mögött, „menetirányban" látható. A szinte mértani pontosságú egyenlő oldalú háromszög csúcsaiban elhelyezett szarkák a tékozló fiú lelkének három stádiumát jelzik: múltat, jelent és jövőt. Hasonlóképp jelképes erejű a tájkép hangsúlyos eleme, a bükkfa, melyben az ősi életfa-motívum ismerhető fel. Ugyanakkor a késő középkorban a bükkfát a jövendőmondás képességével ruházták fel (bükkből faragták például a jövendőmondó pálcikákat is). Az életerős, dús lombú fa a jövő ígéretét jelképezi, csupán egy kiszáradt ága nyúlik balra, a bűnös múlt felé. Albrecht Dürer (1471—1528) A lovag, a halál és az ördög című, 1513- ban készült metszete azt az Eras- mustól eredő felfogást jeleníti meg, melynek értelmében az emberélet harc, küzdelem. A középkori keresztény tanok szerint az embert földi útja során az ördög az erőszak, a csábítás és a hízelgés eszközeivel próbálja megnyerni magának, ám az istenhittel felvértezett ember képes ellenállni a kísértésnek. A Dürer- allegória főalakja is eltökélten halad a maga útján, a hűség jelképéül Szt. Kristóf, XV. századi német papírkép szolgáló kutya kíséretében. Bizonyosan maga mögött fogja hagyni az ördögöt, a halált és a rossz minden jelképét, hiszen ő maga, de lova és kutyája is szilárdan előre tekint, s mozgásuk dinamikája is ezt sugallja. Az ördög és a halál hiába néz a hittel felvértezett emberre, tekintetük nem találkozik. A XV. század második felében élt olasz festő, Galasso Galassi A királyok imádása című képe másféle utazást jelenít meg. Az olasz reneszánsz gazdag H. Bosch: A tékozló fiú szín- és formavilágába ültetett jelenetben a messzi napkeletről érkező háromkirályok épp ajándékaikat, az aranyat, tömjént és mirhát adják át. Gáspár, Menyhért és Boldizsár arcán nem is látszanak a hosszú út fáradalmai, hiszen útjuk célja örömteli, az újszülött Krisztust jöttek köszönteni. /Lucas van Leyden (1494—1533) Pihenő zarándokok című metszete valójában realisztikus eszközökkel megrajzolt életkép. A nem egészen fiatal, de még nem is középkorú pár az út mentén, a fák tövében megpihen, az asszony mohón lesi a körtét, amit a férfi hámoz, mindketten az éhséget-szomjúságot rövidesen csillapító gyümölcsre összpontosítják figyelmüket. Igen hosszú az út, hiszen Németalföld és az északnyugat-spanyolországi nevezetes búcsújáróhely, Santiago di Compostella között jókora a távolság, különösen ha gyalog teszik meg az utat, márpedig a zarándokok mindig az apostolok lován közlekedtek. Nem tudni, a búcsújáró helyre avagy hazafelé tartanak, s a zarándoklatra is mindössze a két fejfedő jelvényei utalnak: Szent Jakab apostol attribútuma, a kagyló, valamint a szent elnagyolt portréja — a kor embere e jelképek viselésétől remélte, hogy ily módon előzhetők az utasra leselkedő veszélyek. A XIII. századi legenda szerint egy remete tanácsolta az óriás Repro- busnak, hasznosítsa úgy az erejét, hogy átviszi az utazókat a hömpölygő folyón. Történt aztán, hogy egy gyermek kérte a segítségét, ám a gyermek az átkelés során egyre súlyosabb tehernek bizonyult, Reprobus csak igen nagy erőfeszítések árán érte el vele a túlsó partot. Megérkezvén a gyermek föltárta kilétét: ő Krisztus, a nagyerejű óriás pedig attól fogva viseli a Kristóf nevet. Szent Kristófot, az átkelést ábrázolja az az 1450—70 körül készült, kézzel színezett fametszet is — egyike a XV—XVI. század folyamán széles körben elterjedt nyomatoknak - melytől egykori tulajdonosa azt remélte, megóvja őt a hirtelen haláltól. Honoré Daumier (1808—1879) Vonaton című litográfiájának két figurája viszont egészen földhöz ragadt módon utazik: csőre töltött fegyverük készenlétben, és feszülten, gyanakodva, ellenségesen méregetik egymást. A karikatúra a Charivari című napilapban megjelent sorozatból való, melyet annak nyomán készített Daumier, hogy 1864-ben egy vonat első osztályán meggyilkoltak egy utast. Vaszilij Kandinszkijnak (1866—1944) el kellett hagynia a fasizálódó Németországot, s 1930-ban festett műve talán a kényszerű távozás sajátos hangvételű megfogalmazása. Absztrakt tájkép ez, melyen azonban világosan felismerhető a víz, a hullámok, a hajó, az égbolt, egy sirály, a R. Magritte: La jeunesse illustrée
