Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)

1987 / 1. szám

Az ember életének mindig is szerves része volt az utazás. A történelem folyamán gazdasági, társadalmi vagy politikai tényezők kényszerítettek embereket, embercsoportokat arra, hogy elhagyják lakhelyüket. S amióta ember az ember, elindul saját jószántából is, világot látni, tanulni, új ismereteket szerezni. Minden nyelv összekapcsolja az élet és az utazás fogalomkörét, a magyar is tükrözi e szoros összefüggéseket: az ember életútja folyamán vagy járja a maga útját vagy kitaposott úton halad, s aki már nem indulhat új utakra, elköltözik az élők sorából. Az óvatos a járt utat járatlanért el nem hagyja, nem téved út- talan utakra, ám az úttörők viszik tovább az emberiséget, s nem hagyják megelégedni a már megtett úttal. Nemcsak gyalog, lóháton, szamáron, tevén és gépesített közlekedési eszközökön utazunk, nemcsak a valóságban, de képzeletünk tájain is. Mindeme sokféle utazásra jóné- hány képzőművészeti formába öntött példát kínál a rotterdami Boymans- van Beuningen Múzeum gazdag gyűjteménye.

A késő középkori németalföldi festészet egyedülálló mestere, Hieronymus Bosch (1450—1516) manapság jobbára naturális-szimbolikus elemekből álló látomásszerű képeiről ismert, pedig kevésalakos, tájképi környezetbe helyezett, látszólag egyszerűbb kompozíciói szintén több

V. Kandinszkij: Capriccio

jelentésréteget hordoznak. Ez utóbbiak egyike A tékozló fiú, melyen egyetlen figurába sűrítette mondanivalóját a festő, mintha pillanat- felvételt készített volna, azt a mozzanatot ragadja meg, amikor a még fiatal, de meggyötört arcú, tekintetű férfi határozottan előre, azaz a kép jobb oldala felé lép, de Visszafelé néz, még nem szakadt el a kép bal oldalával jelképezett világtól. Rongyos ruhája, megtört arca arról árulkodik, hogy nagy utat tett meg, s élete eddigi állomásain mindig csak veszített. Egyedül a kosara sértetlen. Ezzel azt szemlélteti Bosch, hogy a képen ábrázolt tékozló fiú is teljesítette kötelességét, a középkori legénynek ugyanis mindig teljes épségben kellett hazavinnie a vándorút fontos kellékét, a tarisznyát, melyet már ó is őseitől örökölt, s csak így hagyhatja utódaira. A kompozíció kör formába zárt, ez a középkorban az isteni tökély szimbóluma, ugyanakkor a nyolcszög alakú külső keret arra utal, hogy a virágvasárnap utáni nyolcadik napon támadt fel Krisztus. Ezen belül a főalak két mezőre osztja a hátteret: tőle balra a sivár udvar, a düledező, romos épület, a rossz hírű ház a bűn, a múlt jelképe; jobb oldalt pedig a táj, a még alig kivehető szülői ház, a tehén, a kertkapu a megtérés, a jövő szimbóluma. A festő három egészen kisméretű szarkát rejtett el a képen: a

H. Daumier: Vonaton

G. Galassi: A királyok imádása