Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
kiáltások mellett olyan magyar klasszikus művek sorozatával is érdemes lenne foglalkozni, amelyeket nem az irodalmi forma tesz remekké, hanem az ember, a társadalom, a világ, amelyet tükröz." Az írás — akár irodalmias, akár tudományos formában — Erdei számára mindig csak eszköz. A célul kitűzött paraszti polgáriasodás, az „emberibb élet" mindenekelőtt mélyreható társadalmi változásokat feltételez, s ez nem képzelhető el politikai átalakulás nélkül. Erdei életútjának ez a felismerés talán a legdöntőbb meghatározója, s ez az alapja e pályakép belső egységének még akkor is, ha ez a fölszínen talán nem is mentes az ellentmondásoktól. A szellemi alkotó munka és a politikai porondra lépés alternatíváival kapcsolatos viták és dilemmák a népi mozgalmat szinte végigkísérték. Erdei 1937-ben A szabadság politikája címmel foglalta össze talán legjellemzőbben álláspontját: „Kimondott és leírt szavak, legyen bármilyen nagy az írói hatásuk, nem fegyverek ebben a harcban, csak to- borzó kiáltások” — írta a népi írók legjelentősebb fórumában, a Válaszban megjelent cikkében. Sajátos nézőpontjából pontosan érzékeli az írók munkásságának ellentmondásos eredményét: „ha nem politikailag vetjük mérlegre a hatást, úgy a legszebb erőfeszítéseknek kell elismernünk”. Politikailag viszont „megnövelte a reakciót maga ellen, minden hasonló törekvés ellen . ..” Hogy Erdei milyen kétségek közt mérte fel a mozgalom útját, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ugyanebben a cikkben ezt is leírta: „politikai hatása egyetlenegy volt ennek az írói hősiességnek: felkeltette olyan emberek érdeklődését, akikre szükség lesz a politikai harcban és közelebb hozta egymáshoz őket." Értékelése tehát még egy cikken belül is különbözhet aszerint, hogy vágyaihoz vagy a realitásokhoz méri-e az irodalom fejleményeit. Tudja, hogy az írók nem politikusok és nem is lehetnek azzá. Tudja, hogy a változásokhoz politikai mozgalomra lenne szükség. De azt is látja, hogy ebben az időszakban az irodalom szinte egyedül nyújt keretet a társadalmi törekvések nyílt megfogalmazásához. Ezért ítéli meg végül egyértelműen a szélesebb sodrású folyamat egészét: „Bizony politika itt az írás”. A perbe fogott írók műveire utalva pedig így ír: „Az irodalom tekintheti irodalomnak a megbélyegzett műveket, a történelem előtt hősies politikai tettekként fognak megállni. Az írók megtették, amit tenniük kellett, sőt köteles hűségükön fölül azt is vállalták, amit csak a politikai harcok embereitől vár el az ember; most már a gyakorlati politika emberein a sor, hogy folytassák.” Ez az elismerés egyúttal leszámolás az irodalom társadalmi esélyeit hagyományosan túlbecsülő nézetekkel, saját nézeteivel is, és ezáltal előfeltétele az irodalom igazi megbecsülésének. Az átértékelés bizonyítja, hogy Erdei korábbi elvárásai nem valamiféle szűklátókörű, eszközirodalmat igénylő elképzelésre épültek. Tisztában volt azzal, hogy — harcos társadalmi-politikai törekvései ellenére — a „nagy mű témája mindig a teljes és általános érvényű humánum". Az irodalom küzdőtérré válásának okát ezért nem belső tényezőkkel magyarázza, hanem külső, társadalmi okokkal. „Hőskorunkban minden írói, illetve irodalmi volt, tehát mindenki többé- kevésbé író lett... íróként szerepelt mozgalmunkban az is, aki pályája törvényeinél fogva inkább tudós vagy politikus volt...” — foglalta össze Erdei (saját tevékenységére is célozva!) e kor sajátosságát. Ehhez azonban arra is szükség volt, hogy az irodalom lehetővé tegye a rajta túlmutató feladatok vállalását is. Erre a nyitottságra utal a Németh László hetvenedik születésnapját köszöntő Erdei: „Az íróság kezdettől fogva mindmáig határos más társadalmi szerepekkel. Amióta létezik önálló írói hivatás, azóta mindig kapcsolódik ez ilyen szomszédos hivatásokkal: sámán, pap, krónikás, professzor, tudós, próféta, ismeretterjesztő, orvos, politikus, agitátor, hittérítő, komédiás, mulattató, művész és színész. És úgy is lehet mondani, hogy minden íróban mindig van valami ezekből a társhivatásokból, csak egyikre az egyik, a másikra a másik a jellemző.” A tétel igazságát Erdei sajátos módon bizonyította saját pályafutásával, azzal, ahogyan érvényességére megfordítva is példát adott: politikusként és tudósként is mindig író is volt. (Erdei Ferenc születésének 75. évfordulója alkalmából közművelődési írásaiból válogatást jelentet meg a Múzsák Kiadó.) GRÓH GÁSPÁR
