Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
Mark Twain és Mark Twain 1901-ben A százötven éve született Mark Twain 1899 tavaszán egy hétig Budapesten vendégeskedett. A korabeli újságok részletesen leírják az író programját, a nagy port kavart látogatás majd minden eseményét. Mark Twain ismert író volt már ekkoriban Magyarországon. Regényei közül jó ideje közkézen forgott a Koldus és királyfi, a Tom Sawyer és az örökifjú Huckleberry Finn, a Pesti Napló ezekben az években közölte egyik útirajzát, az Egyenlítő mentén címmel. A napi- és hetilapokban gyakran találkozhattunk nevével, mondásaival, apró történeteivel, bár igaz, hogy ezek jó része német újságokból átvett fordítás, és igaz az is, amit Mark Twain egyik hazai mél- tatója írt, hogy a kétszeres fordítás során nemegyszer elveszett az író humorának lényege. Mark Twain szerette a sikert és a pénzt, élete mégis kudarcok és anyagi csődök sorozata — mi mást tehetett volna, mint hogy kineveti saját magát és lóvá teszi azokat, akiket idáig elkerült a kudarc és a csőd. Az egyre fenyegetőbb anyagi gondok elől, illetve azok megoldására előbb amerikai felolvasókörútra indult, majd világ körüli felolvasóutat szervezett. Eljutott Európába, DélAfrikába, Indiába, Ceylonba, Új-Zélandra és Ausztráliába. A felolvasás szinte mindenütt a bemutatás kínos kötelességével kezdődött. Mark Twain eleinte hagyta, hogy egy helyi közéleti nagyság mondjon róla néhány ostoba dicsérő szót, de idővel rájött, hogy sokkal hatásosabb, ha maga látja el ezt a feladatot. Egy kis kaliforniai bányászfalucskában egy kedvetlen, lomha bányász így mutatta be: „Semmit se tudok erről az emberről. Vagyis két dolgot tudok: az egyik, hogy még nem ült börtönben, és a másik (kis szünet után, majdnem bánatosan), hogy nem tudom, miért nem.” Máskor az előadóteremhez érve megállította a jegyszedő, és kérte a jegyét. „Odahajoltam hozzá — olvashatjuk Önéletrajzában —, és a fülébe súgtam: Én vagyok az előadó. — Jelentőségteljesen kacsintott, és hangosan megjegyezte, az egész tömeg hallatára: — Azt már nem! Eddig hárman mentek be ezzel a trükkel, de a legközelebbi előadó, aki ide beteszi a lábát, fizet.” Mark Twain természetesen fizetett. Remek előadó volt: tréfáival mindenütt lázba tudta hozni közönségét. Egyik „sikerszáma” Az aranykar című régi néger kísértethistória volt: meghal az aranykarú asszony, a férje elföldeli, de fösvénységében nem átallja éjszaka kihan- tolni. Kiássa a feleségét, „aztán eccerre hirtelen megállt (itt tartsunk jókora szünetet, vágjunk rémült, de figyelmes képet — tanácsolja az író a vicc mesélőinek), és azt mondta: — Szentsé- ges ég, ez meg mi?!” Síri hangot hall hátulról, amely azt kérdezi: „Ki szedte el az arany- kaaaaaart?!!!” A fösvény férfi menekülni kezd, de másodszor, aztán harmadszor is fölhangzik a kérdés: „Ki szedte el az aranykaaaart?” Most az előadó egy kis hatásszünetet tart, majd hirtelen lecsap egy előre kiszemelt személyre a közönség soraiból: „Te szedted el!!" Nem nehéz elképzelni, milyen frenetikus sikere lehetett a váratlan befejezésnek. A világ körüli előadássorozat végén Európában telepedett le: előbb Angliában vett házat, majd családostul átköltözött Bécsbe. Itt aztán kedvére élvezhette a császárváros századvégi forgatagát: részt vett szinte minden társasági összejövetelen, színházba, hangversenyekre járt, egy ízben Ferenc József császárral is találkozott. Gyakran megjelent a Parlament vitáin is; néhány éles hangú cikkben elemezte a Monarchia kül- és belpolitikáját. Bécsben több előadóestet tartott, amelyeken Freud is megjelent. Freudot nemcsak szórakoztatta Mark Twain humora, de közben árgus szemekkel figyelt, hogyan, milyen eszközökkel éri el az író-művész a kívánt hatást. Bécsben éri Mark Twaint a magyar újságírók meghívása, amelynek az író örömmel tett eleget. 1899. március 23-án érkezett Budapestre a Pesti Napló tudósítója szerint „egy hajlott derekú, hófehér öreg bácsi, akinek bajusza szinte kénsárga a pipázástól, afféle pápaszem alól kitekingető, pedáns beamter bozontos és szigorú tábornokszemöldökkel; ez Clemens Samuel úr, egyéb nevén Mark Twain, a nagy amerikai poéta és világhírű tréfálkozó mester.” A Nyugati pályaudvaron a Budapesti Újságírók Egyesületének küldöttsége fogadta, majd a vendégek a Duna-parti Hungária szállóba hajtattak. Délután részt vettek a sajtószabadság évfordulójára rendezett díszlakomán, amelyen jeles írók, újságírók és közéleti személyiségek jelentek meg. Jókai influenzája miatt nem tudott eljönni, de levélben üdvözölte a társaságot, Mark Twain pedig „legőszintébb üdvözletét" küldte. Másnap délelőtt a vendégek megtekintették a Parlamentet, a lipótvárosi Kaszinót, az író találkozott Rákosi Jenővel, akivel három fonográfhen- gernyi beszélgetést, szellemes szópárbajt vívott, valamint megismerte a „magyar Mark Twaint”, a humoros írásairól ismert Rákosi Viktort. Másnap fölkereste Bajza utcai lakásán a gyengélkedő Jókait. Huszonötödikén este került sor a budapesti látogatás fénypontjára, a lipótvárosi Kaszinóban tartott előadóestre. Erről így tudósít a Vasárnapi Újság: „Kevéssel nyolc óra után belépett Mark Twain a terembe, hol harsány éljenzéssel fogadták. Mikor a zaj elcsillapult, a hírneves író belekezdett az előadásba, és kis szünetekkel megszakítva elmondott négy humoros karcolatot, melyeket a közönség már mind ismerhet Mark Twain könyveiből, de amelyek — legalább a hatás tekintetében — újaknak tetszettek, úgy megelevenedtek az ő előadásában. Mert Mark Twain párját ritkító előadó. Otthonosan érzi magát a felolvasó asztal előtt, ahonnét csevegőn könnyedén hangzanak szavai. Az egész ember kész színészszámba megy. Megfelelő taglejtéssel kíséri szavait, amelyhez a szem és arckifejezés is mindig talál. S mikor másokkal folytatott humoros párbeszédeit adja elő, érvényre juttatja a különböző hangárnyalatokat is. Fáradhatatlan beszélő, aki önmaga élvezni látszik előadását.” A Pesti Napló tudósítója azzal kezdi beszámolóját, hogy a hangos éljen-kiáltások közt megjelenő író, miután fellépett az emelvényre, elővette tulaezüst óráját, szemüvegét, maga elé tette őket, és végignézett a társaságon. Azután fejét lehajtva, ujjaival megtámasztotta állát, mintha azon gondolkoznék, hogy mit is fog előadni. „Szinte megformálja a szavakat gesztusaival, időnként el-elhallgat, mereven maga elé 26
