Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
„Ő folyton fejlődik, de visszafelé. / Mikor más ember kitombolja magát — ő dolgozik. / Mikor más emberfia köszvényein tanulmányozza az ifjúkor reminiscentiákat — ő megházasodik. / Mikor más ember férjhez adja unokáit — / ő gyermekeit keresztelteti meg. / Mikor más ember naponként egy sétát tesz a promenádra / s ott korához illő köhécseléssel tölt el / egy félórát a napon — ő Szuezben reggelizik — / Panamában ebédel és Budapesten vacsorái... / Lesseps úr — hová fog vezetni? / Ha így folytatja — ön húsz év múlva szopni fog." — Ezekkel a verssorokkal fogadta a korszak híres élclapja, a Borsszem Jankó 1885 augusztusában a hazánkba érkezett Ferdinand de Lessepset. A neves férfiú egy francia küldöttség élén érkezett az akkori Iparműkiállítás megtekintésére. Mivel ez a bemutató volt a kiegyezés utáni első országos kiállítás, a rendezők azt várták, hogy a külföld is felfigyel hazánkra, de inkább csak néhány környező országból érkeztek látogatók. A száz éve érkezett francia küldöttséget kitörő örömmel fogadták. Az írókból és művészekből álló csoportban helyet kapott Coppée, a híres költő, Delibes és Massenet zeneszerző, Berardi és Ulbach hírlapíró, Dreyfuss színműíró és mások. A legnagyobb érdeklődés természetesen Lessepset övezte, vidéki kőrútjukon mindenki megcsodálhatta ékesszólását, izzó temperamentumát, megkapó személyiségét. Pedig a jeles úriember ekkor tizenhárom gyermek apjaként már nyolcvanadik évét taposta. Nevét világszerte tisztelet és megbecsülés övezte. A budapesti élclap alkalmi versfaragója találó sorokat vetett papírra, hiszen Lesseps „igazi" élete jóval negyvenéves korán túl kezdődött. A Versailles-ban, 1805 novemberében született Lesseps, apja példáját követve diplomáciai pályára lépett. Alexandriában, Madridban, majd Rómában képviselte hazáját. 1849-ben keserű csalódások után otthagyta a külügyi pályát és anyósa birtokára vonult vissza. Önkéntes száműzetéséből egy újsághír rázta fel. 1854 júliusában ugyanis meghalt Egyiptom uralkodója, Abbasz pasa, s utóda az a Szaid pasa lett, akit még alexandriai alkonzul korából meghitt barátjának tekinthetett. Ezért sikerrel kecsegtetett régi vágya: víziutat nyitni a Földközi- és Vörös-tenger között, jelentősen lerövidítve ezzel az Európa—Ázsia tengeri útvonalat. Lesseps jól ismerte az egyiptomi helyzetet s tudta, hogy a közlekedés a szuezi földszoroson a több évszázados módon zajlik. A Kairó és Szuez közti 113 kilométeres távolságot az utasok ugyan egy négytengelyes omnibuszon tették meg, de csomagjaikat tevék szállították. A Távol-Keletről érkező hajók rakományát a szuezi kikötőben tevekaravánokra pakolták, és a Kairótól mintegy 193 kilométer távolságban lévő Mahki r mudie-csatornáig vitték, itt dereglyékre rakták át, s az alexandriai kikötőbe vontatták, hogy ott ismét tengeri hajókra kerüljön. Történt ez annak ellenére, hogy a szuezi csatorna terve már a fáraókat is foglalkoztatta, sőt I. Sethi fáraó meg is építtette az első víziutat a Vörös-tengertől a Keserű tavakig, s onnan tovább a Nílusig. A történelmi források szerint Nekao fáraó, Dareiosz és A Panama-csatorna terve Xerxész perzsa királyok, Umar ibn al-Aszi arab hadvezér és még jónéhány uralkodó vezényelte ki emberek ezreit a víziút kiásásához. A régi csatornákat betemette a homok, s ezért a XIX. században ismét felvetődött ötlet fanatikusainak teljesen új megoldást és nyomvonalat kellett keresniük. Lesseps szervezőmunkája, ügyes politikai fogásai és személyes varázsa nélkül aligha valósult volna meg ez a nagyszabású vállalkozás, de az előkészítést, a tervezést és a műszaki munkálatokat mások végezték el. Közülük Pere Enfantin francia és Alois Negrelii olasz mérnöké volt a vezető szerep. 1846 novemberében az ő vezetésükkel alakult meg az első, a Szuezi-csatorna kutatását szorgalmazó társulat. Lesseps az új pasától kapott kedvező válasszal a tarsolyában tüstént Egyiptomba utazott. A világ és a csatorna tervét dédelgető mérnökök legnagyobb csodálkozására 1854 novemberében Szaid pasa aláírta a csatorna építéséről szóló koncepciót. Ezek szerint az építésre és a nagy víziút működtetésére nemzetközi társaságot kell alapítani, s ez a Szuezi-csatornát az elkészültétől számított 99 évig birtokolja is. Lesseps úgy vélte, mostmár csak a szükséges tőke előkerí- tése a probléma, de tévedett. A világpolitikai élet eseményei, de főképpen az angol—francia érdek- ellentétek-hosszú ideig lehetetlenné tették a munka megkezdését. 1859 áprilisában Lesseps jelképes kapavágásával mégis megindult az építkezés. Fellahok tízezrei ásták a földet, de a gigászi munka befejezéséhez egyre több emberre lett volna szükség. Ekkor jelentek meg azok a hatalmas „acélszörnyek”, amelyeket a Couvreux cég szállított az építőknek. A gőzmeghajtású kotrógépek jól állták a forró homok és a kemény sziklák ellen vívott csata próbáját, s ezeket még nagyobb teljesítményű, külön a Szuezi-csatorna építésére kifejlesztett szívó-kotrógépek követték. Lesseps azt ígérte a részvényeseknek, hogy az első hajó 1868-ban úszik át a csatornán, de végül az ünnepélyes megnyitást 1869. november 17-re tűzték ki. Ezen a nevezetes napon államférfiak, tábornokok egész sora jelent meg, s ott volt. I. Ferenc József is. A díszlövések, üdvrivalgások közepette a L’Aigle nevű hajó tette meg elsőként a víziút 160 kilométeres távját. De közvetlenül mögötte, minden díszítéstől és hírveréstől mentesen már ott úszott az angol Hawk kereskedelmi hajó is, amely kábeleket szállított. A világhírnév mellé hatalmas üzleti siker is társult. A Társaság rövid ideig tartó anyagi gondok után virágzásnak indult, s a tőkés világgazdaság legjövedelmezőbb vállalkozása lett. A párizsi tőzsdén az eredetileg ötszáz frankot érő részvények ára ötven év alatt 17 ezer frankra emelkedett. r>R
