Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)

1986 / 1. szám

Pergamenkészítő, XVII. századi metszet változatosak, ha figurálisak, szinte minden esetben a könyv tartalmára is utalnak. így nem véletlenül került a zsoltárszerzőnek is tartott bibliai Dávid király alakja Petrus Lombar- dus Glossa magistralis Psalterii című művének kötéstáblájára. A barna, növényi cserzésű bőrbe kö­tött könyv előlapján látható a tró­nuson ülő, félalakos, hárfázó király. A poncolt (apró, körkörös mintájú szerszámmal beütött minta) háttér kiemeli a finoman rajzolt figurát, akinek arca és keze festett. Az ala­kot fonadékos keretdísz veszi körül. A könyv négy sarkán nagyméretű áttört és virágos csúszógombos ve­ret van. A nagyméretű könyveket ugyanis fektetve tárolták. A csúszó­gombok mintegy lábként megemel­ték a kötetet, hogy ki- és behelye­zésükkor ne sérüljön a kötésük. A nürnbergi nyomda, ahol Petrus Lom- bardus művét 1478-ban nyomták, a vízjelek tanúsága szerint több, kü­lönböző francia papírmalomból sze­rezte be a papírt. Ez a könyv is, mint a legtöbb ősnyomtatvány, a kéziratos könyvek mintájára készült: azaz a fejezetek elején elhagyták a kezdőbetűk helyét, s azt utóbb kéz­zel írták-rajzolták-festették a szö­vegbe. A könyv iniciáléit és kötését egyazon mester, Ulrich Schreier salzburgi miniátor készítette az 1480-as években Pozsonyban. (A tí­márok, vargák mesterségébe és a papírkészítés titkaiba az Iparművé­szeti Múzeum kiállítása enged be­pillantást.) MAROS SZILVIA 35 Könyvaranyozás, metszet, 1770 k. Bőrcserző műhely, 1770 k.

Next

/
Thumbnails
Contents