Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
KANNÁK edény, de elsősorban a fedő alakja. A körteidom a rézedények esetében tipikus török forma, a kancsó fedele pedig a török férfiak jellegzetes viseletére, a turbánra emlékeztet. A kanna tehát, bár 1809-ben készült, a reneszánsz és a török iparművészet stílusjegyeit viseli magán. Mindkét irányzat nagy hatással volt a magyar kézművességre, a hímzésre, az ötvösségre, a kerámiára, a rézművességre. A kannát Jäger János debreceni rézműves készítette. Az unicornis-dísz ötletét valószínűleg a városban 1772-től működött „Arany Egyszarvú" patika adta. A mesterség apáról fiúra öröklődött a Jäger családban, ugyanis múzeumi elhelyezéséig a bagaméri eklézsiában volt egy kanna, ami Jäger József munkáját dicséri. A vörösréz bortartó kanna teste körteidomú, szájperemén sárgaréz, cakkozott öv fut körbe, a fedő hólyagosán képzett, oldalán levélkoszorúban ez a vésett felirat áll: „A Bagaméri helvét hitvallású Egyháznak Úr Asztalához készítette n. Vetési János, Isten ditsöségére! 1855". A rézedények használatának virágkora a XIX. század végén lezárult, a háztartásokban elterjedtek a zománcozott edények, ezek viszont nem voltak alkalmasak az úrvacsorái bor tartására, így érthető, hogy a debreceni Kistemplom az 1900-as évek elején rézkancsót csináltatott, melynek formája, díszítménye a szecesszió stílusának jegyeit viseli magán. A biharugrai gyülekezet egy hatalmas méretű vörösréz kantát csináltatott egy debreceni mesterrel, felirata szerint 1949-ben. Ha ránézünk erre a hetven centiméter magas kantára, az az érzésünk, hogy száz évvel korábban készült. A díszítmények határozottan a copf vagy a klasszicista stílusra jellemzőek. Az edény alakja emlékeztet arra a virágfüzéres vázára, ami a debreceni Nagytemplom szószékének hangvetö- jét díszíti. A rézműves minden bizonnyal innen vette a mintát a kanta alakjának megformálásához. A rézedények ismertetése során gyakran utaltunk Debrecenre. Ez nem véletlen, mert a városban a XVII. századtól kezdődően dolgoztak rézművesek, igaz, hogy csak egy-két mester. Ugyanez a helyzet a XVIII—XIX. században. A levéltári adatok szerint 1770—1847 között sem nőtt a rézművesek száma hat fölé, mindenesetre aki rézedényt akart csináltatni, annak Tiszántúl ipari centrumába, Debrecenbe kellett jönnie, mert itt találhatott mesterre. A debreceni rézművesek a XVII. században mind magyar származásúak voltak. A XVIII, század végén tűntek fel az idegen, főleg német nevű mesterek, köztük Bribach János és a Jäger család. TAKÁCS BÉLA Tiszamogyorósi kehely Panyolai kanna Tiszaigari keresztelő kancsó Debreceni kanna 33
