Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)

1984 / 2. szám

fölötti boltozat-kazettákat Székely Bertalan, a nézőtér mennyezetét és faliképéit Lotz Károly festette. De a márványból faragott lépcsőkorlátok, a reliefek, a lunetták, a csillárok, a páholysor mellvédjének díszítése is mind mestermű. A csillogó külsőségek mellett Ybl vigyázott arra, hogy az épület megfeleljen funkciójának. Hiszen a kiszolgáló- helyiségek: öltözők, műhelyek, irodák fontos részei a színháznak. Az akkori legmodernebb tűzbiztonsági és színpadtechnikai berendezéseket alkalmazták. A színpad és a nézőtér közötti fal két méter vastagságúra épült a tűz elleni védekezésül. A színpad négy, úgynevezett utcára oszlott, melyeket egy acélszerkezet segítségével, gombnyomásra lehetett több méterre süllyeszteni, emelni. A gázvilágítás miatt különösen fontos szellőztetést és fűtést is tökéletesen megoldották.

A megnyitás előtti hangulat rendkívül feszült volt. Kiderült, hogy a tervezettnél sokkal többe került az épület, s két nappal a megnyitó előtt még javában folytak a munkálatok. 1884. szeptember 27-én mégis minden ragyogott. ,,A fővárosi lakosság oly érdeklődést tanúsított e megnyitási ünnepség iránt, hogy a rendőrség már négy óra után zárfalat állított fel" — tudósított az eseményről a Fővárosi Lapok. Mikor végre este hét órakor Ferenc József is megjelent Klotild hercegnővel az udvari páholyban, Erkel Ferenc intésére jelképesen és valóságosan is

elkezdődött az operai élet. Az elragadtatott újságcikkek ellenére úgy tűnik, nem mindenki készült méltó tiszteletttel a nagy eseményre. Pod- maniczky, ekkor már az Operaház intendánsa, ezt írta naplójába: „Az Operaház megnyitása szerencsésen foly le; titkos és nyílt ellenségeink elővarázsolta kardalnoki strike-ok el lettek hárítva: az előre hirdetett bombák nem dobattak a közönség közé, a vasfüggöny nem hullott a földszintre ..." A báró a békesség kedvéért mindent megtett: nem engedélyezte, hogy előadják Liszt Ferenc Királyhimnuszát, attól félve, hogy a „haj Rákóczi, Bercsényi" kezdetű kurucdal motívumai sértenék az érzékenyebb füleket. így aztán a következő ünnepi programot olvashatta őfelsége a díszpáholyban elhelyezett hímzett meghívón: Bánk bán — első felvonás. Hunyadi László — nyitány. Lohengrin — első felvonás. A kezdeti időszak fontos momentuma volt a „Szabályrendelet a Magyar Királyi Operaház igazgatása tárgyában" összeállítása. „1. czikk: A Magyar Királyi Operaháznak czélja: hogy az operai művészetet és eredeti opera-irodalmat, s közvetve a magyar zenét fejlessze és virágoz- tassa ... 3. czikk: Idegen nyelven a m. kir. Operaházban előadások nem adhatók, (a vendégek persze énekelhettek anyanyelvükön) 4. czikk: Egész estét betöltő balettek rendszerint nem adatnak, rövidebb operák mellett azonban adhatók." A Szabályrendelet kimondja, hogy a fő- felügyeletet a király által kinevezett intendáns gyakorolja, az igazgatót pedig az intendáns javaslata alapján a belügyminiszter nevezi ki. Az igazgató egyben az operabíráló bizottság feje, aki négy másik szakemberrel eldönti az újonnan benyújtott magyar operák, balettek sorsát. Az első évek legnépszerűbb szerzője Richard Wagner volt. 1888-tól, amikor Gustav Mahler került az igazgatói székbe, a Ringet is bemutatták.

Az Operaház megnyitása napjától a Képviselőház és az újságok örök témája lett. 1887-ben az egyik képviselő szerint ......mikor a néptanítókat sem tudják pontosan fizetni, akkor hátrányos dolog ..., hogy szegény adófizetők pénzéből hallgatják a drága külföldi énekesnőket.” Még az épület bérbeadása is szóba került. Mondhattak bármit a kortársak, a millennium előtti Budapest egyetlen világvárosi rangú intézménye az Operaház volt. Ferenc József többször eljött a megnyitó után is. Öt követte az egész királyi család, és koronás fők, mint a bolgár cár, a szerb király, Vilmos porosz herceg (a későbbi császár), a sziámi trónörökös, a perzsa sah és Ismael egyiptomi pasa. A zenei élet nagyságai közül az első években eljött a magyar fővárosba Delibes, Massenet, Mascagni, Leoncavallo, Puccini; úgyszólván az egész repertoár — személyesen. És a polgárleányok örök álma: a híres operabálok! Egy különleges eljárással táncparketté varázsolták a nézőteret. „A nézőhelyet fölemelték a színpad magasságára. Akkor kiderült, hogy az opera niveau-ja milyen alacsony" — él- celődött a Borsszem Jankó. Az évek múltak, a viták nem szűntek, de estéről estére felcsendültek a népszerű dallamok. 1895-ben bevezették a villanyvilágítást. 1906-ban a beázás miatt Feszty Árpád faliképéit átvitték vászonra. 1912-ben pedig Med- gyasszay István építész elgondolásai szerint felújították az épületet. Bármennyire arisztokratikus intézmény is volt az Opera, a történelem csak betört e falak közé: 1909-ben az egyik Carmen előadáson csak a szólisták jelentek meg, mert a kórustagok sztrájkba léptek az alacsony bérek miatt. Ugyanebben az évben rendelték el, hogy a tánckari növendékek részesüljenek rendszeres elemi iskolai oktatásban. Néhány évtizednek még el kellett telnie, amíg az 1935—36-os évadban munkáselőadásokat is tartottak. A második világháború szerencsésen megkímélte az épületet. Fischer József újjáépítési kormánybiztos visz- szaemlékezései szerint „1945 november végére 19.500-at sikerült a 21.500 sérült tetőből helyreállítanunk. Az elsők között került sor a legfontosabb épületek közül a Nemzeti Színház és az Operaház meg- roskadt tetőzetének helyreállítására.” Az intézmény szellemén sokat akart változtatni a felszabadulás utáni vezetőség. 1945-ben jelent meg először az Opera című kiadvány. „Remélem azokkal a rétegekkel is kapcsolatot találunk, akik eddig érdeklődés nélkül mentek el kapuink előtt, vagy a letűnt korszak társadalmi körülményei miatt be sem juthattak falaink közé" — szólt a bevezető. A hasábokon újra szóba került a magyar opera kérdése. Kodály Zoltán saját müvei alapján bizonyította, hogy „Be kellett vinni a nép hangját ebbe a díszes épületbe, a maga eredeti mivoltában."