Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
Zajky Zoltán felvétele a megrendezésnek még a látszatát is kerülő, „készen talált" csendélet. Az elkészült képek új szemléletét a fotók külső megjelenése tovább fokozta. Ugyanis a harmincas években terjedt el a fényes felületű, fekete-fehér képet produkáló nyersanyag, az ezüstbromidokat tartalmazó fotópapír. A képek tükörfényezése fokozta a látvány vonalélességét, részletgazdagságát. Ezt követően már csak a negyvenes évek eleje hozott változást a csendélet-fényképezésben, amikor a színes felvételi nyersanyagok és a színes képkidolgozás hazánkban is meghonosodott. Ekkor a természetes színvisszaadás lehetősége ismét kedvelt témává léptette elő a virágokat, a gyümölcsöket és minden egyéb, színekben gazdag csendéletet. A színes képek — még a mai gyártmányok is — húsz-harminc év alatt színüket vesztik, ezért szinte egyetlen eredeti, színeit megőrző alkotás sem maradt ránk ebből az időből. GYŰRI LAJOS MEDVESALJA BÚCSÚJÁRÓ HELYE A Gömör és Nógrád megye találkozásánál fekvő Egyházasbást (Nová Basta) határában, de a szomszédos Vecsekló (Vecelkov) községhez közelebb, a Lőrince-patak forrásánál levő szurdokban két kis kápolna és egy kereszt áll. Ünnepnapokon és szombatokon rendszeresen jön el ide az említett két falu, s más medvesalji magyar falvak asszonynépe. Lassan egy évszázada járnak ide, a sűrű erdő csendjébe és félhomályába, ahová a nyári napokon is alig hatol be a napfény. A kisebbik kápolna vályogból épült, a nagyobbik fából. Ebben a Mátravere- bély-Szentkúti csodatévő Szűz Mária szobrának öltöztethető másolata áll. A vályogkápolnában a lourdes-i Szúz Mária porcelán szobrát látjuk. Az 1858. évi lourdes-i jelenések hatására ugyanis a múlt század végén nemcsak itt, hanem hazánk akkori területének számos pontján Mária- jelenésekről adtak hírt, s nem egy közülük jelentős búcsújáró hellyé vált, más részük viszont elenyészett. Egyes helyek azonban túlélték az évtizedek viharait, változásait, s máig szinte rejtett, rejtőzködő búcsújáró helyei egy-egy vidék lakosságának. Nevüket sem kapta szárnyra a hír, legföljebb csak néhány falunyi körzetben tudnak róluk, írásos források nem tudósítanak kialakulásáról. A szájhagyomány szerint nagyjából a századforduló körüli években keletkezhetett. A helyi legenda Mária megjelenésével és a csodálatos forrás keletkezésével hozza kapcsolatba. E szóbeli hagyomány fő vonásaiban Ja egyezik a szentkúti legendák JB változatával, mely szerint egy^fl dás néma gyereke vizet kereseH patak medrében, amikor megjeleB neki Mária, s utasította, hogy B partoldalon kaparjon. A fiúcska így is tett, s forrás bukkant elő. Ivott vizéből és megszólalt. Az apja hálából egy Mária-szobrot faragott arra a helyre. Ettől kezdve nagyon látogatott lett a völgy. A forrás vizét ma is hasznosnak tartják, hasznos víznek nevezik. Akik kijárnak ide, isznak belőle, és alkalmanként meg is mosakodnak vizében. A forrás mellett két kis ágason egy-egy bádogbögre csüng, hogy a hegyet járó emberek is bármikor csillapíthassák szomjukat. A forrásvizet régen is, ma is sokan hazahordják és otthon használják föl. Sokszor éppen csak vízért mennek ki a forráshoz, ha az otthoni készletük elfogyott. A helyhez kötődő hagyományok ősi voltát jól mutatja, hogy a forrás előtt egykor egy kisebb, mesterségesen kialakított medence volt. Ebbe vezették a forrás vizét, majd ha megtelt, a vizet más irányba terelték. Kissé távolabb tüzet gyújtottak, annak parazsában köveket hevítettek, s ezekkel melegítették fel a jéghideg forrásvizet. A langyos vízben már mosogathatták beteg tagjaikat. Törülközés után a forrás melletti élófára akasztgatták rongyaikat a gyógyulást keresők. A visszaemlékezés igen ősi hagyományról ad hírt: jelzi a forrás és a mellette
