Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 4. szám
csak nyolc esztendő marad hátra az önéletrajz megszakadása után. Hatalmas életművet hozott létre e negyven év alatt. Amikor Weber megszületett, Mozart a Figaro házasságát mutatta be. Amikor meghalt, Beethoven még élt, de már felhívta magára a világ figyelmét a zongora üstököse, az ifjú Liszt. És a Bűvös vadász zeneszerzője iránti rajongás szinte minden egyebet elhalványító élménye volt Wagner drezdai tanulóéveinek. Mozarthoz meglehetősen közeli családi kapcsolatok fűzték: Mozart felesége, Constanze, unoka- testvére volt, ám soha nem találkoztak. Gyermekkorát azonban végigkísérte a legendás hírű csodagyerek példája, és apja, ez a nyughatatlan, helyét sehol nem találó, katonatisztből színházi vállalkozóvá lett bohém, legkisebb fiából Wolfgang Amadeus mintájára szeretett volna hírességet faragni, bár ő maga nem rendelkezett Leopold Mozart pedagógiai rátermettségével és erkölcsi szilárdságával. Weber mintegy huszonöt városban élte le rövid életét, nem számítva azokat a helyeket, ahol hangversenyezett. Mert apja becsvágya nem járt eredmény nélkül, és fiából jóformán minden rendszeres tanulás nélkül is tüneményes zongoravirtuóz lett. Nem véletlen, hogy Weber ellenállhatatlan varázsú, csillogó hangversenydarabjai oly előkelő helyet foglaltak el Liszt zorgcrarepertoárjában. Hasonló adottságokról tett tanúságot a karmesteri emelvényen is. Igazi otthona azonban a színház. Lehet, hogy apai örökség hagyományozta rá a színpad mélyről fakadó ismeretét, lehet, hogy kóbor élete során tett szert mindazon tapasztalatokra, amelyeket végül- is mint a német operaművészet megteremtője gyümölcsöztetett. Hányatott ifjúkora egyik állomásán, Hildburghausenben Johann Peter Heu- schkel foglalkozott a tízéves Weberrel; két esztendővel később, Salzburgban Michael Haydn tanította. Ebben az évben adták ki első kompozícióját, a zongorára írt Hat fughettát. Ez idő tájt Bécsben Joseph Haydnt is megismerhette, aki nagyra tartotta ugyan az ifjú tehetségét, de tanítását nem vállalta. További mentorokra Münchenben talált Valesi és Kalcher személyében. Itt írta első operáját A szerelem és a bor hatalma címmel, majd felvázolta a Das Waldmädchen című dalművet, amelyet évek múlva Silvana címmel dolgozott át. Tanulmányainak következő állomása Bécs volt, ahol 1803-ban Vogler apát növendéke lett. Erről a kalandos életű és sokoldalú muzsikusról mindmáig nem döntötte el a zenetörténet, hogy lángeszű pedagógus volt-e vagy szélhámos. A bécsi stúdiumok után nyolc esztendővel Weber ismét összekerült Voglerrel Darmstadtban, ahol Meyerbeer volt tanulótársa. Bécsben személyesen megismerhette Beethovent, aki felfigyelt képességeire. Ha valakiről, úgy Weberről elmondható, hogy pályáján legtöbbet az élettől tanult: ha időnként tanítványául is szegődött egy-egy ki- sebb-nagyobb mesternek, közben felelős zenei pozíciókat töltött be: színházi karmester, zenei intendáns, sőt hercegi magántitkár volt. Eközben pedig szakadatlanul komponált. Az operák mellett misék, kórusművek, szimfóniák, versenyművek, kamarakompozíciók, dalok és táncok követték egymást, valóban megközelítette Mozartot változatosságban és bőségben: a vonósnégyesen kívül a zene valamennyi műfajával próbálkozott. A legotthonosabb a zongoraművek írásában volt — alátámasztja ezt a Felhívás keringőre sikere —, mivel itt a maga tüneményes hangszer- tudására méretezhette mondanivalóját. De a pódiumon való elegáns és csillogó megjelenés célját nem kevésbé hatásosan megvalósitó versenymű műfaja is közel állott hozzá: mintegy tucatnyi koncertjében a szólóhangszerek gazdag sorát vonultatta fel a gordonkától a harmóniumig, a zongorától a klarinétig. Különös tehetséget árult el az egyes népek dalainak és táncainak adaptációja, illetve e stílusok megtévesztően pontos utánzása terén, amire Vogler apát bátorította fel. Olasz, norvég, orosz, cigány, francia, spanyol, lengyel, magyar, török és kínai zenét egyforma biztonsággal „idézett", megelőzve ezzel mind Puccini Turandot-beli kínai vénáját, mind Ravel virtuozitását. Sokoldalú a művészetek értése és gyakorlása terén, sokoldalú a zenei műfajok művelésében. De még e vázlatos utalások sem nélkülözhetik Weber írásainak említését, amelyek ugyancsak több műfajban árulnak el rendkívüli rátermettséget, a zenei ismeretterjesztéstől a novelláig, a kritikától a költészetig. Prágai és drezdai éveiben (mindkét városban a német opera felvirágoztatásán fáradozott) a műsorra tűzött operákról írt előzetes méltatásokat, zseniálisan kapcsolta össze a propagandát és az ismeretterjesztést, kritikai reflexióit és a művek tudományos értékelését. Tíz operát írt. Ezek közül három maradandó érték, nemcsak a zeneszerző életművében jelentős állomás, de az opera egyetemes történetében is: A bűvös vadász, az Euryanthe és az Oberon. Az 1821-ben Berlinben hatalmas sikerrel bemutatott opera, A bűvös vadász a műfaj német nemzeti reprezentánsa. A hátborzongató történetre Weber még 1810-ben bukkant egy „kísértetkönyv" lapjain. Ebből írt számára operaszöveget Friedrich Kind drezdai költő. „A bűvös vadász két fő eleme a vadászélet és a démoni hatalmak uralma, amit Samiel személyesít meg” — írta Weber egy tanítványának. „Az opera komponálásánál e két elemhez kellett megfelelő hangszínt és hangzást keresnem ... Az erdei és vadászélet hangszínét és hangszerelését könnyű volt meglelnem a kürtöknél. A nehézség csupán abban rejlett, hogy a kürtök számára is új, egyszerű és népies dallamokat találjak. E célból körülnéztem a népdalok között, és ha e téren sikerrel oldottam meg feladatomat, azt beható tanulmányozásuknak köszönhettem ... A szövegkönyv gyakran jelezte, hogy démoni hatalmak űzik játékaikat. Sokat töprengtem, mi lehet az igazi hangzás ehhez a hátborzongató elemhez. Természetesen sötét, komor hangszínre volt szükség, tehát a hegedűk, brácsák és nagybőgők legmélyebb régióira, majd a klarinét legmélyebb hangjaira, amelyeket különösen alkalmasnak találtam az ijesztő hangulatok festésére, továbbá a fagott panaszos hangjai, a kürtök legmélyebb hangjai, az üstdobok tompa pergései, vagy egyes tompa dobütések" — fogalmazza meg hangszerelési ars poeticáját Weber, s egyúttal magyarázza azt, ami A bűvös vadász sajátos levegőjét, színét, ízét, zamatét adja. Két évvel később, a bécsi Kärntnertor Színház megrendelésére készült az Euryanthe, az első német nagyopera, amely prózai szöveget nem tartalmaz, ezt nagy gonddal kialakított, drámai énekbeszéd helyettesíti. Az ártatlanul megvádolt női hűség jellegzetesen középkori témáját már Boccaccio Dekameronjában megtalálhatjuk, ugyanezt Shakespeare is feldolgozta a Cymbeline-ben. Weber számára Helmine von Chézy írt szövegkönyvet az Euryanthéhoz, ugyanaz a műkedvelő toliforgatónő, aki Schubert operai karrierjét is kisiklatta. (Az általa írt Rosamundát az Euryanthé- val egyazon esztendőben, 1823-ban mutatták be.) A mű kezdeti sikere hamar ellobbant, ismét feléleszteni azóta sem sikerült, bár a vérbeli színpadi tehetség, Weber helyzet- és jellemábrázoló ereje itt is nyilvánvaló. Az Euryanthe napjainkban már csak nyitánya révén ismert, amely hangversenyeken meglehetősen gyakran hangzik fel. A nyitány mint önálló hangversenydarab Weber vívmányaihoz tartozik, és nyitányai révén ismertek mindazon operái, amelyek a színpadokról rég letűntek már. A színpadi mű zenei anyagát oly módon szőtte bele a nyitányba, hogy teljes kivonatát adja a drámának, amellett a szimfonikus tétel tömör formáját klasszikus arányérzékkel alakította ki. Utolsó operáját, az Oberont a londoni Co- vent Garden operaház megrendelésére írta, már nagybetegen. A több forrásból származó szövegkönyv többek között Wieland hasonló című műve nyomán készült. Weber, aki ezúttal visszatért a daljáték műfajához, a romantikus mesevilág tün- déri elemeit társította a kelet fantasztikus színeivel és pompájával. A halál a mű bemutatója után, Londonban érte utol a zeneszerzőt. Sírfeliratát annak idején maga fogalmazta meg önéletrajza utolsó szavaival: „Itt nyugszik az, akit igaz és tiszta szándék vezetett az emberekkel és a művészettel szemben." PÂNDI MARIANNE 41
