Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
kút felett finom vonalú kupola. Puritán a belső tér, de a nemes egyszerűségű falakat átjárja az egymást követő korszakok szele; egymással szemközt egy-egy korinthoszi és dór oszlopsor, köztük néhány „új", Vili. századi pótlás. Sajátos látvány Bahira szerzetes kolostora, amely nevét a Mohamedet spiritizmusra inspiráló aszkéta papról kapta. A romok között főleg az ókeresztény templom maradványai vehetők ki, jól látszik a félköríves szentély és a főbejárat. Szintén korai katolikus emlék a katedrális, de más korszakot, más kultúrát idéz. 512—513-ban épült, bizánci stílusban, bizánci mesterek keze nyomán. Az ókeresztény templomok egyik legrégibb formáját őrzi négyszögletes alaprajza, három félköríves szentélye. Kupolája 36 méter magas, átmérője húsz méter volt. Két görögkeleti vértanú, Szt. Szergiosz és Bacchosz emlékének szentelték az épületet. E formából sokat merített később az iszlám szakrális kultúra. A múlt században egy francia kutató még teljes épségében írta le a katedrálist, a hozzá csatlakozó kolostorépülettel együtt. Útban a citadella felé, egy tér közepén áll a Nabbateus-kapu. Ez az építmény is egyedülálló a maga nemében. Érdekessége, hogy nem a római eredetű épületet arabi- zálták, hanem korábban épült. Mára bizonyosan tudjuk, hogy egy nabbateus uralkodó, II. Rabbei király palotájának volt a kapuja, (ve akkora, hogy kisebb hajók is átférnének alatta. Felső szintjén a pillérek felett szobák vannak. A mai kor apró arab házikói pedig rátelepültek a kapu szögletes falaira. A település déli szegletében helyezkedik el a legmonumentálisabb épületegyüttes, a citadella. A hatalmas külső falak alatt mély árok fut körbe, igazi fellegvárhoz illően híd vezet a tágas kapuhoz. A bejáratnál a néhány négyzetméternyi mozaik festményként hat. Roppant boltíves folyosókon indulunk el, akár harci szekerek járhatnának rajta. A felszínre bukkanva meredek lépcsők vezetnek a külső gyilokjáróra. A többi keleti erődhöz hasonlóan ez is a keresztesek elleni harcok idején bírt a legnagyobb hadászati jelentőséggel; ám története jóval régebbre nyúlik vissza, ahogy az egyik toronyban talált leírás hírül adja. Az egyes korok emlékei jól elkülöníthetők. A bástyák fejlett katonai építészetre utalnak, a hatalmas épület sarokkövei között van öt méteres, faragott sziklatömb is. A külső folyosókon ajtó- nyi lőrések, alattuk jól kiépített lőállások. A lépcsők, ívek, belső ablakok minden faragása ép. A folyosók fala mentén a számtalan római emlék, a finoman munkált oszlopfők, kőszobrok, sírkövek, mind-mind az ezerhétszáz évvel ezelőtti korról mesélnek. A később érkező arab hódítók a négyszögletes várudvar felé nyíló kapukat befalazták, hogy a legbelső teret ezzel védjék az ellenséges behatolás ellen. Erre szükség is volt, mert a XII. században két alkalommal keresztes hadak támadtak Boszrára. A Ili. Baudouin vezette seregek azonban mindannyiszor sikertelenül jártak. A támadók örökre hátat fordítottak, de a citadella megrongálódott, s már nem volt alkalmas 18 a város megvédésére, ezért a külső bástyák számát kilencre növelték, és ebből az időből származik a várárok, a felette függő hidakkal. Az erősen emelkedő, római építésű emeleti folyosó végén nyitott, oszlopos csarnokon át vezet az út, s máris a várudvar tárul elénk, az a páratlan látvány, ami e belső teret kitölti. A világon egyedülálló amfiteátrum áll itt, mely emelkedő nézőterével nem domboldalra támaszkodik, hanem a citadella falaira. A színház nem kizárólag elhelyezésének köszönheti a méltó csodálatot, hanem arányainak, letisztult formáinak is. Érzékelteti mindez a korabeli Boszra jelentőségét az antik birodalomban. Nem sokkal az Arab Provincia megalakulása után, a II. században épült e kolosszus, és hála különleges elhelyezésének, mindmáig szinte teljes épségben áll. Az arabok védelmi célokból földdel töltötték fel a nézőteret, s ez a művészi értéket semmibe vevő művelet segített konzerválni az építményt. Bármely pontról nézve tökéletesen arányos a 15 ezer néző szórakoztatására alkalmas amfiteátrum, egyike a létező legnagyobbaknak. Meredeken emelkedő nézőtere a félkörnél nagyobb ívű, s bár fentről a játéktér valószínűtlenül távolinak látszik, itt is kristálytisztán hallani a lenti hangokat. Az ötven méter hosszú színpad mögött kettős oszlopsor vonul, oldalain korinthoszi párkányzat fut végig — mindez a látvány hatásán túl az akusztikai hatás fokozását célozta. A színpad felől három bejárat látható, ezeket társadalmi-nemzeti hovatartozás szerint használhatták a látogatók, egy közülük a külföldieknek, egy a helyi előkelőeknek, egy a boszrai köznépnek volt fenntartva. A jobb oldalon a boltozat alatt a díszvendégek számára öt páholy készült, a további páholyok a nézőtér első galériáján helyezkednek el. A nézőtér három részre tagozódik, s ezeket széles járdák választják el egymástól. A legfelső sor felett kettős dór oszlopsor halad körbe, amely félig fedett párkányt alkotott. Más amfiteátrumokban ismeretlen az az eljárás, ami itt a nézőket és a színészeket védte a naptól, esőtől; selyem fedte a nézőteret, deszkatetőzet a színpadot. Illatosításról is gondoskodtak, a parfümös vízzel telt edényeket e kárpitra aggatták. A korabeli színtársulat repertoárját a színház felügyelője hagyta jóvá. A színészek siker esetén az előre kialkudott bért kapták, ha azonban elmaradt a tapsorkán, a művészek üres kézzel távoztak előadás után. A római hódítókat Noé unokájának, Arámnak ivadékai, az arameusok követték e földön. Ez a Mezopotámiától keletre élő nép (nyelvük határaikon túl közvetítőként is szolgált) négy évenként az olimpiai játékokhoz hasonló ünnepségeket rendezett az amfiteátrumban. Ennek során áldozatot mutattak be a nabbateus isteneknek, majd a test és szellem kiválóságai léptek színre. A sok évszázados csend után napjainkban ismét színészek, énekesek, táncosok lépnek színre a nyári fesztiválon, hogy mind többeknek hirdessék Boszra kincseinek örök dicsőségét. KOVÁCS ANDRÁS A nagymúltú iskolavárosban már a XIX. század elején megindult a muzeális tárgyak, emlékek gyűjtése. A református főiskola régiséggyűjteménye 1814-ben alapozódott meg. Később a bencés gimnáziumban is gyűjtemény létrehozásán fáradoztak. Az ipartörténeti anyagot az ipartestület őrizte, az egykori városházán levéltár működött. Az Esterházy család levél-, könyv-, fegyver-, hintó- és más gyűjteményeinek a kastély és udvara adott otthont. Kisebb, de jelentős magán- gyűjtemények is kialakultak. A közhasznú múzeum létrehozásának gondolatát először Borsos István professzor vetette fel 1903- ban, a Pápai Hírlapban. Ezt a javaslatot a pápai direktórium 1919. július 19-én kelt kérvénye követte, amelyet a Közoktatásügyi Népbiztosságnak címeztek. Ebben írták, hogy „az 1918. év folyamán elhagyott történelmi nevezetességű pápai Esterházy várkastély a március 21-iki forradalom után ... lefoglaltatott.” Kérésük: „egy városi múzeum létesítését engedélyezni méltóztas- sék.” Az új „városi múzeum" azonban csak 1960- ban alakult meg a várkastély néhány termében, mostoha körülmények között, Jászai József pedagógus áldozatkész munkájával és a város akkori vezetőinek támogatásával. 1964. január 1-től a múzeum a megyei múzeumi hálózat irányítása alá került, Mithay Sándor tapasztalt muzeológus és régész vezetésével. Az 1965-ben kialakított és 1968-ban bővített állandó kiállítás ma már ismét felújításra szorul. Az 1964-ben az ezret alig meghaladó tárgyat számláló gyűjtemény 1984 végén már majd 15 ezer régészeti, történeti, néprajzi tárgyat és egyéb forrásértékű dokumentumot őriz, amelyek a városból és a volt pápai járásból származnak. Az újabb kutatásokból biztosan tudjuk, hogy a régebbi történeti és a szak- irodalomban általánosan elterjedt elképzelés téves: Pápa középkori várát, a belső várat a XVIII, században a védőművek kivételével nem rombolták le, hanem szervesen beépítették a mai kastélyba. Esterházy Károly egri püspök a XVIII, század második félében nemcsak a család pápai rezidenciájának adott igazán tetszetős külsőt, de a város rendezésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A Pápa nevet viselő Árpád-kori falu helyén a Garaiak felépítették lakótornyukat, majd lakószárnyakkal bővítették azt. A család nádori ágának kihalása után Zápolya János, Török Bálint és Martonfalvay Imre építkezései jelentősebbek. Tevékenységük eredményeként alakult ki a késő középkori vár. Az Esterházy család földes- uraságávai (1624-től) új fejezet kezdődik a város és a vár történetében. Ettől az időponttól kezdődően olyan forrásokkal rendelkezünk a vár belső és külső formáját, funkcióját illetően, amelyek nem gyakoriak a magyar kultúrtörténetben. A
