Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
a bajuszpedrő bámul, s mintha abban a pillanatban jutott volna eszébe a folytatás, fölemeli a fejét, és egy pompás fordulattal szövi tovább lehetetlen, kacagtató történetét... Az egyik pillanatban komolyan zeng a hangja, majd .előrehajolva suttogni kezd, szinte kézbe veszi minden szavát, s mikor elér mon- dókája csúcspontjára, mely mögött kacagás is lappang, harsány hangon zeng a szava, aztán megint egy pillanatnyi szünet következik, majd az utolsó szó, és harsogva zúg a kacagás végig a hallgatóságon.” Ez utóbbihoz, a „harsogva zúgó kacagásához kívánkozik A Hét gunyoros írása. A hírre, hogy Mark Twain angolul fog előadni, a cikkíró fölteszi a kérdést: „Hányán tudnak a főváros színéből és javából angolul? Elenyészően kicsiny ezeknek a száma... És itt köszönetét kell szavaznunk a lipótvárosi Kaszinó ötletes rendezőinek, akik ezt a kérdést igen elmésen oldották meg. A nagy Mark Twain háta mögött ugyanis egy angol, hamisítatlan angol foglal majd helyet, akinek a föladata az lesz, hogy a fölolvasás ka- czagtató mozzanatainál a bajuszát pödörje. Szóval a fölolvasás sikere kétségtelen, és mi, hála a bajuszpedrőnek, továbbra is helyet foglalhatunk a művelt nyugati népek névsorában.” Ugyancsak A Hétben olvasható Mark Twain elképzelt beszámolója a budapesti vendégeskedésről: „Csütörtökön egy óra ötven perckor érkeztem meg a Lipótvárosnak Budapest nevű külvárosába. A pályaudvaron a kaszinó küldöttsége várt... A délutáni órákban magukkal vittek a budapesti újságírók palotájának megszemlélése végett. Itt egy igen kedves nemzeti játékkal ismerkedtem meg, az úgynevezett makaóval... De az élet nem állhat csupa mulatságból: este megtartottam a fölolvasásomat. Diadalom tökéletes volt. Alig jelentem meg a pódiumon, több úr kaczagógörcsöt kapott. Mások már első szavaimat is hahotázva hallgatták, sokan könnyeztek a nevetéstől. S a derültség felolvasásom alatt egyre növekedett; szavaimat alig lehetett hallani a minduntalan kitörő kaczagástól, s mikor bevégeztem, többen lefordultak a székről. Aztán gratulációkkal halmoztak el... egyikük így szólt: — Valóban bámulatos, mester, hogy másfél esztendő alatt eny- nyire elsajátította a német nyelvet! — S én, hogy megnyerjem őket, Petoefi-t olvastam fel nekik, magyarul!" Hogy Mark Twain valójában hogy érezte magát, azt barátjának, Howellsnek Bécsből küldött leveléből ismerjük. A levelet Török András ismerteti kitűnő monográfiájában. „A múlt hét is romantikusan telt el, méghozzá elég különös módon — olvashatjuk a levélben. — Budapesten jártam a családdal együtt; előadást tartottam, és beszédet mondtam egy banketten. Közvetlenül indulás előtt kaptam egy táviratot Londonból: egy New York-i lap kérte a budapesti beszéd szövegét. Elküldtem nekik (ez, kérlek, maradjon köztünk). És aztán nem is ezt a beszédet mondtam el, hanem valami egészen mást — egy beszédet, ami az engem bemutató szónok egyik megjegyzéséből született... Szerettem ezt az estét; ezek a magyarok nagyon szeretetreméltóak. Egy hétig voltunk ott, és nagyon élveztük. A banketten meghallgattam a fő szónokuk roppant elgáns, könnyed, gyönyörű és élvezetes beszédét — talán még egyetlen beszéd sem bűvölt el ennyire — bár egyetlen szót sem értettem belőle, mivel magyarul volt. De milyen művészettel mondták el! — remek volt." BENEDEK MIHÁLY Mark Twain háza Hartfordban (.• Theodore Wust karikatúrája 27
