Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
A Volga felső szakaszánál magasodik az egyik legrégebben alapított orosz kolostor, a Tolgai kolostor hatalmas épületegyüttese. Az útikönyvek többnyire megfeledkeznek rója, s műemléki helyreállítása is várat magára. Pedig építészeti értékei, különös története és szép legendái miatt megérdemli a figyelmet. A kolostort 1314-ben alapították a Tolga patak torkolatánál. Kezdetben szegény, kevés földet birtokló szerzetesei csak faépületeket tudtak emelni. Első kőtemploma a XII. század végén épült, de ezt a kolostor többi épületével együtt a XVII. század elején ellenséges csapatok felgyújtották. Ám a cári adományok segítségével hamarosan fellendült a kolostor, s számos kőépülettel gazdagodott. A század második felében pedig a jaroszlavli Szvecskov kereskedőtestvérek adományából megépült a Szent Kapu a Szent Miklós templommal. Orosz földön ekkor már szokásos volt az úgynevezett kapu fölötti templom építése, mely a kolostor reprezentatív megjelenését szolgálta. Leghíresebbé a rosztovi vált, s nyilván ennek hatására készült a tolgai is. A XVII. század végén épült ki a kolostort védő fal- és toronyrendszer. A kolostor közepén 1681 és 1688 között emelték a Mária bemutatása a templomban elnevezésű főtemplomot. Méretei miatt már messziről feltűnő, s meghatározza az egész kolostor képét. A nagyjából kocka formájú óriási épülettömegre épített öt karcsú kupoladob és hagymakupola a jaroszlavli templomépítészet fő jellemvonásaira utal, bár a XVII. századi jaroszlavli templomok könnyedebbek, har- monikusabbak. Valószínű, hogy az építész és a freskófestő is jaroszlavli volt. Bár az 1690—91-ben készült falképek nagy része elpusztult, tudjuk, hogy a jaroszlavli freskókhoz hasonlóan itt is sok történetet számos kis jelenetben festettek meg, köztük a tolgai kolostor építését is. Megörökítették a kolostor történetének nevezetes eseményeit, így Fjodor Aleksze- jevics cár 1683-as látogatását is. Ugyanebben az évben kezdték építeni a hatalmas harangtornyot is, melyben valaha tizennégy harang függött, a legnagyobb 32 mázsát nyomott. A kolostor igazán híressé az Istenanyát a gyermek Jézussal ábrázoló ikonjairól vált. Először egy, a XIII. század végéről, grúz, bolgár vagy görög földről származó egészalakos ikon került ide. Ezen az Istenanya szeretettel és meghatódva öleli magához a kis Jézust. Az Eleusza, vagyis a Meghatódott Istenanya ikonográfiái típus egy sajátos változatát képviseli. Mivel ezt az ikont sokáig a tolgai kolostorban őrizték, ezt az ikonográfiái típust Tolgai 18 Istenanyának nevezték el. Ma a moszkvai Tretyakov Képtár őrzi. Erről az ikonról nem sokkal később egy orosz mester másolatot készített, melyen az Istenanyát már félalakosan ábrázolta, míg a kis Jézust továbbra is egész alakban. Az előbbi alkotáshoz képest érzelmekben gazdagabb. A legenda szerint ez az ikon 1314-ben csodálatos módon jelent meg, elképzelhető, hogy megfestésének idejét is erre az évre tehetjük. Napjainkban a Jaroszlavli Múzeumban őrzik. Ezeken kívül még számos Tolgai Istenanya ikont ismerünk, köztük például a leningrádi Orosz Múzeum XIV. század első feléből származó ikonját és a moszkvai Történeti Múzeum Ivan Andrejev ikonfestő 1744-ben festett ikonját, s nem utolsó sorban a Jaroszlavli Múzeum 1655-ös ikonját, melyen több jelenetben a tolgai ikon csodatetteit is megfestették. A budapesti Iparművészeti Múzeum egyik új szerzeménye, a XIX. század közepéről származó Tolgai Istenanya kiválasztott szentekkel című ikonja. Ezen az ikonon felül a Tolgai Istenanya ikonját késő barokk elemekből fölépített historizáló keretben festették meg. Az ősi típustól némileg eltér, de a kis Jézus itt is anyjához szorítja arcát, és finoman átöleli őt. Lent négy szentet láthatunk: Szent Annát, Keresztelő Szent Jánost, Mária Magdolnát és Paula Szent Vértanút. Figyelemre méltók a gondosan megfestett, megnyújtott vékony kezek, az alakok és a dekoratív felfogásban ábrázolt táj. Mindezek a XVII. századi jaroszlavli ikonfestészetre emlékeztetnek. A XIX. századi ikonfestő tehát a Jaroszlavl fénykorából származó ikonokat tekintette példaképének. Tolga alig néhány kilométerre fekszik az ősi Jaroszlavltól, sőt ma már Jaroszlavl városához tartozik. A hagyomány szerint 1314-ben a jaroszlavli Prohor püspök (szerzetesi nevén Trifon) éppen hazatérőben volt a Kirillo-Belozerszkij kolostorból, amikor elhatározta, hogy megpihen egy Jaroszlavltól hét versztára levő helyen. Ám éjfélkor észrevette, hogy sátrára erős fény vetül. Egy tűzoszlopot látott, a Tolga folyón pedig egy különös hidat. Fogta püspöki pásztorbotját és átment a hídon. Itt a Tisztaságos Istenszülőt a kis Jézussal látta egy ikonon. A püspök átszellemülten imádkozott hozzá. Ezek után úgy tért visz- sza sátrába, hogy az ikonnál felejtette botját. Reggel hiába kereste, amikor társaival indulni készült. De egyszer csak emlékezni kezdett és mindent elmondott kísérőinek. Hamarosan meg is találták az Istenanya ikonját és alatta a botot. A püspök a földre borult az ikon előtt, és elhatározta, hogy azonnal templomot emeltet e helyen. Maga kezdte vágni a fát, majd kíséretének tagjai is csatlakoztak hozzá. A kis templom alapja gyorsan elkészült. Az ikoncsoda híre még aznap reggel eljutott Jaroszlavlba. Sokan jöttek, hogy segítsenek. Délre már készen állott a templom, estére fel is szentelték. Ekkor rendelték el, hogy minden évben e napon, augusztus 8-án ünnepeljék az ikon megjelenését. Ugyanekkor határozták el azt is, hogy kolostort építenek. Az 1638-as évről följegyezték, hogy igen rossz volt a termés, a lakosság éhezett. A kolostor ingyen táplált minden istenhívő szegényt, aki az Istenanya oltalmáért folyamodott. De az éhínség fokozódott, és az igumen, a kolostor főnöke, attól félvén, hogy a barátok is kenyér nélkül maradnak, megtagadta a nép élelmezését. Ezután a szerzeteseknek a bőséges étkezés ellenére is érthetetlen éhségérzete támadt. Az igumen megparancsolta, hogy kétszerezzék meg a barátok adagját, de ők továbbra is éhesek maradtak. Végül megértette, hogy ez Isten büntetése és elrendelte, hogy a lakosságot a korábbi módon élelmezzék. A barátok furcsa éhségérzete megszűnt. Ugyancsak az éhínséggel kapcsolatos az 1766-os legenda. Ekkor Jaroszlavlban és környékén két hónapig aszály pusztított, a növények elszáradtak, a föld megrepedezett. A csodatévő ikont átvitték Jaroszlavlba. Amikor a városi Istenanya Elszenderedése templomban istentiszteletet tartottak, az eget hirtelen felhők borították el, megeredt az eső, és három napon át ömlött. A növényzet feléledt, ősszel bő termést takarítottak be. Miként az ikonfestészet nevezetesebb emlékeitől, a Tolgai Istenanya ikontól is elválaszthatatlanok legendái, tartalmát és sajátos vonásait is csak e legendák ismeretében érthetjük meg igazán. RÚZSA GYÖRGY Tolgai Istenanya ikonja, XIII. század vége
