Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)

1986 / 1. szám

A Magyar Nemzeti Múzeum őrzi a legszebb kőszegi miseruhát. Az itá­liai aranybrokát alapon, párját ritkí- tóan szép, domború hímzéssel ké­szült miseruhát már évszázadokkal ezelőtt Szent Erzsébet kazulának nevezték, s Anjou-kori darabnak vélték. A későbbi kutatások során XVI. századinak határozták meg. A 117 centiméter hosszú kazula hát­oldalának főalakja az 51 centiméte­res álló Madonna, karján a kis Jézussal. A hátoldalon legfelül egy 21 centiméter széles és 19 centi­méter magas négykarélyos keretben Szent Anna mellképe látható, övvel elkötött, kerek kivágású ruhában, csuklyás fejfedővel, jobbjában a mezítelen kis Jézussal, baljában a serdülő korú, aranyruhás Máriával. A városok keresztény kultuszaiban a XV. században Szúz Mária után az egyik fő szent Szent Anna volt, aki­nek első férjétől, Joáchimtól szüle­tett Mária, Jézus anyja, de a máso­dik férjétől, Kleofástól nemzett második leánya is a Mária nevet kapta. Ettől a leányától származott ifjabb Jakab, Júdás-Tádé és Simon. A másodszor is megözvegyült Anna harmadik házasságából született a harmadik, úgyszintén Mária nevű gyermeke, aki idősebb Jakab és János későbbi apostoloknak adott életet. A kőszegi miseruha tehát szinte megeleveníti Anna élettörté­netét. A Madonna jobbján János evan­gélista, köldökig hasított, zöld öves tunikában, aranyos köpenyben (Já­nos Anna unokája, Jézus unoka- testvére), balján pedig hasonló öltö­zetben az idős arcú, szakállas Szent A Madonna, Szt. András és János evangélista A miseruha András, a jellegzetes X alakú ke­reszttel. A Madonna alatt az idősebb Jakab apostol 31 centiméter magas alakja áll szabadon, keretezés nél­kül. Jakab idős, szakállas, bajuszos férfi, füles sapkában, puhatalpú bocskorban, aranyos köpenye alatt, vállára vetett csatos tarisznyával. Jakab apostol is Anna unokája, Jézus unokatestvére. Az idősebb Jakab tehát János evangélista testvér­bátyja, András apostol viszont Szent Péter testvére. A miseruha elülső oldalán egy 36x15 centimé­teres négyzetes mezőben megismét­lődik a hátoldal három szentjének alakja: János, Jakab és András. A kőszegi kazula ikonográfiája bizo­nyossá teszi, hogy a korábbi meg­nevezés helytelen, hiszen Szent Erzsébetre közvetlenül semmi sem utal, hacsak nem gondolunk arra, hogy a legenda szerint Szent Erzsé­bet csodás köpenyéből miseruhát készítettek. A miseruhán meghatá­rozó helye és szerepe van idősebb Jakab apostolnak, a „mennydörgés fiának", az első vértanú apostolnak, akinek a tiszteletére az eddig is­mert legrégebbi kőszegi templomot szentelték. A miseruha tehát a Szent Jakab templom számára készült, a XV. század utolsó harmadában. Erre nemcsak a budai Mátyás-kazulával való erőteljes rokonsága utal, ha­nem a templom építési és felszen- telési ideje is. A legújabb ásatások bebizonyították, hogy a kőszegi Szent Jakab templom a XV. század második felében épült. BAKAY KORNÉL János, Jakab és András apostol 3

Next

/
Thumbnails
Contents