Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
Az európai művelődéstörténet érdekes forrásai az emlékkönyvek, amelyeket album amicorum néven is emlegetünk. Ez a kifejezés már a XIII. századi latin szótárakban is előfordul, jóllehet ilyen könyvet ebből az időszakból nem ismerünk. A szóösszetétel e korai előfordulása alapján néhány szakember az antik barátságkultusz középkori továbbélését látja bizonyítottnak. Feltételezik, hogy a barátság írott formában való megörökítésének szokását a kolostori barátok között kialakult úgynevezett imatestvériség intézménye tartotta fenn. A mértéktartób- bak a valójában csak a XVI. század óta ismert emlékkönyvek közvetlen előzményét a nemesi családok leszármazási tábláit tartalmazó kötetekben (liber gentilitii) látják, melyeket hivatásos címerfestők, képírók rajzoltak a megrendelők számára. Az emlékkönyvek divatja Anglia, Németalföld, a német fejedelemségek és a skandináv országok protestáns egyetemein bontakozott ki. A más tájakról érkezett diákok elsősorban barátaikat, tanáraikat kérték fel arra, hogy emlékkönyveikbe emlékező és emlékeztető sorokat írjanak. A szokást átvették más vallású diákok, idegen országokat bejáró utazók, messze- földön híres mesteremberek is. Az emlékgyűjtés divatja a XVIII, század második felétől a biedermeier kor végéig virágzott, sok díszes emlékkönyv maradt fenn e korszakból. Voltaképpen az emlékkönyvcsaládba tartoznak még a leginkább a XVIII — XIX. századból származó kéziratos versgyűjtemények, illetve azok a családi és hivatalos vendégkönyvek, amelyekbe a vendégül látott nevezetes személyiségek dedikációit szokás kérni. A sztárok aláírásának, fényképének gyűjtése ugyancsak e régi módi kései hajtása. Az emlékkönyvek sajátossága, hogy lényegében változatlanok évszázadokon át, de a hagyomány megszabta kereteken belül igen tág tere nyílik a változatoknak. Bizonyára éppen a kötött és rugalmas szerkezeti és tartalmi elemek szerencsés összekapcsolása lehet a műfaj hosszú életének a titka. Az emlékkönyv lehet fólió és miniatűr méretű, de többnyire zsebkönyv alakú. A bársony, brokát, selyem vagy papír kötésű köteteket felirattal, évszámmal, monogrammal is ellátták, kívánság szerint, akár előre készítették el az üres lapokat tartalmazó albumokat, akár utólag köttették be az összegyűjtött lapokat. Az is előfordult, hogy nem könyvformában, hanem dobozkában őrizték az emléklapokat. Az emlékkönyv szerkezete laza, mert nem a kronológiai, hanem a hierarchikus rend volt a fontos. Ezért találkozunk olyan példányokkal, amelyekben hátul több a tartalom, mint elöl. A bejegyzésre méltó barátok, ismerősök szerénységből üresen hagyták az első oldalakat. A kötet legelején szokás volt a bemutatkozás és a bejegyzésre való felkérés, de sok olyat ismerünk, ahol ez a rész nem található meg, a tulajdonos önmagát csupán monogramjával, családi címerével jelölte. A további oldalakon jeles mondások, szállóigék, életbölcsességek, klasszikus szerzőktől vagy a bibliából vett idézetek szerepelnek, majd a bejegyző megemlékezik a kötet tulajdonosával közösen átélt élményekről, időszakról. Elmaradhatatlan a bejegyző aláírása, a bejegyzés idejének és helyének feltűntetése. Az ember életének dokumentuma, sajátos naplóféle is az emlékkönyv. Az igazi naplótól azonban különbözik, mert az előbbinek egyetlen szerzője van, az utóbbinak számtalan, az előbbi prózában íródik, az utóbbi többnyire kötött poétikai formában, az előbbi címzettje maga a szerző, esetleg az utókor, az utóbbié a jóbarát. Az emlékkönyv mégis követi a tulajdonos életútját, legalábbis annak megörökítésre méltó pillanatait. A szövegeket gyakran kísérik illusztrációk. Az ügyesebbek maguk rajzoltak, festettek az írás mellé vagy külön oldalra, az ügyetlenebbek másokat kértek fel a díszítésre. Igen gyakori díszítőelem a címer és az embléma. A XVI—XVII. századi kiadók, az igényeket felismerve olyan albumokat adtak közre, amelyekben a korabeli címer- és emblémagyűjtemények mintáit követve kész formákat kínáltak, s ezek teret hagytak további átdolgozások számára. Egy lyoni kereskedő már 1560- ban forgalomba hozott olyan könyvet, amelyben az ókori hősök portréja mellé kellett odaírni a kiválasztott és megfelelőnek tartott jelmondatot, megemlékezést. Jost Amman 1579-ből származó címerkönyvét MLEKKONYVBE ENNYI ELÉG Részletek Cornides Dániel emlékkönyvéből, XVIII. sz. nn
