Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
Mayer Gy. felvétele, 1850 k. Vizitkártya Disdéri felvétele Strei isky verzója célból, de a fényképezés elterjedésével az olcsóbban előállítható fotó vette át ezt a szerepet. Ebből a korból nagyon sok családi album került elő, amelyekben a rokonsághoz nem tartozó ismert személyiségek fotóit is megtalálhatjuk. Nem volt ritka esemény az sem, hogy díszes albumokba kötve húsz-harminc vagy még több közéleti ember portréját együtt kínálták megvételre a fényképészek. Veress Ferenc 1855-ben Erdély nevezetesebb személyiségeinek albumára, Scháffer és Réthy fényképészek 1865-ben az Országbírák arcképcsarnokára, ugyancsak ekkor Schrecker Ignácz az Akadémiai tagok albumára, 1867-ben pedig az Országgyűlési képviselők emlékalbumára gyűjtött előfizetőket. És bizonyára talált is, mert az albumok elkészültek, közgyűjteményeinkben egy-egy példány megtalálható belőlük. Az ehhez hasonló vállalkozások azt igazolják, hogy a fotó-műkereskedelemben hosszú ideig elsősorban a híres emberek portréfotói iránt volt igény. A portréfénykép népszerűségét fokozta Disdéri francia fotográfus találmánya, a vizitkártya. Ez nem más, mint a névjegykártyát helyettesítő kisméretű fénykép. Az 1854-ben szabadalmaztatott újdonság hazánkban is gyorsan közkedveltté vált. Az emlékként megőrzött „látogató-jegyekből" gazdag gyűjtemények születtek, amelyek arcképcsarnokként vonultatják fel a XIX. század ismert és ismeretlen polgárait. Sokan kedvtelésből gyűjtötték a portréképeket, köztük nem kisebb személyiség, mint Erzsébet királyné. Az 1860-as években megalapozott gyűjtemény sajátos módon gyarapodott: a Bécsből szolgálati helyükre induló császári diplomaták feladatul kapták, hogy a világ minden részéből hozzák a híres emberek és a szép nők portréit. Az arcképek azonban ennél sokkal fontosabb társadalmi funkciót kaptak már a múlt században is. Simonyi Antal fényképészünk az 1855-ös párizsi világkiállításról tudósítva beszámolt a magyar olvasóknak arról a kísérletről, amelyet „Lavater professzor szenvelmi arctana” címmel mutattak be. A tudós jellemeket, indulatokat, lélektani helyzeteket rögzített és elemzett külső jegyek, portréfelvételek alapján. Az ugyancsak Párizsban élő Demény György szintén az arc kifejezőképességét tanulmányozta a fényképezőgép segítségével. Több képsorozatot készített a Siketnéma Intézet megbízásából, azt illusztrálva, hogyan változik az arc beszéd közben. A kriminalisztikában már 1866-ban eredményesen alkalmazták a portréfényképezést. Szegeden Landau, majd Bietler fényképész, Kaposvárott 1887-ben Langsfeld Mór fotográfus felvételei alapján azonosítottak több bűnözőt, illetve áldozatot. Az ezredfordulóra pedig külföldi példák alapján hazánkban is összeállították a rendőrség „portrégyűjteményét". A nyomozásban 21
