Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
ínycsiklandó ételek, színes gyümölcsöskosarak, csillogó ékszerek, gazdagon díszített ékszeres dobozok és porcelán vázákba állított virágcsokrok alkották a csendélet-kompozíciók legtöbbjét. Befejezett formák, statikus képszerkezet és mozdulatlanság jellemzi ezeket az alkotásokat. A műfaj teoretikusai — maguk is gyakorló fotográfusok — ezért kedvelték évtizedeken át a fényképezésnek e területét, mert itt a múló pillanat véletlenszerűsége nem befolyásolhatja a végeredményt. A festmények utánzását szolgáló nemes eljárások divatját a lágyrajzú fényképezés váltotta fel. A speciális objektívekkel és optikai előtétekkel tompított részletgazdagság megfosztotta a tárgyakat anyagszerűségüktől. A formákat határoló kemény kontúrokból lágyrajzú, puha és elmosódó vonalak váltak. Megszűntek a tónusok közötti erős kontrasztok, helyettük különböző árnyalatú, átmeneti szürke felületek jelentek meg. A lágyrajzú fényképezés időszakában, az 1920-as évek közepétől az 1930-as évek második feléig már a Bárány Nándor felvétele kevésbé igényes tárgyválasztás jellemezte a csendéleteket. Feltűnnek olyan használati eszközök, mint a konyhai edények, a kávés, a teás készlet, a cigaretta és más, a fotográfusok által eddig figyelemre sem méltatott tárgyak. Am ezeket igyekeztek olyan elrendezésben megörökíteni, hogy a látvány esztétikai élményt nyújtson. Ez idő tájt írtak talán a legtöbb gyakorlati tudnivalót tartalmazó cikket a műfajról. Schermann József, Boróczi Rezső, Kankowszky Ervin a Fotóművészeti Hírekben, Pécsi József a Fotóművészetben, Gyulai Ferenc a Fotóéletben adta közre tanácsait, tapasztalatait a csendélet fényképezéséről. A magyaros stílus, az 1930-as évek uralkodó irányzata a csendéletre is rányomta bélyegét. Az alkalmazott technika, az ellenfény, a lágyító előtét és a sajátos témaválasztás: népi kerámiák, köcsögök, fosztott kukorica, kosárból kiboruló burgonya, gyümölcs, tojás jellemezték az e stílust követők munkáját. Sajnos ebben az időszakban sokan tekintették a csendéletet olyan témának, amit a hosszú téli Rehák Tibor felvétele kényszerpihenőben kell fotografálnl, otthon, a meleg szobában, közel az ablakhoz. A buzgó, de sokszor ötlet és fantázia nélküli fotósok lefényképeztek mindent, ami eléjük került. Ez idő tájt született a legtöbb unalmas, öncélú kompozíció. Ugyanebben az évtizedben jutott el hazánkba a Németországból útjára induló, Moholy-Nagy László és Albert Renger-Patzsch által képviselt stílusirányzat, az új tárgyiasság szelleme. Sokakra hatással volt a modern tárgyábrázolást képviselő Neue Sachlichkeit tanítása. Általa a fotográfia ismét kezdett önmagára találni. Mindez abban fejeződött ki, hogy a megörökített tárgyak anyagszerűségét már nem titkolni, hanem hangsúlyozni kívánták az alkotók. Az éles rajz, a részletgazdagság, a tárgyak letisztult formája és a dinamikus belső képszerkezetek egyaránt az újdonság erejével hatottak. Már nem volt ritka a félig képre komponált látvány, a makroobjektív- vel felnagyított tárgyrészlet, a valós formáknak csak az árnyékát kiemelő és hangsúlyozó alkotás, a mozgásérzetet keltő gomolygó füstfelhő vagy A. Kertész: Mondriannál, 1926 35
