Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 3. szám
I rr régi szervezetből és újat alapítottak. Három évtizede az első olyat, amely független a MAOSZ- tói. Január 10-én jelent meg a Modern Magyar Fényképezők első kommünikéje a sajtóban. Később ezt még számos további követte, amelyek tudatták, hogy Vadas Ernő, Kinszki Imre, dr. Müller Miklós, Seiden Gusztáv, Szabó Lajos és sokan mások új amatőrfényképezó csoportot alapítottak. A társaság nem egyesület, hanem laza keret, amely minden formalitás kizárásával tagjai eszmecseréjét és művelődését kívánta szolgálni. Mint hirdették: nem esküsznek semmiféle irányzatra, mert valamennyiük meggyőződése, hogy minden fotográfusnak önmagának kell kialakítania stílusát a saját felfogása és szemlélete alapján. Kész sablonok utánzása helyett önálló ítéletre és egyéni látásmódra kívánta nevelni a közösség tagjait. A „modern" szó sem azt jelentette nevükben, hogy a mindenkori divatos áramlatokkal akarnak sodródni, hanem hogy a mához, korukhoz szólnak alkotásaikkal. A manifesztum 1937 márciusi megjelenésével egyidóben adták hírül, hogy az első dagerrotípia elkészültének százéves évfordulója alkalmából nemzetközi kiállítást szerveznek. A tárlat megnyitását ugyanazon év októberére tervezték. így mindössze fél esztendő állt rendelkezésükre, hogy a világ legjelentősebb alkotóit, fotóklubjait meghívják, s mindent előkészítsenek a megnyitóig. Tudták, hogy élet- képességük egyik bizonyítéka lehet ez a vállalkozás. MAGYAR FENYKEPEZOK igényét egyébként a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének lapja is többször megfogalmazta. Kinszki Imre 1934-ben így írt: „A régi fényképészeti jelszavakról nem mondjuk, hogy hamisak, de ma már kritika nélkül nem szabad bennük hinnünk; irányítónk ne a halott, hanem az éló múlt legyen.” Egy másik figyelemre méltó írás, amely új utak keresését hirdette, 1936 tavaszán jelent meg a Fotóművészeti Hírekben, Márkus Sándor tollából. Ű foglalta össze a fejlő dés alapvető gátjait. A mondanivaló hiányát kérte számon a kiállításokon szereplő képektől, amit ezidáig bizony nem sokan tettek. S nemcsak számon kért, utat is mutatott: „Én a fotográfia formanyelvén ábrázolva igenis szeretném a ma emberének problémáit, lelkesedéséti letargiáját, elomlását, feltápászkodását, új harcot kezdő ne- kiszegülését bemutatni és nem elégszem meg az eddigi fotográfiának keveset, sokszor semmitmondó múvészieskedő irányával.” 1937 elejére megérett a helyzet a változtatásra. A Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének haladóbb gondolkodású tagjai kiváltak a Munkácsi Márton: Tanulmány Spronz Károly: Tiberis Jermy László: Száz ablak Vati István: Tisztogatás
