Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
hogy valójában két-háromszintes építmények, amelyek a hegyoldalra tapadnak. A poljeperemek, hegylejtők legföljebb nagyobb falvaknak biztosítottak megtelepedést. A Balkán-félsziget jelentősebb városai a folyóktól átszelt, tágas medencékben alakultak ki. A medencék, a napsugarakat összefogó gyűjtőlencsékhez hasonlóan a félszigetet átszelő útvonalak fókuszai lettek. A Szófiai-medencéből például négy égtáj felé induló utak a Duna, Isztambul, az Égei-tenger és Belgrád felé teremtettek összeköttetést. A kereskedelem szempontjából ideális fekvésű medence-központokhoz a történelem volt mostoha. Legelébb ezek a városok váltak a Balkánra törő seregek, így a félsziget arculatát fél évezredre meghatározó törökök prédáivá. A hódítás, majd a török hivatalnokok, kézművesek betelepítése nyomán a városok fokozatosan átalakultak. A hagyományos balkáni városképet napjainkig a török hatás uralja. Az eltörökösö- dött településeken — a nyugateurópai városokkal ellentétben — nem alakultak ki városszervezö tengelyek, igazi központok. A negyedek, sokszor szinte összeépült falvakként, az egyes mecsetek köré szerveződtek. A mecsetek szomszédságában épültek fel a karavánszerá- jok, a sokkupolás fürdők, s ott zsibongott a bazár, amelynek boltként is szolgáló műhelyeiben iparosok, kézművesek kínálták portékáikat. Ez a keleti városkép leghívebben talán a Jugoszlávia déli részén, a Meto- hijai-medencében fekvő, albánok, szerbek, törökök, macedónok által lakott Prizrenben őrződött meg. Az egy-kétemeletes házak szövevényéből kimagasodó tucatnyi minaret felkiáltójelként figyelmeztet a történelmi féimúltra. A hercegovinál Mosztárban az utóbbi években helyreállították és újra megnyitották a bazár kis boltjait, a kissé dísz- letszerúre sikeredett bazárnegyed- ból azonban éppen az eredetiség hiányzik, ami a kopottabb, rendezetlenebb prizreni utcákban, mecsetekhez ragasztott boltokban még érzékelhető. A törökök honosították meg a Balkánon mindenfelé látható, favázas, emeleti részükkel az utca fölé kiugró lakóházakat. Az emeleti zárt erkélyek ablakaiból figyelhették egykoron a török asszonyok az utca életét. Ezt a háztípust sajátos módon átvették, és csekély változtatásokkal, díszítésekkel átalakítva magukénak vallják a délszlávok, görögök, albánok is. Ezek a kiugró emeletú, az amúgyis keskeny utcákat fölfelé méginkább összeszúkítő házsorok jellemzik a bulgáriai Tirno- vo és Plovdiv, a dél-jugoszláviai Ohrid, a Görögország északnyugati részén fekvő Kastoria, az albániai Berat és Gjirokaster óvárosát. A házakat a XVII—XIX. században kereskedők építtették, akik a balkáni termékeket Trieszt, Bécs, Lipcse vásárain adták el. Visszafelé mindennél értékesebb „portékát” hoztak magukkal, ők ismertették meg szülőföldjükön a modern európai eszméket, stílusokat. A kereskedőházak oromzatának török épületeken ismeretlen ívelt vonalát eredetileg talán német polgárházak bútorairól lesték el a balkáni kereskedők. Az Ohridi-tó fölötti domboldalra épült házakat Ivó Andric egy ünnepség kíváncsi nézőihez hasonlította: ágaskodnak, egymás fölé magasodnak, hogy részesüljenek a kilátásból, a napfényből. A házakon csak a homlokzati élek és az ablaktámlák sötétbarna gerendái A prizreni török fürdő sejtetik a favázas szerkezetet, különben a bolgár városokban sárgára, kékre festett, az albán városokban pedig vakító fehérre meszelt homlokzatok rejtik az épületek vázát. Balkánszerte hasonlatosak a nyereg- és sátorforma variálásával változatossá tett, a mediterrán vidékekről ismert, kúpcseréppel fedett tetők is. Sajátos okok magyarázzák a Balkán néhány vidékén elterjedt kőépítkezést. A fátlan karsztpusztaságban természetes a környező szürke sziklavilágba belevesző kőházak látványa. Az albánok lakta területeken azonban ott is kőből építkeztek, ahol különben elegendő fát adtak az erdők. Az albán települések erőd- szerű, sokszor csak lőrésnyi ablakszemekkel tagolt házai, a kullák, elsősorban nem a külső ellenséggel szembeni védelmet szolgálták, hanem az albánok közt dívó vérbosszú szokására emlékeztetnek. Hasonló jellegű házakban laktak azok az albán kereskedők is, akiket a XVII. században telepítettek le a törökök a szülőföldjüktől távol, a Tirnovo környéki mészkőfennsíkon. A nevében is betelepített lakóira utaló település, Arbanaszi elbolgároso- dott népessége ellenére is kiválik a környező falvak sorából. A legkülönfélébb hatások az Európa nyugatibb részeivel is kapcsolatot tartó és az Adriához is közel fekvő boszniai városok képében fonódnak ösz- sze. A mosztári minaretek látványához a dalmát tengerpartot vagy a szentendrei barokkot idéző pravoszláv templomtornyok társulnak. Az újabb negyedekben pedig a monarchia éveiben épült „neo-mór” stílusú paloták próbálják túllicitálni a török negyed keleties hangulatát. A balkáni települések valódi világától azonban nem ezek a paloták, még talán nem is a mecsetek fölé magasodó új panel házak vagy az NSZK-t megjárt vendégmunkások alpesi stílusú családi házai ütnek el leginkább. A zajos, nyüzsgő, élettel teli, néha valóban „balkáni” városok hangulatától a skanzentisztaságúra restaurált óvárosok idegenek. NEMERKÉNYI ANTAL 33
