Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 2. szám
Itt rakták át az alpesi sóbányákban fejtett és az Inn hajósai által ideszállított sót, hogy aztán többszáz málhásállat rendszeres ingajáratban eljuttassa az llz-völgyében vezető Arany-ösvényen a csehországi Prachaticébe. A só egy részét pedig lovakkal vontatott hajók szállították a Dunán fölfelé. A Salzstadel, a Sóház a Duna menti városok jellegzetes középkori építménye volt. A Passaun áthaladó kereskedelem értéke az 1400-as években még kétszerese volt a Rajna-völgy áruforgalmának. A Regensburgba érkező itáliai kereskedőket otthonos városkép fogadta. A gazdag patríciuscsaládok ugyanis, bolognai és sienai mintára a város polgárházai fölé magasodó, hat—kilencemeletes lakótornyokat építettek maguknak. A polgárházak építésénél, a lomboserdőkben gazdag német hegyek között, a gerendavázas szerkezet, a fachwerk terjedt el. A téglával kitöltött rekeszeket, a fachokat, élre faragott fagerendák határolták, vagy andrás- kereszt formájú gerendák tagolták. Az emeleti szinteket háromszögű fakonzolok segítségével lépcsö- szerűen kiugratták az alacsonyabb szintek homlokzata elé, ily módon növelték az emeletek alapterületét. A falak közé szorított városokban a helyhiány miatt épültek már a középkor óta többemeletes házak a szűk utcák két oldalán. A meredek oromfallal az utcára tekintő házakban gyakran a tetőteret is beépítették. Erre nemcsak az oromzatot tagoló ablakok, hanem a meredek tetőn egymás fölött több szintben sorakozó ablakszemek is utalnak. A favázas épületek sorát sokfelé a sajátos délnémet homlokzatfestészet akár több emeletet is átfogó alkotásai tették változatosabbá. Az ulmi és passaui városházát már csupán múlt századi freskók díszítik, a regensburgi Góliátházon, felújítva ugyan, de olyan formában láthatjuk az ószövetségi jelenetet, ahogy a Salzburgból származó Melchior Bocksberger 1570 körül megfestette. A városokban a nagyobb középületek, templomok, paloták a környék jellegzetes építőköveiből állnak. Nürnberg óvárosát a környező hegyek bányáiban fejtett sárgásvöröses homokkő uralja. A Rajna áttöréses völgyében levő városok: Boppard, Bacharach házai a Rajnai- palahegység szürke közetanyagából épültek. A német városfejlődés sajátos csoportját képviselték az egykoron közvetlenül a császárnak alárendelt birodalmi városok. Számuk a XV— XIX. század között ötven és nyolcvan között mozgott. E városok sokszor szinte idegen testként ékelődtek környezetükbe. Fennhatóságuk gyakran valóban csak a városfalakig terjedt, és egy-egy hadakozáson kívül alig teremtődött kapcsolat város és vidéke között. A birodalmi városok sorában, a jelentős települések, mint Nürnberg vagy Regensburg mellett, szép számmal találunk olyanokat is, amelyekre inkább a birodalmi falu, jobb esetben a birodalmi kisváros elnevezés illenék. A birodalmi város büszke címét viselte például a Tau- ber-folyó mélyben kanyargó völgye fölötti tetőre épült Rothenburg ob der Tauber, amely napjainkra talán leghúbben őrzi a középkori városok hangulatát, vagy a Neckar menti Esslingen, ahol szinte a favázas házakkal övezett főtérig nyúltak a szőlővel befuttatott dombok. A birodalmi városok évszázados, de többnyire már tartalom nélküli kiváltságait a napóleoni háborúk szüntették meg, és így egy-egy büszke Reichsstadt egyszerre vidéki kisvárossá vált. A középkori falak szorításába zárt városokat a XVIII—XIX. század fordulóján a német romantika képviselői fedezték fel újra. A német nemzeti romantika egyik elindítóját, a Berlinből érkező Wilhelm Heinrich Wackenrodert lenyűgözi Nürnberg látványa: „Te egykoron oly hires város, mily’ élmény végigjárni zegzugos utcáidat, látni ősi művészetünk jegyeit házaidon, templomaidon!" A városban járva „szinte azt várjuk, hogy lovagok, szerzetesek, régi öltözéket viselő polgárok lépnek ki valamelyik ház kapuján”. Achim von Arnim, a heidelbergi romantikus kör tagja pedig így kiált fel, amikor megpillantja Esslingen házait: „Ez igen! Ez város!" Ez a Dürer, Hans Sachs, a mesterdalnokok korába visszavágyó városélmény válasz volt a felvilágosodás korának józan, tárgyszerű racionalizmusára. Hiszen Mozart, alig pár évvel Wackenroder előtt, Nürnber- get egyszerűen csúfnak, rútnak nevezte. A felvilágosodás egyik neves képviselője, Ernst Moritz Arndt szerint „Nürnberg összes háza valamiféle nehézkességet áraszt, a sok erkély és cikornya már-már fájdítja a szemet". A falakkal körülvett városban a látogató „szinte egy üstben érzi magát, és hiába próbál áttekintést szerezni az Egészről”. Christoph Friedrich Nicolai pedig megnevezi, mit is hiányol ezekben a régi városokban: a rendszerességet, a szabályszerűséget. A felvilágosodás képviselői mindezt megtalálhatták a XVIII, században alapított új városokban. Nincs talán nagyobb ellentét, mint a középkor századai óta növekvő, fejlődő-hanyatló, tehát élő városok és a főúri alapítású tervezett városok, a plan- stadtok között. A két legjellegzetesebb planstadt a Rajna mentén épült fel: Karlsruhe és Mannheim. Karlsruhe központját Károly Vilmos örgróf 1715-ben épített kastélya alkotja. A kastély és a hozzá csatlakozó város az abszolutisztikus hatalom páratlan városépítészeti megtestesítése. Az őrgrófság „naprendszerének" középpontjában áll a kastély. A parkkal övezett kastély Tér a nürnbergi vár alatt Regensburg a Duna felől 42
